DUMAngol – Anyatanító kihívás

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , , ,




Többször írtunk már nektek arról, hogy mennyire fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink idegen nyelvet tanuljanak. És nem kérdés, hogy az angol az, amire egészen biztosan szükség van, ezért nem árt minél korábban kezdeni az angol nyelvvel való ismerkedést. Persze vannak vélemények, amelyek szerint felesleges a gyerekeket túl korán terhelni ezzel, de azt gondoljuk, mint mindenben, ebben is az egyensúly a legfontosabb, illetve az, hogy az ember lánya pontosan tudja, mi a jó a saját gyerekének. Írtunk már nektek olyan lelkes anyukákról több ízben is, akik különböző módszereket dolgoztak ki arra, hogy babák és mamák már együtt elkezdjenek “angolozni”. Petri Barbara Rhyme Time-foglalkozásai nagy népszerűségnek örvendenek, és nagyon sokan elkezdtek másképp gondolkodni a kisgyerekek angoltanításáról. Az egyik lelkes anyuka, Kinga írt összefoglalta nekünk egy írásban érzéseit, tapasztalatait, és bemutatja a legújabb anyáknak szóló kezdeményezést is: a Dumangol Anyatanító Kihívást. Jól hangzik, nemde? Íme!

Megint átéreztem, hogy mennyire jó az, ha mi anyák, beszélünk egymással. Hétköznapi helyzetekről. Ezt a legutóbbi felismerést a minap az angolul tudásról való beszélgetés erősítette meg bennem.

Ismerősökkel, barátokkal FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSEK SORÁN az angol nyelvtudásunk leginkább az  szakmai munkáink kapcsán került szóba. Azt már nagyon sokszor elemeztük, hogyan használjuk az angolt a jelenlegi munkánk során, hány száz oldalas angolnyelvű reportot írtunk éppen Európai Uniós pályázatok keretében,  mit olvasunk angolul, mikor és miről beszélgetünk egy-egy szakmai konferencián.

Arról azonban még egyszer sem beszélgettem ugyanezekkel a nőkkel, anyaként, hogy amikor otthon a gyerekeimmel kezdek el angolul beszélni hétköznapi nyelven hányszor akadok el – mert azt mégsem mondhatom, hogy implementáld a projektet, vagy hogy érvényesítsük a munkamegosztást a családunkban. A szakmai nyelv ismerete ellenére a leghétköznapibb helyzetekben használt anya-gyerek nyelv időnként komoly nehézséget okoz.

Na és itt jön a lényeg. Én eddig azt hittem, hogy ez azért van, mert én tényleg nem tudok elég jól angolul. Igyekeztem a nyelvet bevinni az életünkbe, de a játszótérre készülődés közben nem szaladtam oda a szótárhoz, hogy megnézzem hogy van a homokozólapát angolul – így elakadt a közös játékos angolul beszélgetős készülődés. Egy véletlen beszélgetés során sikerült végre  megfogalmaznom, hogy mennyire sutának érzem magam amiatt, hogy a munkámban folyékonyan, otthon viszont, a családi életben és hétköznapi nyelvben használt fordulatok hiányában mennyira akadozva beszélek angolul. És ekkor tapasztaltam meg, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Többen megerősítettek abban, hogy nekik is problémát jelent ez – függetlenül attól, hogy milyen szinten beszélnek angolul. A nyelvoktatás és a szakmai nyelvhasználat nagyon egysíkú szókincset fejleszt.  Mert nem arról van szó, hogy ne mernénk megszólalni. Sőt! Egyszerűen van a nyelvnek egy olyan, a gyerekekkel használt rétege, amit nem ismerünk.

Első próbálkozásként megkérdeztem a gyerekeimet mit tanulnak angolórán, hogy el tudjunk kezdeni azokról a témákról beszélgetni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez sem fogja a mindennapjainkba becsempészni az angolt – hiszen ők is ugyanolyan tematikát tanulnak, mint én anno – és arról mégsem beszélgethetünk itthon, hogy how old are you, meg where are you from…

Ezért elkezdtem angol oldalakat keresni, ahol angol iskolaelőkészítő és több korosztálynak is szóló feladatok, szövegek találhatok, és angol dalokat is hallgattunk felirattal.

Minél nagyobbak, és minél inkább iskolarendszerszerűen tanulnak angolul, annál erősebb bennem a felismerés, hogy azzal tudok nekik ebben segíteni, hogy hétköznapi természetességgel lehessen itthon beszélni angolul, el tudjuk mondani az érzéseinket, tudjunk viccelődni, ne legyen folyamatosan bennük – sőt ki se alakuljon –  hogy vizsgahelyzetként éljenek meg minden pillanatot,  amikor angolul meg kell szólalniuk.

Amikor a Dumangolról hallottam, aminek pont ez a célja – anyaangol fejlesztése a babaangolozás segítéséhez – egyrészt nagyon megörültem, mert ezek szerint a problémám létezik, elszigetelten többen is szembesülünk vele, amelyekre így lehet megoldást találni. Másrészt szomorú voltam, mert 0-6  éves korú gyerekek szüleinek készült elsősorban ez a segédanyag, nekem meg a legkisebb gyerekem is 6 éves lesz a nyáron.  Az online program azért is hiánypótló, mert nagyon komplex módszert használ – a rendszeres online csoporton kívül egyéni angol beszélgetést, mesekönyveket, dalokat, a gyerekekkel közösen elvégezhető feladatokat tartalmaz. Gulácsi Annamária és Petri Barbara, a Dumangol kitalálói pedig megerősítettek abban, hogy nagyobb gyerekekkel is érdemes elkezdeni, mert nem attól függ hány éves a gyerek, hanem hogy együtt és közösen kezdjük el.

A gyerekekkel közös könnyed angolozás lehetőségeinek feltárása során szerzett tapasztalataim megerősítettek abban, hogy (1) érdemes megosztani egymással a problémákat, dilemmákat, hogy ne érezzük egyedül magunkat és (2) ) ha már másokkal közös kihívásokkal szembesülünk tudunk a hasonló helyzetben lévőkkel közösen gondolkodni, és megtalálni a megoldást.

Minden olyan anyukának, aki otthoni is angolzós sikerekre vágyik gyermekével, meleg szívvel ajánljuk a DUMAngol Anyatanító Kihívást! Ez a négy hónap új színt visz majd az otthoni mindennapokba gyermekeddel, miközben egy beszédcentrikus, támogató online kurzus segítségével kitárul előttetek egy új világ!

http://www.dumangol.hu