Csomagolni jó!




Néhány nap és beköszönt az advent, ami a bevásárlóközpontok számára egyre több látogatót jelent. Hiszen elkezdődött a visszaszámlálás, alig több mint 4 hét múlva karácsony, és itt az ideje kitalálni, hogy kinek milyen ajándékkal vagy élménnyel kedveskedünk idén. A Campona is felkészült az ünnepvárásra, amely természetesen a budafok-tétényi bevásárló- és szórakoztatóközpont esetében a fent említett élmények adásáról is szól: hiszen ebben az időszakban is sokan keresik fel a Tropicariumot, a Csodák Palotáját, vagy a Játszóházat, hogy a gyermekeiket addig is lefoglalják kicsit, amíg a Mikulás vagy az Angyalka megérkezik.

mikulas

Természetesen az üzletek is számos meglepetéssel és akcióval, karácsonyi kínálattal kedveskednek ilyenkor a vásárlóknak, a jó hangulatot pedig hétvégenként karácsonyváró programok is színesítik majd. Lesznek zenés és bábelőadások, lehet Luca-napi búzát ültetni, vagy téli madáreleséget készíteni, karácsonyi díszeket készíteni, gipszfigurákat festeni, ajándékcsomagolási praktikákat ellesni, a gyerekek pedig december 3. és december 6. között minden nap találkozhatnak a Mikulással is.

Számunkra nagyon fontos, hogy azokra is gondoljunk, akiknek nem kerülne ajándék a karácsonyfa alá sem. Így idén is szeretnénk segíteni: a veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került családokat segítő XXII. kerületi Gyermekjóléti Központ számára juttatunk el ajándékcsomagokat. Vevőinket is arra kérjük, hogy hozzanak el becsomagolva néhány jó állapotú, játékot az információnknál felállított Adománypontba, amelyet mi majd december 22-én juttatunk el az intézménybe” – teszi hozzá Kákosy Zsolt MRICS, a Campona üzemeltetéséért felelős CBRE ingatlan tanácsadó ingatlanvagyon-kezelési vezetője.

csomagolni-jo

Aki ajándékot hoz az idei advent során, a bevásárlóközpont vendége lesz egy kávéra a Coffeeshop Company-ban. Aki pedig november 26. és december 22. között 10 000 Ft értékben vásárol, és regisztrál, értékes nyereményekre lesz esélyes, akár egy pompás családi wellness hétvégére a festői Galyatetőn.

A Campona karácsonyi kampányát Réka is támogatja. „December nekem mindig arról szól, hogy nem csak a saját családom karácsonyát igyekszem szebbé tenni, hanem mindenki másét is. Sokat koncertezem ugyan, hiszen a napokban jelent meg az új albumom, de azért szakítok időt arra, hogy eljussak oda, ahol segíteni tudok. A Camponában mesét fogok olvasni a gyerekeknek advent utolsó hétvégéjén, és egészen biztosan mi is becsomagolunk néhány játékot a gyerekeimmel, mert kicsi koruktól kezdve tanítom őket is arra, hogy adni, ajándékozni jó. Sokszor talán még jobb, mint kapni.

csomagolni-jo_1

Csomagolni pedig ez esetben úgy jó, hogy rá kellene írni a dobozokra, hogy fiúnak vagy lánynak, és hozzávetőleg hány esztendős gyermeknek készült az ajándék, hogy a Gyermekjóléti Központ munkatársai a legmegfelelőbb helyre juttathassák el a Campona látogatóinak ajándékát.