Bumm, bumm, bumm! – kész a lemez!

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , , , ,




Kész a lemez! A negyedik. Hihetetlen. Ugyanakkor meg valahol olyan természetes. Mármint az, hogy a zene ilyen mértékben része lett az életemnek. Talán már el sem tudom képzelni az létezésemet nélküle. Valójában soha nem is kellett, mert mondhatni az anyatejjel szívtam magamba a zene szeretetét. Apukám autodidakta módon tanult meg gitározni, akkoriban az nagyon menő dolog volt. Megáldotta a sors egy nagyon szép hangszínnel, ráadásul piszok jóképű volt, így aztán elég közkedvelt volt a hölgyek körében. De én tudom, hogy nem csak ezért történt. Népművelőként ügyesen kitalálta magának, hogy összerak műsorokat Mikulásra, gyereknapra, táborozásokra, esküvőkre, névadókra és így egészíti ki a családi kasszát. Egyúttal kiélheti a színpad iránti vágyát. Ebbe születtem bele. Az általa megzenésített verseket hamarabb énekeltem, minthogy beszéltem volna. Járni is alig tudtam, de a gitártokban ülve én is ott voltam vele a színpadon. Az esti fürdések nagy bulik voltak. Apukám gitározott, anyukám meg a centrifugán ülve énekelt. Én meg velük. Imádtam. Szóval, míg sokak számára még ma is meglepő, hogy én gyerekeknek énekelek, nekem egy cseppet sem az. Annál is inkább, mert már tíz éve csinálom.

farkashazi_reka-es-a-tintanyul-cd-ajanlo

Azt hiszem még életemben nem dolgoztam annyit semmiért, mint a zenekart most körülölelő sikerért. Már nagyon nehéz lenne összefoglalni, hogy ezalatt a tíz év alatt, hogyan kanyarogtak, kereszteződtek az utak. Hogyan lett a zenekar az, ami. De szerencsére nem is kell, mert az, ami van olyan magától értetődő. Van egy csapat, akik együtt lélegeznek. Együtt gondolkodnak. És ezekből az együttlélegzős gondolkodásokból olykor dalok születnek. Általában kétévente egy lemeznyi. Születnek dalok buszozás közben. Születnek dalok egy csavarhúzóval a kézben. Születnek dalok boldogságból, meg nagy nekikeseredésből. Néha csak jönnek egymás után. Néha össze kell dugni a fejünket. Van, hogy egy kicsit el kell távolodnunk egymástól. De a legnagyobb ihlető a közönségünk. A sok apró-cseprő, cseperedő, vagy már kamaszodó szempár. Akik a nyitott fülükkel, lényükkel elirányítanak bennünket. Ők mondják meg merre menjünk. És most jó az irány. Tudom, érzem.

bumm-bumm-bumm

De azért egy kicsit összeszorul a torkom, hogy vajon szeretni fogjátok? Értitek majd, érzitek, hogy ebben a huszonkét dalban mi minden van? Mennyi féltés, mennyi remény, bizalom.

Kincs van a kezünkben. A mi közönségünk. A mi közönségünk kincs. Bennük bízunk, bennünk van az összes reményünk és ezért féltjük őket. Nagy a feladatuk. Nekik nem csak a gyerekeiket majd megtanítani az életre, hanem a felnőtteket is. Újra. Felszabadultnak lenni, a jelenben lenni, játszani önfeledten, előítéletek nélkül létezni. Szeretni. Hát ezért születnek a dalaink. Egy rendkívül bonyolult és oda-visszaható folyamat ez. Amiről beszélni sokkal nehezebb, mint megélni. Így aztán nem is dumálok tovább, de azért azt még elmondom, hogy a családomnak, a barátaimnak, a zenének, a zenekarnak, a közönségnek hála: „Az életem egy végtelen nagy szerelem.”