5 dolog, amit senki sem árult el az anyaságról

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , ,




Tegnap igazán pocsék napom volt. Tudjátok, az a klasszikus pffffffff meg brrrrrr. Nem is részletezem. El is fáradtam ebbe az iskolakezdős, ovis beszoktatós, – persze egyedül, mert a férjem külföldön van – mókába. Meg valami nyavalya is bujkál bennem. Mire délután a gyerekekért kellett mennem, pont úgy éreztem magam, mint egy kifacsart citrom.  A játszótéren tömeg volt. Komolyan aggódtam, hogy képtelen vagyok szemmel tartani a gyerekemet. Úszott körülöttem a kép meg a hang. Szörnyű volt. Szerencse, hogy ismerős a terep, viszonylag kicsi terület, és persze mindenki ismer mindenkit. Meg valahogy az anyukák ilyenkor ösztönösen a hóna alá nyúlnak az elesettebb bajtársnak. Most épp nekem. Játszóterezés után elmentünk a fiúkért az edzésre. A fiam barátját is elhoztam. De Rebus sem volt a topon, és nagyon nehezen bírta a várakozást. Márpedig a férfiakra várni kell. Az ám.

Nagy nehezen hazaértünk. Vacsora, lecke átnézése, bepakolás. Mindeközben a lányom minden lehetőséget megragadott, hogy nyávogjon egy sort. Én pedig egyre nehezebben bírtam cérnával. És amikor már a gőz épp kicsapni készült azon a bizonyos szelepen, a fiam odajött hozzám, átölelt, és nagyon kedves, lágy hangon azt mondta: „Mama! Nyugodj meg! Nem szeretem, ha ilyen vagy.” Hát mit mondjak, nagyon meglepődtem. Egyrészt nagyon jól esett, mert nem számítottam ilyen reakcióra. Aztán arra gondoltam, hogy egy felnőtt férfi sem viselkedik ilyen férfiasan, mint ahogy most az én 8 éves kisfiam. Utána persze jött a lelkiismeret-furdalás. Mert az mindig jön, ha kell, ha nem. Ezt miért nem mondta nekem senki? Hogy onnantól, hogy az ember szülő lesz, az élet egy nagy adag lelkiismeret-furdalás. Persze nem ez az egyetlen dolog, amire nem készítettek fel a tapasztaltabb szülőtársak. (Lehet, hogy direkt? Vagy ez egyfajta beavatás? Hm. Még az is lehet.) De én most a kedvetekért sorra veszem, mi az az 5 dolog, amit biztosan nem tudtam, az anyaságról.

  1. Arról sokan vázoltak fel rémképeket, hogy onnantól kezdve, hogy megszületik a gyerek, nincs alvás. Oké. Megvolt. Na de hogyha elutazunk kettesben a férjemmel pihenni, akkor miért kelek fel ugyanúgy 6.30-kor magamtól? (Megjegyzem, sosem voltam mormota típus. De olyan sokan riogattak ezzel a „nemalvás”-kérdéssel, hogy szerintem rendesen rágörcsöltem az első gyereknél. Úgyhogy én azóta igyekszem elkerülni az újdonsült anyukák paráztatását.)
  2. Sosem gondoltam, hogy örömmel tudom nyugtázni, hogy a gyermekem összefirkálja a gyönyörű tapétát, amelyikből csak egy falra valót vesz az ember. Értitek. De hát mi mást mondanék, amikor a 4 éves gyerek fordított E-vel odaírja a nevét…
  3. És ha már itt tartunk… Jó lett volna tudni, hogy hiába teszek-veszek reggeltől-estig a lakásban, semmi látszatja. Sőt 2 gyerek pikk-pakk leamortizálja a lakást. Kéznyomok az ablakokon, csokifolt a kanapén. Letépett tapéta és odaszáradt vízfesték.
  4. Itt ez az anyatigris-kérdés. Nem gondoltam volna azt sem, hogy tényleg állati, már-már gyilkos indulatokat tud kiváltani belőlem, ha „bántják” a gyerekemet. Nem hiszem egyikről sem, hogy tökéletes vagy hibátlan. De nagyon rosszul tűröm, ha kritizálják őket. Persze igyekszem véka alá rejteni ilyenkor az érzéseimet. Ilyenkor arra gondolok, milyen jó, hogy a gondolatbuborékok csak a rajzfilmekben léteznek.
  5. Az örök lelkiismeret-furdalás mellett ott van az örökös aggódás. Sosem értettem, hogy anyukám miért kuksol éjfélkor az ablakban, ha jöttem haza egy buliból. (Szerencsére nem voltam nagy bulizós.) De most már sejtem. És el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz, amikor először kell elengednem a gyerekeimet bulizni. Melyiket kell majd jobban féltenem? Jaj, ebbe bele sem akarok gondolni!

És végezetül azt sem gondoltam volna, hogy az az érzés, amit létezésük pillanatától a gyerekei iránt érez az ember, az mindenért kárpótol. Sőt azon túlmenően! Inkább azt érzem, hogy óriási adománya a sorsnak. Összebújva együtt elaludni, majd felébredni. Beleszagolni a hajukba, a kis izzadt lábukat puszilgatni. Nosztalgiával gondolni az anyatejes kakis pelusok illatára. Ez bizonyára sokaknak bizarr dolog, de nekünk anyukáknak, ezek már egészen mást jelentenek. Egyetértünk? :-)

Szépséges hétvégét Nektek!

Puszi: Réka