">

Bonbonok kezdőknek

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




reka_hopelyhesBonbonok kezdőknek, abszolút kezdőktől. Történt, hogy átutaztunk Bécsen. Megálltunk vásárolni. Csak élelmiszert. Kizárólag praktikus okokból, nem pedig nagyzolás végett. Egy szimpla bevásárlásnak indult, de annál jóval több lett belőle. Egy tucat nagyon izgalmas és „nélkülözhetetlen” fontosságú portékára tettünk szert. Vettünk tehát egy gusztusosan csomagolt rúd marcipánt. Mindenféle csokoládéféleséget, színesebbnél, színesebb kapszlikat, egyéb édesség-díszítő csecsebecsét. Még fogalmunk sem volt arról, hogy mire fogjuk használni a szerzeményeinket, de van az úgy, hogy az embert elfogja a vásárlási láz.

Hazaérve a kislányunk azonnal rávetette magát a csomagokra és szinte tobzódott a kincsek között. Alig tudtuk megértetni vele, hogy este nyolckor már nem lehet nekiállni sütögetni, pepecselni. Pláne, hogy nem is tudtuk igazán mit akarunk készíteni. De ezt már mondtam, ugye? Aztán éjszaka megálmodtam, hogy mit szeretnék. Amolyan régimódi, házi készítésű bonbonokat. Olyat, amiben a kislányunk is örömét leli. Mármint az elkészítésében. Én kitaláltam, a férjem meg levezényelte az elkészítés folyamatát. Rebeka nagy örömére jó kis családi program kerekedett, ráadásul igen finom eredménnyel. Nem bonyolítottuk túl, de néha a legegyszerűbb ötletek lesznek a legnagyszerűbbek.

bonbonok_1

Elsőként előkészítettük a terepet. Vagyis kis tálkákba helyeztük a tölteléknek valókat, a díszítő elemeket és a csokimáznak alkalmas felolvasztott finomságokat. Az utóbbinál maradva. Fehér és tejcsokoládét olvasztottunk fel vajjal. A marcipánból golyókat gyúrtunk. Belenyomkodtunk egy kis kandírozott narancsot, vagy datolyát. Természetesen bármi mást is lehet. Ez csak a fantáziátokon és az ízléseteken múlik. Ezután újra gyurmáztunk rajta egy kicsit, hogy tökéletes golyókat kapjunk. Egy pálcikára szúrva, (de akár hústűt is igénybe lehet venni), megmártottuk a csokiban. Majd egy szilikon tartóba helyeztük és így tettük be a mélyhűtőbe pár percre, hogy megdermedjen a máz. Hogy a díszítés mikor történik, az teljes mértékben attól függ, hogy éppen mivel dekorálunk. Kakaóporral érdemes, dermedés után, gyöngyöcskékkel inkább előtte. Mi ezeket használtuk, mert éppen ezek voltak itthon. De természetesen itt is szabadjára lehet engedni a fantáziát.

Miközben gyurmáztunk, rájöttem, hogy ezek a házi készítésű csodák nem csak finomak, de az ünnepi asztal dekorációjának sem utolsók. Sőt, akár ajándékként is kiválóak. Pláne, hogy valóban szívből jövő gesztus lehet kollégáknak, barátoknak, nagyiknak, tanároknak. Egy kis keresgélés után biztosan ráakadtok olyan üres dobozkákra, amiket semmire sem használtok, de nem volt szívetek eldobni. A színes kapszliban pompázó bonbonok gyönyörű látványt nyújtanak majd, a masnival átkötött új értelemet nyert dobozokban.

bonbonok_2

Nem állítom, hogy sokat lehet megenni ezekből a finomságokból, hiszen a marcipán igen tömény édesség, de kezdő bonbongyárosoknak remek alapanyagnak bizonyult. Igyekszünk továbbfejleszteni újdonsült tudományunkat. Ha van már tapasztalatotok szívesen vesszük. Vagy esszük.

Puszi: Réka