">

A várakozás csodája




Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, de számunkra nincs szebb, mint az év végi ünnepek. Nem is maguk a pirosbetűs napok, hanem leginkább az azt megelőző várakozás, készülődés, hangolódás. Szülőként pedig nem is lehet fontosabb feladatunk, mint az adventi időszakot meséssé, széppé, varázslatossá tenni gyermekeink számára. Rohanunk egész évben, sőt tulajdonképpen egész életünkben: bölcsiből oviba, oviból suliba, suliból különórára, örök lelkiismeretfurdalás az életünk. Úgy általában. De az advent éppen egy megfelelő időszak arra, hogy lassítsunk egy picit, sőt, ha lehet, akkor a lassítást megpróbáljuk átvinni egész évre. Nincs fontosabb annál, minthogy legyen elég időnk, divatos fordulattal élve minőségi időnk a gyerekeinkkel, hiszen kettőt pislogunk és már nem is gyerekek, hanem kiskamaszok, nagykamaszok, akik már nem elsősorban a mi társaságunkra vágyódnak.

Szóval, amíg tehetjük, töltsük ezeket az időket felszabadultan és boldogan. Fontos feladatunk az is, hogy megtanítsuk a gyerekeinket az igazi ünnepvárásra. Hogy ne csupán az legyen fontos, hogy vajon milyen ajándék kerül a karácsonyfa alá, persze a karácsonyi csodavárás öröménél nincs szebb és fontosabb egy kisgyermek számára. De hogy azok a napok, amelyek amúgy az egyre korábban besötétedő délutánokkal múlnak, ne száguldjanak el alólunk észrevétlenül, hanem igyekezzünk tartalommal megtölteni, amennyire csak lehet. Rajtunk kívül senki más nem taníthatja meg a gyermekeinket arra, hogy milyen jó csak úgy lenni, sütitésztát bekeverni, mézeskalácsot díszíteni, gyertyát önteni, üveget festeni, díszeket fabrikálni. Persze ehhez szükséges, hogy már mi magunk is ennek a tudásnak, ennek a lassulásnak a birtokában legyünk.

Na de hogy is nézzen ki ez a gyakorlatban? Ha nincs időnk, energiánk óriási dolgokra, akkor is kitalálhatunk minden napra valami apróságot, legalább 1-1 meseolvasás, közös teázás vagy forró csoki kortyolgatás férjen bele minden napba. A Vesszőparipa webáruház kínálatában találtunk olyan gyönyörűséges fából készült adventi naptárakat, egészen különleges tematikával: pékség, téli kunyhó, adventi vásár, szánkó és még sok egyéb van a kínálatban. Az adventi naptárak kis fiókjaiba minden napra elhelyezhető egy-egy tipp, hogy aznap mit csinálunk éppen együtt. Ha van korcsolyapálya a közelben próbáljuk ki, ha éppen van a moziban egy jó családi film, nézzük meg, nem kell, hogy az adventi naptár csak a csokoládéról szóljon, sőt. Minél kevesebb csoki és minél több közös program, annál nagyobb lesz az öröm.

Persze lehetnek tárgyiasult meglepetések is az adventi naptárban, még ha nem is a kis fiókokba rejtjük őket. Megfesthetünk például egy bögrét, berendezhetünk egy mini Betlehemet, kidekorálhatjuk az ablakot, sőt az egész lakást. Kedvencünk a világító téli falu, amely egészen biztosan meghozza azt a hangulatot is, amelyre annyira vágyunk. Már csak a kedvenc karácsonyi zenéket kell előkeresni, de ha beszerzünk egy klassz zenélő dobozt, mint a Mikulás szánja, vagy a Téli csodaország, akkor még egy kis extra hangulatot varázsoltunk. Ajándéknak sem utolsó a világító karácsonyi gömb és csodadoboz, amely Betlehemet idézi.

Az ünnep a szívünkben él, az igazi karácsony bennünk lakozik. A szeretetet és a hitet, a csodavárást kell továbbadnunk, és ezt kell szolgálják a tárgyak, amelyeket választunk hozzá.

Boldog adventi időszakot kívánunk!