Attila ma 6 éves!

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , ,




gabi_csipkeruhaBújósabb lett a fiam. Pedig már olyan nagyfiú. Meglepő nekem, hogy már hat év telt el a születése óta, és most bevallom, örülök ennek a változásnak, annak, hogy ragaszkodóbb és anyásabb. Még ha csak átmeneti is ez az állapot. Anna már nem szopizik, így több hely lett az ölemben. Lehet, ennek köszönhető, hogy Attila néha bekuckózik és csak úgy vagyunk. Most a Dr. Bubóból szoktam nekik olvasni, Anna is odajön hozzánk, fekszünk az ágyon, simogatom a gyerekeket és merengek az idő gyors múlásán.

Vajon meddig fog odajönni hozzám a fiam, hogy gyógyítsam meg a hasát, ha fáj? Vajon meddig fogja még azt gondolni, az édesanyjának varázsereje van, amivel minden problémát könnyedén megoldunk? Esténként először őt altatom, Anna elvan addig a papájával. Ezek ilyenkor csak a fiam és az én perceim.

Úristen, nemrég szültem őt! Tudatosan készültem rá, hogy ő lesz. Nem védekeztünk már, csak nyitottak voltunk, de mégis váratlanul ért a hír, hogy babát várok. Attila egyébként már hamarabb tudta, hogy állapotos vagyok. Az aurámban látott egy fehér foltot, és onnan látta. Ő persze ki is volt élezve rá, hogy ezeket észrevegye rajtam. A sorsszerűségben hittünk. Mindenhez így állunk.

Emlékszem, amikor a kórházban voltam Attilával gabi_attilaegy hétig a szülés után. Kettesben voltunk, sütött a nap, ő mosolygott, már akkor is sokat, csak feküdtünk, néha aludtunk, életem egyik legszebb hete volt. Nincsenek rá szavaim. Ha azt mondom, ez egy csoda volt, nem mondtam semmit. Ha azt mondom, hogy az az egy hét maga volt a paradicsom, még mindig nem érezhető eléggé, mennyire belesűrűsödött abba az egy hétbe a világ összes jója, öröme, boldogsága. Mindenkinek a saját gyereke a legszebb, legokosabb. És amikor pikk-pakkra megtalálta a mellemet, és egyből tudta, hogy mi a dolga, annyira nem volt ezzel semmi gondunk, rögtön tudtam, ő a világ legokosabb kisfiúja. Tényleg. Komolyan mondom. Manapság, amikor Attilának mesét kell mesélnem, sokszor kéri tőlem, hogy idézzem fel neki ezt az egy hetet. A mi kettőnk hetét.

Nagyfiú lett. Múltkor nyírta az apja a haját, és azt néztem, hogy kész pasi. Már iskolát választunk neki, komolyodik, imád rajzolni, és törjük a fejünket, hogy milyen füzeteket fogunk neki vásárolni. Minden ragad rá,  pedig nem is tanítjuk. Hogy lehet az, hogy a gyerekek írnak, olvasnak és számolnak maguktól? Én azt hiszem, hogy nem iskolát kell választani, hanem tanító nénit. Így járom most végig a különböző helyeket, szimpatikus arcokat keresek, meg csillogó tekinteteket. Egy olyan hölgyet, akiben melegség és szigorú következetesség van egyszerre.

Most összeszorul a szívem. Szeptemberben rálép egy útra, egyedül, nem velem, nem velünk, el fogjuk engedni és ez így természetes. Mindkét gyerekem életében fordulópont következik be. Anna bölcsibe megy, Attila pedig iskolába. Egyszerre és együtt fognak változni. Szeretem velük megélni azt az élethelyzetet, amiben éppen vannak. Felemlegetem néha, milyen volt, amikor először anya lettem, de előretekintek, nem vissza. Az elmúlás és az újdonság ambivalenciája van bennem. Két ellentétes dolog összhangban és egyensúlyban.

Boldog születésnapot Attila! Szeretettel: az Édesanyád :-)

Puszi: Gabi