">

Csodatevő kollagénkúra




Tél van, sápadtabbnak érezzük magunkat, és nem árt,  ha egy kicsit turbózunk magunkon. Kísérletező típusok lévén, mindig igyekszünk odafigyelni az újdonságokra is, így nem véletlen, hogy most is megakadt a szemünk valamin. Ezúttal Gabi tesztelte a Royal Clinicsnél beszerezhető csodaszert, amelyet nem másként neveznek, mint a bőrápolás új megközelítését. Állítólag a ragyogó bőrhöz vezető út még sosem volt ilyen egyszerű! No, hát akkor eláruljuk nektek is, hogyan működik, hiszen jön a tavasz, sokan szeretnék jobb formába hozni magukat. 

Yana, a termék neve, és ez egy különleges üzenettel is bír: az ősi kultúrákban a Yana az utazást, az utat jelentette, most pedig a YANA™ az utazás maga, mely belülről indul, a ragyogó bőrhöz.

Az ősi bölcsesség és a modern technológia egyedülálló összeolvadása fedi fel azt az új utat, melynek során a még fiatalabb, még ragyogóbb arcbőrt érjük el. Kínában évszázadok óta hagyományosan fogyasztanak olyan ételeket (például csirkelábat), melyek fiatalítják a bőrt. Ott széles körben elfogadott, hogy a kollagénben gazdag étrend csodás bőrt eredményez. Ezzel szemben a nyugati kultúrákban az étrend gyakorlatilag egyáltalán nem tartalmaz kollagént.
A kollagén az emberi testben leggyakrabban előforduló protein, mely a bőrnek erőt és struktúrát ad. Mennyisége a bőrben a kor előre haladtával jelentősen csökken: míg 30 és 40 éves kor között ez a szám 15%, 40-től 50-ig már 30%, 50 és 60 éves kor között 45%-os, 60 és 70 éves kor között 60%-os csökkenésről beszélhetünk.

A YANA™ öregedésgátló kollagén ital segít újjáépíteni és megerősíteni a bőrt, fokozza a szervezet természetes kollagén-termelését és visszaállítja a bőr számára fontos összetevők szintjét, hogy a bőr visszanyerje és képes legyen megtartani fiatalos megjelenését.  Olyan koncentrált szépségital, mely kicsiny napi adagokban maximális hatékonyságot nyújt. Ez a forradalmi szépségital a professzionális bőrápoló termékekkel együtt alkalmazva áttörő eredményeket hoz.
A Yana ereje egyedülálló Lumiplex hatóanyag koktéljában és fejlett technológiák védett elegyében rejlik. Hidrolizált kollagén-peptideket, biotint, fitoceramidokat, hialuronsavat és speciális antioxidáns komplexet tartalmaz.

A YANA™ új megközelítést biztosít a bőregészségben, olyan bioaktív kollagénpeptid komplexet hasznosít, mely klinikailag bizonyítottan javítja a bőr feszességét, csökkenti a ráncok mélységét és helyreállítja a hidratáltságot. A nagy hatékonyságú peptidek lassítják a kollagén vesztést, közben pedig ezzel párhuzamosan a szervezet természetes kollagén-termelését élénkítik. Klinikai tanulmányok igazolták, hogy a kollagénnek ez a biológiailag hasznosuló formája jelentősen csökkenti a ráncok mélységét, növeli a bőr rugalmasságát és hidratáltsági szintjét.
A Yana valamennyi bőrtípusra ajánlott, különösen laza, rugalmasságát vesztett idősödő bőrre.

Az eredmény: ragyogóbb bőr napokon belül, akár 63%-kal javul a ráncok megjelenése 30 nap alatt, akár 40%-kal nő a bőr hidratáltsága egyhavi használattól.

Az ízletes citrusízű Yana önmagában, vagy vízzel, smoothie formájában, teában vagy más módon fogyasztva is finom. Nem tartalmaz cukrot, glutént, tejszármazékot, sem génmódosított alapanyagot.

Gabi pedig így számolt be a tapasztalatairól: “Elkezdtem a Yanát fogyasztani és szinte már az első héten úgy vettem észre, hogy amikor tükörbe nézek, élénkebbek lettek a színeim. Mintha csak egy poros képről gondosan letörölték volna a port. Természetesen lelkesen ittam tovább, folytattam a kúrát és milyen jól tettem! Néhány évvel ezelőtt volt egy szerencsétlen színpadi balesetem, amikor is egy esés során kificamodott a könyököm, és azóta a jobb kezemben egy kellemetlen ízületi “kattogással” éltem együtt. Óriási örömömre ez megszűnt a Yana fogyasztása után, és enyhülni látszik az állandó zsibbadás is, ami szintén ennek a ficamnak köszönhetően volt jelen azóta a jobb kézfejemben. Úgyhogy velem csodát tett, tényleg azt tapasztaltam, hogy ezek szerint több helyen is elkezdett a szervezetembe beépülni és ezáltal hatni a Yana, ami annak is köszönhető, hogy olyan kollagént tartalmaz, ami jól asszimilálódik a szervezetben. Ez azért is fontos, hiszen az emberiség közel 80 %-a küzd felszívódási zavarokkal, és itt ezzel nem kell számolnunk, ha kollagénkúrát kezdünk. Én mindenkinek, akinek hasonló problémája van, vagy csak egyszerűen szeretne tavaszra picit üdébb, fittebb lenni, ajánlom sok szeretettel!”