">

Barázdazárás – ne mulasszuk el!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Meséltem már nektek a tesómról? Szerintem nem nagyon. 7 évvel fiatalabb nálam, ez persze nem látszik :-). Nem hasonlítunk egymásra igazán. Ő szőke, és kékszemű. A göndör haját pedig mindig irigyeltem. Szegénynek nem lehetett könnyű, hiszen pont mikor kamaszodott, akkor kezdődött a Barátok közt, vagyis minden arról szólt, hogy van egy „híres” testvére. Bár sosem beszéltünk erről, de, ha igazán őszinte akarok lenni, nem feltétlenül volt jó hatással a kapcsolatunkra ez az időszak. De ez már a múlté. Most már ő is felnőtt ember, dolgozó nő, akire nagyon büszke vagyok. Egy gyönyörű fogorvosi rendelőben dolgozik Szolnokon fogászati asszisztensként, és dentálhigiénikusként. Egy fantasztikus orvos mellett, aki segíti szárnypróbálgatásait a szakmájában. Én most láttam először a testvéremet munka közben. Megható volt. Már csak azért is, mert épp az unokaöccse fogait ápolgatta, aki történetesen a fiam. Szerencsére nincs semmi baj Beni fogaival. Pont azért mentünk, hogy ne is legyen. Hallottatok már a barázdazárásról, és annak fontosságáról? És mi a véleményetek a fluortablettákról? Ha már ott jártunk, akkor Beni fogápolásán és a húgom munkájában való gyönyörködésen túl arra is kihasználtam az időt, hogy kifaggassam picit dr. Radó Imrét, hogy segítsen  nekünk abban, hogy mindent meg tudjunk tenni gyermekeink fogainak épségéért.

No, hát ezeket tudtam meg Radó doktortól: a táplálkozás során az őrlőfogak rágófelszínén megtapadnak az étel apró darabkái és a bennük levő cukrot a baktériumok saját anyagcseréjük folyamán savakká bontják. Megindul az ásványok kioldódása, a fogzománc károsodása, amely a fog szuvasodását eredményezheti. Különösen veszélyes ez 6-8 éves korban, közvetlenül az első őrlőfogak előtörése után. Ilyenkor a fogak barázdája egészen a dentinig, a fog alapállományáig érhet. A fejletlen fogak pulpakamrája is tágabb ebben az időszakban, így közelebb van a barázda mélyéhez. Könnyen elérheti a karieszes folyamat, a fog fájni kezd. Hogy megőrizzük gyermekünk fogainak egészségét, a megfelelő szájhigiéné mellett fontos a fogak védelméről a fogorvos segítségével is gondoskodni. Ilyenkor egy teljesen fájdalmatlan beavatkozás során a fogak (őrlők, kisörlők, esetleg tejőrlők) barázdáit feltöltik egy, az esztétikus tömésekhez használthoz hasonlító tömőanyaggal, így az  eredetileg mély, nehezen tisztítható rágófelszíni barázdák sekéllyé, könnyen tisztíthatóvá válnak, ráadásul az anyag megakadályozza az ételpép behatolását a mélyedésekbe, így a savas hatás nem a zománc sérülékeny, romlásra hajlamos részén érvényesül. Egyes készítmények még fluor leadására is képesek, ezzel tovább növelve a fogak ellenálló képességét. A kezelés 10-15 percig tart. Ennek során akár egyszerre több fogat is le lehet védeni. Mivel a maradó őrlőfogak szuvasodása az előtörés utáni első évben a leggyakoribb, nagyon ajánlott a barázdazárást a fogak előbújása után rögtön elvégeztetni.

Nálunk ezt a műveletet most Eszter húgom végezte el Beninél, ügyesen, klasszul, úgyhogy mindannyian széles mosollyal az arcunkon távoztunk a szolnoki OrientBio fogászatról. Úgyhogy anyukák, akiknél épp aktuális ez a kérdés, ti se habozzatok, mert a megelőzés és az időben történő gondoskodás mindennél fontosabb lehet a fogakkal kapcsolatban is.

Puszi: Réka