">

Babaváró buli




Honnan máshonnan, mint Amerikából gyűrűzött be hozzánk is a babaváró bulik divatja. A Baby Shower, ahogy angolul nevezik, nem más, mint egy vidám összejövetel, amikor is az anyukák, barátnőikkel, nőrokonaikkal összegyűlnek a szülés előtti utolsó hetekben, és vidáman készülnek a nagy napra együtt. A magyar szokások között régen nem szerepelt ilyen alkalom, sőt inkább az volt rendjén, hogy a családok, a kismamák visszavonulnak, és csendben készülnek fel a születés csodájára. Az utóbbi időben azonban ezt a kedves ünneplési formát egyre többen választják, és mivel a kismama értelemszerűen ilyenkor már nincs igazán “vendéglátó üzemmódban”, általában máshol kerül sor erre. Köő Adrien fotográfus csodaszép hangulatú képei alapján bukkantunk egy remek helyszínre, ahol gyakran vannak ilyen események is. A Szülinaposok Háza természetesen már megszületett babák, kis- és nagy gyerekek, vagy felnőttek szülinapjára is bérbevehető, de a babaváró buli az egyik specialitás. Megkérdeztük Adrient, hogy általában hogy van ez? Ki szervezi a bulit? 

Nagyon jó meglepetés egy szülésbebocsátó buli a kismamának. Mindenképp a szülés időpontjához közel javasoljuk megszervezni, és jobb, ha nem is sejti, mit szerveznek a barátnők a háta mögött. Persze, ha a kismama baráti körében senkinek nem jut eszébe és az anyának fontos, ő is megszervezheti magának, ez az élményen nem fog változtatni.

Mikor történjen, hogy még a leendő anyuka is élvezni tudja?

Az utolsó 4 hét a szülés előtt ideális erre. Hiszen az anya már nem túl aktív, a gondolatai nagyrészt a szülés és az anyaság körül forog, rendezgeti a babaruhákat és előkészíti a kis jövevény helyét, és kezd kissé antiszociális lenni, a szó legjobb értelmében. És ilyenkor nagyon jó azt érezni, hogy nincs egyedül, hogy fontos a barátnőinek, akik figyelemmel és szerető támogatással lesik minden igényét. És persze a humor, a nevetés sem maradhat ki a programból, mert a felszabaduló hormonok segítik a lazulást, és a szülés beindulását is.

Milyen dekorációt ajánlotok ilyenkor?

Szeretjük személyre szabni a dekorációt, így a megrendelőnek fel kell készülnie az anyuka személyiségéből. Kedvenc helyekről tudnunk kell, kisfiút vagy kislányt vár az anya, mi a hobbija, hányadik gyerekét várja, stb. A műterem pillanatok alatt rózsaszín felhőben úszó baba-mama paradicsommá változik, finomságok az asztalon, illatos gyertyák mindenfelé, édesség, kényeztetés minden érzékszervnek. A megrendelőn múlik, hogy az aszalt gyümölcsös, bonbonos, forrócsokis, limonádés étvágygerjesztők mellé szeretnének-e mást is, de természetesen mindent megoldunk. Ha mi javasolhatunk, akkor olyan ételekből készülünk, amik segítik a szülés előtti napokat, és megkönnyítik a baba útját is.

Hány fővel nem fárasztó ez  még az anyukának?

Mivel az anya a saját barátnőivel tölti az időt, nincs személyi korlát. Az jön, aki ünnepelni szeretné barátnője anyává válását. A stúdiónk 12-16 főt be tud fogadni, ennyi hölgy kényelmesen elfér. Igényektől függően 1-3 óráig tart.  A vendégek érkezése után mindenki átadja a személyres zabott ajándékait a kismamának. Stúdiónk együtt dolgozik egy anyamentorral, aki szüléssel, anyasággal kapcsolatos társasjátékot játszik a csapattal, megválaszolja az anya kérdéseit és segít neki a félelmeire megoldást találni. Az anya írhat egy kívánságlistát és a vendégei teljesítik óhajait. Szülés utánra is elmondhatja, hogy mire lenne szüksége, hogy életük a lehető legkevesebb nehézséggel folytatódhasson. Összeállítottunk egy szülés utáni kisokost, amiben nélkülözhetetlen ötleteket talál az anya szakemberekkel, hasznos helyek keléspraktikákkal együtt. Talán mondanom sem kell, hogy az együttlét részletei nem merülnek feledésbe, hiszen végig fotózzuk a teljes eseményt.

Volt-e különlegesen emlékezetes esemény, amire máig emlékszel? 

Volt egy nagyon szép esemény, amikor a kismama barátnői nagyon sokat segítettek nekünk. A stúdió virágdíszeket kapott, a bejárathoz fontak egy virágkaput is. Készítettek szőnyeg helyett egy labirintust, rózsaszirmokból, a közepébe pedig a kismama kedvenc ásványát rakták és egy vajúdáshoz használt illóolajat, egy gyertyát meg a többi ajándékot. Nagyon hangulatos és illatos volt minden.  A kismama miután megérkezett a kapun át, elindult az ‘úton’, a saját ajándékai irányába, ahogy majd a gyerekéért is indulni fog nemsoká, és mindig, amikor megállt kérdezett vagy kérdésekre válaszolt. Utána jött a közös nasizás és a következő héten megérkezett a babóca is…

Aki mostanság szervezne barátnőnek, rokonnak, vagy akár saját magának ilyen bulit, írja most fel magának, hogy hová érdemes menni: www.szülinaposokhaza.hu. Ajánljuk sok szeretettel!