A férjem ma 34 éves.
Ma érkezik haza üzleti útról Torinóból.
Én pedig ma szigorlatozom.
avagy
Romantika 17 év után
Vigyázat, ez most őszinte lesz. Kérek mindenkit, aki nem szeretne igazán megismerkedni a lelkem legbelsőbb zugaival, az ne olvasson tovább, gyorsan kattintson el. Ugyanis azt találtam ki, hogy a következő témáról vagy őszintén beszélek, vagy sehogy. Tudom, hogy merész vállalkozás, és hogy az efféle megnyílásokkal, megnyilvánulásokkal óvatosan kell bánni. Az élet megtanított rá. De nem akarok szenzációhajhász módon hangzatos címekkel idecsábítani embereket, és aztán beszélni a nagy semmiről. Azt nem állítom, hogy az elkövetkezendőkben minden pillanatomat, gondolatomat tök őszintén meg fogom osztani veletek. Nem. Egyrészt, mert nem őrültem meg, másrészt mert sok dolog van, amivel még saját magunkat is nehezen szembesítjük. Azt viszont megígérem, hogy amiről beszélek, azt valóban úgy is gondolom.
17 év egy párkapcsolatban nagy idő. Pláne, ha ezt a 17 évet 17 éves korunktól kezdve töltjük együtt. Az életem fele. És a te életedé is, kedves férjem. Pont ma. Próbálom felidézni, hogy mit is vehettem neked az első születésnapodra. Nem emlékszem. Már nagyjából 2 hónapja jártunk együtt. Biztos könyvet.
Sok születésnapra emlékszem, de az első közösre nem. Volt meglepetés-party, meglepetés utazás, ünnepeltünk repülőn, volt, hogy együtt, volt, hogy külön. Éppen úgy, ahogy az akkori életünk engedte. Amennyi energiát bele tudtam tenni. Most milyen az életünk? Rohanós. Nyüzsgős. Izgalmas. Pörgős. Fáradtak vagyunk, feltöltődünk, újra elfáradunk. Van, hogy együtt rohanunk, van, hogy külön. Van, hogy jókat beszélgetünk, van, hogy jól elbeszélünk egymás mellett. Van, amikor azt gondolom, 17 év után hogyhogy nem ismersz igazán. És van, amikor azt érzem, te jó ég, hogy ismerheted ennyire minden gondolatomat.
A minap nagyon megleptél, amikor azt kérdezted, szeretem-e, hogy tetszem más férfiaknak is. Aztán hozzátetted, hogy ezt teljesen meg is érted, ami nagyon jólesett. Ettől függetlenül zavarba jöttem a kérdéstől, de a válaszon elgondolkodtam. Igen, persze hogy szeretek tetszeni, hiszen nő vagyok. De tudod, milyen fantasztikusan jó érzés 17 év után még mindig tetszeni valakinek? Aki előtt már nem tesz izgalmassá a titokzatosság, hogy sok mindent nem tud rólam, csak elképzel valamilyennek, amilyennek látni szeretne. Aki tényleg úgy ismer, úgy szeret, és úgy fogad el, amilyen valójában vagyok. Ez egy óriási ajándék a sorstól, néha el is felejti az ember, mekkora.
Sokszor megkérdeznek, hogy mi a titok? Mi tart manapság össze két fiatalt, ilyen hosszú idő után, miközben nekik is lehet hullámvölgyük, hisz nekünk is volt. Pontosan nem tudom, de azt igen, hogy mi szükséges hozzá: például egy rendkívül intelligens férj. Néhány őszinte beszélgetés. És egy jó adag szerencse.
Most pedig feltenném magamnak a kérdést: hogyan lesz ebből romantikus születésnap? Mit szólnál, ha aludnánk egy jót, végre együtt, hiszen mostanában állandóan utaztál…
Na jó, azért a tortát se felejtem el, megígérem! :)
Puszi: Réka
