Akkor most hagyom…

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , ,




reka_erkelyAkkor most hagyom, hogy szabadon áramoljanak a gondolataim. Ne aggódjatok! Nem kergültem meg. Nem is akarlak benneteket meditálással, hipnózissal vagy bármi egyébbel fárasztani. Egyszerűen tényleg ez van. Végre előttem egy üres fehér oldal, és arra és úgy irányítom a gondolataimat, ahogyan csak akarom. Mert egy elfoglalt anyukának ez manapság luxus. Reggeltől-estig mindig fejben tartunk valamit. Ugye?

Mit kell vinni a gyereknek a suliba, oviba? Mi fogyott ki otthonról, mit kell feltétlenül befizetni, elintézni? Kit kell felhívni, felköszönteni? Hova kell délután vinni a gyerekeket és mikorra, mit kell velük tanulni, gyakorolni? Mit főzzünk este? És azt sem árt észben tartani, hogy nem mellesleg van egy férjünk/párunk jó esetben, akivel össze kéne futni olykor. Ja! És akkor még nem dolgoztunk! Na, ezt majdnem elfelejtettem. Én speciel most legalább öt munkakört töltök be. Színésznő vagyok. Tanítok. Koncertezem. Emellett pedig minden második nap a délelőtti órákban menedzserré válok. A saját és zenekarom, de leginkább a zenekarom menedzserévé. Aztán ezt kiegészítendő, a menedzserem titkárnőjeként látok el feladatokat. Na jó, tudom, hogy ezt már nem lehet követni. Néha én sem mindig tudom, hogy épp milyen szerepben vagyok. Viccen kívül! Ugyanis egészen máshogyan kell viselkednem, amikor a zenekar nevében tárgyalok valakivel, árulom a koncertet vagy éppen ki kell állnom az érdekeink mellett. Ezt az én érzékeny művészlelkem nem bírná könnyen. Ilyenkor tehát felveszek egy szerepet. Pont azért, hogy ne sérüljön a lelkem. Amikor pedig tanítok vagy színpadon állok, meg kell nyitnom a szívemet-lelkemet, hogy át tudjak adni mindent, amit kell. Ez nem azt jelenti, hogy én sokszor nem vagyok önmagam, hiszen ettől a sok mindentől vagyok én az, aki. Egy egység.  Mindannyian szerepeket játszunk az élet nagy színpadán. Csak az nem mindegy, hogy ezekben a szerepekben megtaláljuk-e még önmagunkat.  A sokrétű munkáim során rengeteg emberrel dolgozom együtt. Sokféle emberrel tudok beszélgetni erről-arról. Így aztán sok minden tapad rám óhatatlanul, amit a munkám különböző szegmenseiben fel tudok újra használni. Ez egy körforgás. Oda-vissza áramló tudás és energia.

flow

A tudás alatt pedig bármi értendő. A rakott krumpli receptjén át, a mitől lesz szófogadó a gyerek témán át, egy jó könyv, egy klassz film. Apropó! Most láttam egyet. A Birdman-t. Tetszett. Pedig nem vagyok egy mozizós. Nehéz egy mozi miatt kimozdítani. Nem szeretem a csihi-puhis, félős vagy feszültséggel teli filmeket. Meg a blőd marhaságokat sem. A kettő között pedig nem sok film készül. A Birdman pont olyan viszont. Pofon is csapott rendesen. Birdmanem nekem is van. Meg aztán, ha már szerepekről beszélünk. Van az a helyzet, amikor nem mi osztjuk magunknak a szerepeinket. A mellőzöttség szerepét, a megalázott szerepét, a kirekesztett szerepét nem hiszem, hogy bárki szívesen venné magára.

Hm. Hogy is jutottam ide? Fogalmam sincs. Fehér lap, szabadon áramló gondolatok. Azt hiszem, ez lehet a válasz.

Puszi: Réka