Alig vártuk, hogy végre jó idő legyen. Van egy kicsi házunk Biatorbágyon, ahova ilyenkor, amikor csak időnk engedi, kimegyünk a gyerekekkel. Hétvégenként ez az igazi kikapcsolódás számunkra, távol a zajtól, a nyüzsgéstől semmi mást nem csinálunk, mint élvezzük a természetet, és újra és újra rácsodálkozunk kertünk szépségére.
A veteményt anyósom csinálja, aki annak ellenére, hogy városi lánynak indult Erdélyben, amikor Szacsvára, falura kiköltözött, nagyon hamar belejött abba, hogyan kell otthon kertészkedni, konyhakertet kialakítani. Amikor Attilával megismerkedtünk és kimentünk hozzájuk, teljesen elvarázsolt azzal, hogy maga gyűjtötte a teafüveket, a köményt, a csalánt. Sokszor mi is segítettünk neki, és ez tényleg egy igazi kikapcsolódás volt nekem. A biatorbágyi kertünkben most sóska és spenót lesz sok. Nálunk mindkettő nagy kedvenc!!!
Leírom nektek, milyen fáink vannak, egy miatt aggódom csak egy kicsit. A cseresznyefánk, alma és körtefánk még új. Növögetnek, de még nem termettek. Amiből már befőtt is készült, az a szilvafa gyümölcse. Aminek meg szintén jó sok termése van, az a diófánk. A fa pedig, aminek valószínűleg nem tett jót ez a hosszú tél, az a fügefánk. Még nem termett rajta füge eddig sosem… Remélem, hogy azért majd csak magához tér, bár tény, hogy mediterránnak nem mondható az időjárásunk. Bokorból a mogyoróbokor és a ribizli termését várjuk minden évben. Attila olyan nagy örömmel járja őket körbe, és mutatja az ismerősöknek, akik jönnek hozzánk a kert összes olyan részét, ahol van valami bokor vagy fa, ami terem is.
Új büszkeségünk is lett idénre, mégpedig egy halastó. 
Attila, a kisfiam ötlete volt, hogy csináljuk meg. Na ne valami óriási és fényűző tavat képzeljetek, éppen csak egy olyat, ami mondjuk kis Attila orráig érő mélységgel bír, és kényelmesen elfér benne néhány aranyhal. A fiúk nagy szenvedélye a horgászat, az én kisfiam pedig teljesen lázba jött a gondolattól, hogy a kifogott, de még életben lévő halakat milyen remekül lehet majd ideiglenesen tárolni az otthoni halastóban. Cápamániája van, szerintem ezt már írtam nektek, úgyhogy nem csoda, hogy a halastó kialakításában is nagy elszántsággal vett részt. Most nálunk minden, aminek köze van a vízhez és úszik, nagyon menőnek számít. Attila kivette a részét az egész munkából. Ha kellett ásott, ha kellett a földet taposta, ha kellett, húzta ő is a fóliát. Nem mondom, hogy nem volt néha útban, de így tényleg a sajátjának érzi a mi kis halas tavunkat. A szomszédtól kaptunk bele aranyhalakat, egy sajnos nem vészelte át a költöztetését, de a többi, jelentjük, jól van, és majd nőni is fognak, így, hogy nagyobb térben van lehetőségük úszkálni.
Az idén a halastó mellett még egy további ékességgel bővül a kert. Az én nagy álmom valósul majd meg. Kapok ugyanis idén egy fehér eperfát. Azt tudjátok, hogy ennek az eperfajtának valahogy édesebb a húsa? Az utcában most is van egy, néha legelünk róla epret, de hát így, hogy saját lesz, az egész más. Az eperfa a gyerekkorom fája. A nagymamám háza előtt is volt egy a tornácnál. Imádtam csemegézni róla kiskoromban. Együtt a tyúkokkal, ez hozzátartozik még a képhez. Ha esetleg most elképzeltetek egy sötét hajú, cserfes kislányt egy parasztház előtt eperfáról majszolni az epret, nyugodtan képzeljetek még oda néhány tyúkot is, akik meg a földről csipegetik fel a lehullott gyümölcsöt. Újra érzem az ottani eper ízét a számban! Remélem, hogy a sajátunk is majd hasonló emlékeket idéz fel majd bennem.
Szeretem a kertünket. Szeretem, hogy fokozatosan alakítjuk egyre otthonosabbá azt is. Hogy benne van szívünk-lelkünk. Az éppen aktuális szenvedélyünk, és kicsit a múltunk is. Ha tehetitek, ti is kapcsolódjatok ki rendszeresen a természetben! Megéri!!!
Puszi: Gabi
