Az van, hogy mindig keresem a lehetőséget, hogy Rozi kicsit lefáradjon. Egy nap itthon, mindenféle látogató nélkül nálunk kizárt, lehetetlen és egyáltalán. Magammal szúrok ki ugyanis, mert akkor alig alszik, hisz nincs mitől lemerüljön igazán. Az egyik anyuka mondta, ők voltak nagyon jó kis babatornán és szuperül aludt a csemete aznap éjjel. Nosza, én is találtam egy baba-mama tornát, foglaltam időpontot és néhány nap múlva már mentünk is. Hát…
Persze, ha jobban elolvastam volna a leírást, feltűnhetett volna, hogy itt keveset írnak a picik tornázásáról, de gondoltam, hogy a tizenöt hónapos gát az azt jelenti, hogy… aztán ott rájöttem, itt bizony az anyukáknak kéne tornázniuk. Kéne. Ugyanis Rozi elsőre persze, hogy egypercenként azt szerette volna, ha felveszem. Na most: próbált már valaki a megközelítőleg 9 kilóssal bemelegíteni, guggolni, hasizmozni? Aztán persze megindult, hogy elvegye a szomszéd gyerek rágókáját, megnézze a kislány fülbevalóját, hát ez a dolga, hisz felfedezőkorú gyerek.
Az elején az edző lány megkérdezte: mennyire vagy edzésben? Rámutattam a csecsemőre és utaltam rá, hogy napközben vele lépcsőzöm elég intenzíven otthon… aztán hozták a kézisúlyzót, ami nálam okafogyottá vált, mert nekem biosúlyzóm van és volt ugye, akit emelgetni kellett a torna alatt. Az egy óra torna végére én úgy kifáradtam, hogy csak na… megjegyzem, a fáradtságommal nem volt előtte sem gond, sőt… A végére persze Rozinak már eléggé tetszett a dolog, riszálta magát a zenére és élvezte, hogy az anyja vicces dolgokat csinál. Ezen a héten meggondolom, hogy elmegyek-e a tornás foglalkozásra, mert én kipurcantam rendesen, míg őt próbáltam emelgetni, felügyelni, a rágókát visszaadni, a szájából a kulcsot kiszedni, a játékmajmot elővenni, a széttépett papírzsepit összeszedni… azt hiszem, még edződnöm kell a baba-mama tornákhoz…
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
