">

Babavárás stílusosan

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Amikor az ember lánya még nagyon távolinak érzi a babavárást, akkor biztos, hogy megfordulnak olyan gondolatok is a fejében, minthogy „ó te jó ég, hát hogy fogok én kinézni”. Mert nem elég, hogy meg kell birkózni a gondolattal is, hogy hamarosan egy új életért leszünk felelősek örökre, emellett napról napra, hónapról hónapra a megváltozott testünkkel is együtt kell tudni élni. Nem tudom, ki hogy van vele, de kismamákról először (persze ismétlem, ez még mindig korai kép), a kötényruhák, kertésznadrágok jutnak eszünkbe. Anyáinknak még a fűzős rettenet kismamacipő is beugrana, szerencsére ilyet ma már talán nem is lehet kapni…

A helyzet persze nem ilyen drámai. Általában minden nő ruhatárában akad néhány olyan bővebb darab, amellyel az első, még amúgy is titokban tartott hetek átvészelhetőek. És utána pedig már nem vagyunk kertésznadrág-viseletre kárhoztatva, hacsak nem vágyunk rá különös módon… Hiszen azért akárhogy is van, kilenc hónapról beszélünk, életünk legszebb, egyik legemlékezetesebb kilenc hónapjáról, miért pont akkor ne akarnánk jól kinézni és csinosak lenni?

Szerencsére ma már sokan segítenek ebben, nekünk, múltbéli, jelenlegi és jövőbéli kismamáknak. Ha szeretnénk végig igényesen öltözködni, és 21. századi aktív kismamaként megélni a várandósságunkat, akkor ezt simán megtehetjük. Én így fedeztem fel magamnak a Waiting For You boltot, ahol hétköznapokra és különleges alkalmakra is tudtam magamnak vadászni megfizethető árú, természetes alapanyagból készült, letisztult, mégis csinos ruhadarabokat.  Én általában farmeros vagyok a hétköznapokon is, éppen eleget vagyok csini színpadon, filmen, a napi rohanáshoz jobban szeretem a kényelmet, ez természetesen a babavárásoknál sem volt másképp. De ehhez nagyszerű kiegészítőnek bizonyult és egyik kedvencemmé vált a kimonó póló, amelyet a Waiting For You „anyukája”, Raáb Márta tervező ajánlott figyelmembe. A legvariálhatóbb ruhadarabom lett. Önmagában vagy alatta egy garbóval is csinos darab, hiszen a kilenc hónapunk eshet hidegebb napokra is… Fazonja olyan, hogy a terhesség során bármilyen alkalommal felvehető. Kiegészítőkkel elegáns viseletet lehetett varázsolni belőle, ráadásul egyaránt megállja a helyét szoknyával, nadrággal. Ez ugyanúgy csinos viselet olyan kismamáknak, akik irodai munkát végeznek, de a játszótéren vagy a bábszínházban sem hozunk szégyent nagyobbik gyerekünkre vele :-)

Szoptatás idején is az egyik legpraktikusabb kismamafelsőnk lehet,  dekoltázsát félrehajtva könnyű benne a szoptatás, és legalább szülés után is mindjárt kéznél lesz egy mutatós ruhadarab, ami jól áll rajtunk. Mártától tudom, hogy a kimonó póló tervezésekor elsődleges szempont volt, hogy mind a növekedésnek indult pocakon, mind a szülés előtt, de még utána is kényelmes, s egyben tetszetős ruhadarab legyen.  Többféle anyagból, több színben is kapható. Jó hír, hogy a Waiting For You termékeket webáruházban is meg lehet vásárolni, így bárhol, bármelyik anyuka lehet stílusos és csinos babaváró, megfizethető áron, ízléses, szép ruhákban.

És ahogy a mellékelt összeállításon is láthatjátok, kismamaként sem kell félni a vagány kiegészítőktől, színben passzoló körömlakktól, nagy napszemüvegtől, a kimonó póló variálhatósága pedig sok mindenre ad lehetőséget. Szeretettel ajánljuk, ha éppen aktuális nálatok ez a „divat”!

Puszi: Gabi