">

Boldog Karácsonyt!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , ,




Hát elérkezett ez a nap is. Annyit beszéltünk, írtunk róla, annyit gondoltunk rá, és aztán hipp-hopp itt van. Kicsit olyan ez, mint a gyerekeink születése után valahogy turbósebességre kapcsoló idő, olyan, mintha csak ma lettek volna aprók, ma meg már itt rosszalkodnak vagy éppen cukiskodnak körülöttünk. Azok a pillanatok sem visszahozhatóak. A Karácsony szerencsére azért más. Állandó, hiszen évről évre ránk talál, és mégis mindig más, hiszen mindig, minden életszakaszban másképp, máshogyan gondolkodva, érezve éljük meg. És minden egyes évben olyan, mintha az előző csak tegnap lett volna… Hiszen még alig pakoltuk el a díszeket, még élénken emlékszünk a tavalyi vacsorára, és újra itt van. Szerencsére. Mert a karácsonynál szebb, jobb dolog kevés adódik az évben. Ilyenkor azért a legtöbb ember szívében elsimul a harag, kisebbnek látszódnak a napi gondok, jelentőségüket veszítik apró harcok, küzdelmek. A szeretet ünnepén a legfontosabb, hogy együtt legyünk azokkal, akik fontosak nekünk, gondoljunk rájuk, simogassuk őket tettekkel, szavakkal, ha tehetjük, ajándékokkal.  És legyünk hálásak, hogy megtehetjük!

Első Anyakanyaros karácsonyunkra videóüzenettel is készültünk nektek. Kicsit nehezen találtuk a szavakat, mert annyi gondolat kavargott bennünk, de reméljük, hogy az elmúlt hónapok során már azért meg tudtuk mutatni, hogy nálunk a szeretet nem csupán karácsonykor vendég.

Szívünk minden szeretetével készülünk minden egyes napra Veletek, és ugyanígy kívánunk most minden kedves olvasónknak és családjának nagyon boldog, békességes, meseszép ünnepet!

Puszi: Réka és Gabi