Beszokunk?




patricia es roziA szeptember mindig izgalmas hónap. És most nem az ehavi érdekes csillagállásra gondolok, hanem arra,hogy most van mindenhol a beszoktatás időszaka. Anyuka barátnőim nagy lázban égnek, hogy viseli a pici az egészet… és hogy viseli maga az anyuka. Mert igazából nekünk a legnehezebb állítólag az elszakadás. Emlékszem én is, amikor először ültem a kis padon, egy közért mellett, Rozi meg a bölcsiben maradt, már a felügyeletem nélkül. Talán a harmadik vagy negyedik nap volt ez. Annyira nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy az szinte fájt… ja, nem is szinte.

Sokáig kerestem, melyik intézmény lenne a megfelelő számára, végig is jártunk számos bölcsit. Ő vidáman csúszdázott mindenhol, vagy főzőcskézett alkalmi barátaival a konyhákban, amíg én megkérdeztem minden tudnivalót. Megkérdeztem a bölcsik előtt az anyukákat, nagymamákat, szeret-e oda járni a pici. (Államikat és családi napköziket is.) Azt gondolom, az első év közösségi élményei határozzák meg, szereti-e majd a gyerek később az ovikat, iskolákat, jó hatás éri-e őt. Volt, ahol a túl katonás fegyelem rémisztett el, volt, ahol pedig az, hogy levegőt sem látnak a gyerekek szinte. Tudom, hogy sok szülőnek nincs ideje, vagy lehetősége válogatni, de azt javaslom azért, aki teheti, ne legyen szívbajos. Most olvastam egy anyukás fórumban, van gyerek, akit „eltanácsoltak” egy pici probléma miatt valahonnan. Hát, én meg azt gondolom, vannak esetek, amikor a pedagógus nem a megfelelő. És igen, ha az első helyen nem érzi magát jól a csemete, vagy valami nem szimpatikus az anyukának, akkor váltani kell. Persze, nem jó az se, ha a pici „cibálva van”, de adódhatnak helyzetek, amikor menni kell. Nekünk szerencsénk volt, egy hét volt az egész beszokás anno. Rozi egyébként is nagyon közösségi emberke, neki ezért (is) kellett a gyerektársaság. 3 percnyi sírás volt összesen.

rozi hatizsakkal

A homokozó szélén minap azt beszéltük az anyukákkal, életünk legjobb döntése volt, hogy ezt a családi napközit választottuk nekik. Igazi kis szeretet burokban élnek ők ott, azzal együtt, hogy mindegyik gyerkőc totál más egyéniség, ami nyilván nem mindig a legkönnyebb. Tegnap épp a az itthon közösen sütött muffinokat vitte be, névnapi bulija volt, tánccal-zenével mulattak Apróvárban a törpék. Rozinak ugye két komoly barátja van, ő úgy indul haza, hogy megsimogatja és megpuszilja őket.  Irtó cukik. Aztán útközben meg meséli épp hány csigát találtak Mikóval és Misikével az udvaron és milyen tortát építettek. Tele van élménnyel.

Mindenkinek kívánok könnyű és viszonylag könnymentes beszoktatást és azt, hogy találja meg a gyereke azt a pedagógust, amilyen a mi tündér Ági nénink és azt a helyet, amit úgy szeret, mint az én lányom az ő családi napközijét.

Szabó Patrícia

újságíró, blogger

Nesze!szer blog