">

Bagolybáb zokniból – Attila ajándéka Annának

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




Szerintem minden anyuka legnagyobb félelme az, hogy amikor második gyermek születik a családba, mit szól hozzá majd az elsőszülöttje. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én sosem tartottam a testvérféltékenységtől, mindig azt képzeltem, hogy a gyerekeim nagyon fogják egymást szeretni. És ahogy az lenni szokott, amit az ember nagyon erősen elképzel, úgymond vizualizál, az úgy is lesz. Attila már akkor is rajongott Annáért, amikor még csak a pocakomban volt, és még azt sem tudta, kisöccse lesz-e vagy kishúga. Aztán megszületett a mi  kis hercegnőnk, és a szeretet csak erősödött. Ahogy megsimogatja a kishúgát, ahogy ránéz, már szinte látom a védelmező bátyot, aki évek múlva az első buliknál akár még nálunk is szigorúbb lesz. Egyelőre azonban még csak az önfeledt gyermekkornál tartunk hál’istennek, úgyhogy a játék és a móka mindenekelőtt. Anna első szülinapjára Attila is elő szeretett volna rukkolni valami ajándékkal, úgyhogy kitaláltuk, mit is adhat egy 5 éves nagyfiú a kicsi tesójának első ajándékként. Nagyon könnyű elkészíteni, próbáljátok ki ti is, ha van kedvetek!

Hozzávalók: 

    • egy jópofa pöttyös zokni
    • maradék filc a szem és a karmok elkészítéséhez
    • narancssárga anyag a csőrhöz

Lépések:

1. lépés : A pöttyös zoknit a bokájánál levágjuk úgy, hogy a bagoly füleit és feje búbját formálja

2. lépés: Ezután egy másik anyagból két kört vágunk ki, aminek a közepére is lyukat csinálunk, a zokni pöttyeit felhasználva felragasztom, így készen is vagyunk a baglyocska szemeivel.

3. lépés: A narancssárga anyagból egy háromszöget vágunk, majd a két szem közé ragasztjuk, csúccsal lefelé.

4. lépés: Vattával kitömjük a zoknit, majd a tetejét össze kell varrni. A két fülecskét fonallal összekötjük, és a lábát is felragasztjuk.

Extra tipp:

A zoknit sóval is fel lehet tölteni, így amikor fáj a pici füle, akkor gyógyíthatjuk a felmelegített sóval.

A sikerről, hogy Bagoly Béni – én így neveztem el egyelőre –  kedvenc lett-e Annánál, majd később számolunk be :)

Ha ti is el szeretnétek készíteni, kattintsatok ide, innen letölthető: Bagolybáb – elkészítési útmutató

Puszi: Gabi