Ajándékvásárlás okosan

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , ,




Felhívott az anyukám. Természetesen már ő is a karácsonyt tervezgeti. Azt mondta, hogy mi felnőttek ne vegyünk egymásnak semmit. Jó. Mondtam. Persze. A karácsony nem erről szól. Mondja az okos felnőtt Réka bennem. De aztán előjön a még okosabb gyerek is. Aki pedig azt mondja, hogy dehogynem! Az ajándékról is szól. Nem a soktízezres ajándékról. Hanem arról az apró pici vagy nagyobbacska tárgyról, amivel a szeretetünket ily módon is kifejezzük. Hiszen hogyan vásárolunk ajándékot? Rágondolunk arra az emberre, akinek szánjuk. Sokszor rágondolunk. Megpróbáljuk kitalálni, hogy mi az, amire éppen vágyik. Vagy szüksége van. Vagyis sokkal jobban figyelünk rá, mint általában. Aztán felkutatjuk, beszerezzük, dugdossuk, elővesszük, becsomagoljuk, a fa alá tesszük, és izgatottan várjuk a hatást. Ne mondja nekem senki, hogy ez nem jó érzés! Tudom, hogy recesszió van és nagyon szegények az emberek. De egy egészen pici gondolkodással meg lehet oldani mindent. Bármit!

És azt se mondja nekem senki, hogy nem jó érzés kapni. Látni, érezni azt, hogy valaki gondolt ránk. Ez mind, mind nagyon jó. Ha rákészül az ember. Mert ha kényszerként éli meg az, akkor megette a fene. Annak tényleg nem sok értelme van, ha az utolsó pillanatban futkosunk boltról boltra, hogy vegyünk valamit. Az csak üres pénzköltés. Egyfajta lelkiismeret-megnyugtatás. Ráadásul fennáll a veszélye annak, hogy nem is tudunk igazán örömet szerezni. Feleslegesen költünk el egy csomó pénzt.

Megmondom őszintén, hogy mindig meglepődve nézem azokat a családokat, ahol az a szokás, hogy előre megveszik közösen a karácsonyi ajándékot, aztán becsomagolják és a fa alá teszik. Ezt hozta a Jézuska vagy az angyalka vagy az akárki. Na ne! Ennél már csak az rosszabb, amikor pénzt adnak egymásnak, hogy vegyél magadnak valamit, drágám. Szerintem ez rémes. Bocsánat, ha valakit megbántok. Nem akarok senkit elítélni ezért, csak szeretnék rávilágítani arra, hogy még nem késő változtatni. Tudom, hogy sokan ezt hozták a családjukból. De most, amikor már saját családunk van, meg kell próbálni átalakítani a dolgokat. Szerintem simán be lehet vonni a nagyszülőket is az új játékba. Az örömszerzés nevű társasjátékba. Ahol vannak szabályok, amiket nem is olyan nehéz betartani. Az én férjem például szép lassan tanulta meg, hogy én csakis a meglepetésnek örülök. Bármilyen apróság is az. Eleinte nehezen ment, mert annyira örült annak, hogy vett nekem egy szuper ajándékot, hogy folyton célozgatott rá. Tehát mire eljött a karácsony, pontosan tudtam, hogy mit fogok kapni. Hiába volt pont az, amire vágytam, már egyáltalán nem tudtam neki örülni. Nekem ezt kellett megtanulnom. Örülni. Annak, hogy szeretet vesz körül. Szerencsére volt időnk kikupálni egymást és most, hogy már gyerekeink vannak, tökéletesen játsszuk a játékot. Ahogyan a család is. Éppen ezért nem értelek, Mama! (Jó, egy kicsit értelek.) De tudod mit? Kitaláltam valamit. Minden felnőtt egy ajándékot kap, amit közösen kitalálunk és megveszünk. Erre nem mondhatod, hogy nem jó megoldás! Meg különben is! Én még gyerek vagyok. Szóval nekem mindenképpen jár az ajándék.

Még néhány gondolat az ajándékozásról :-) Általános bakik például, amikre nem árt figyelnünk…

Sokszor azt vesszük meg a párunknak, amit valójában mi szeretnénk. Most az egyszer próbáljunk a másik fejével gondolkodni.

Ha ruhát vásárolunk a másiknak, mindig tegyük el a blokkot. Biztos, ami tuti.

Ha gyerekeknek vásárolunk ajándékot, gondoljunk a szülőkre is. A hanghatások, az ezerfelé szóródó darabok kapcsán nem biztos, hogy pár nap múlva örömmel fognak ránk gondolni.

Soha ne hagyjuk az árcédulát az ajándékon! Az nagyon béna dolog.

Ha elraktuk a tavalyi ajándéktasakokat, az nem baj. Én is újrahasznosítás-párti vagyok. Csak nézzük meg a kísérő kártyát, nehogy valami legyen ráírva… :-)

Szerencsére még időben vagyunk, hiszen van még néhány nap, csodálatos készülődést, jó fejtörést és nyugis, örömteli ajándékbeszerzést mindenkinek!

Puszi: Réka