Édesen is egészséges




November 14-én ünnepelték a Föld számos országában a Diabétesz Világnapját. Ez a nap 350 millió embert kapcsol össze, egészségügyi szakembereket, cukorbetegeket és a társadalom valamennyi felelősen gondolkodó tagját. Hiszen a cukorbetegség az egyik leggyakoribb civilizációs betegség, amely egyre fiatalabb életkorban, egyre több érintettnél, egyre súlyosabb következményekkel jelentkezik.

Kutatások bizonyítják, hogy a cukorbetegség kialakulását nagyrészt a cukor fogyasztása idézi elő, hiszen s táplálkozás során kevés veszélyesebb dolgot tudunk felmutatni, mint a finomított cukor, amely ráadásul rejtve amúgy is nagyon sok élelmiszerben benne található. A cukor fogyasztása megterheli a hasnyálmirigyet, felelős a szervezet savasodásáért, az emésztési problémákért, ezáltal az elhízásért is. A fogszuvasodás kialakulásának is a cukorfogyasztás az okozója, mivel a sok cukor kivonja szervezetünkből a kalciumot. Az immunrendszerünk is gyengül, fáradékonyabbak, kimerültebbek leszünk, feszültté, stresszessé válhatunk.

Az édes ízhez viszont ragaszkodunk, ez egészíti ki a sós, savanyú, keserű ízvilágot, már csak a változatosság kedvéért is. Egyébként ez a vonzalom a születésünkig vezethető vissza, hiszen az anyatej íze is enyhén édeskés, így nem véletlen, hogy a kisgyerekek imádják az édes ízt. Az édes szónak nem utolsósorban van egy pozitív hangzása is, így észrevétlenül is úgy épül be az édesség szeretete a mindennapjainkba, hogy észre sem vesszük. Természetesen az emberi szervezetnek folyamatosan van is szüksége az édes, vagy édeskés ízekre, hogy energiát termeljen belőle a működéshez, de szerencsére ma már ezt sem olyan nehéz egészségesebben csinálni.

edesen is egeszseges2

A természetben megtalálható édesítőszerek piaca az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt. A fogyasztók is megérettek a váltásra, és már nyitottak a természetes megoldásokra. A különböző művi édesítőszerek ideje szerencsére letűnni látszik, és az igazán tudatos felhasználó ma már bátran próbál ki egy elsőre furcsábban hangzó terméket is. A Biopont újdonsága a Bio Rizsszirup, amely nem más, mint egy ellenőrzött ökológiai gazdaságból származó, sűrűn folyó, mézhez hasonlító állagú természetes édesítőszer, amely a cukorhoz hasonlóan széleskörűen felhasználható. Aki a kávét édesen szereti, keverhet bele 1-2 mokkáskanál rizsszirupot, de édesíthetjük vele a desszertjeinket, használhatjuk sütésnél, illetve szószok, szörpök, italok készítésénél. A rizsből nyert szirupban néhány olyan fontos nyomelem is megtalálható, mint a mangán, magnézium vagy a cink. A rizsszirup jó B-vitamin forrás, s ezeken kívül káliumot, kalciumot, nátriumot, vasat is tartalmaz.

edesen is egeszseges - bio rizsszirup

Ezzel a gyors reggelivel például azonnal megajándékozzuk magunkat egy jó adag energiával, és máris indulhat a nap:

Almás-diós zabkásaedesen is egeszseges

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb alma
  • 100 g zabpehely
  • 1 teáskanál fahéj
  • 5-6 szem dió
  • 1-2 evőkanál Biopont bio rizsszirup
  • víz
  • csipet só

Egy kis edényben vizet forralunk, egy csipet sót teszünk bele, majd hozzáadjuk a zabpelyhet és lassú tűzön megfőzzük. Ha már puhul, hozzákeverjük a bio rizsszirupot is.  Amíg fő, addig az almákat, meghámozzuk, kimagvaljuk és lereszeljük, meghintjük ízlés szerint egy kevés fahéjjal. A diót megtisztítjuk, és apró darabokra vágjuk. A sziruppal édesített zabkását egy tálba tesszük, rákanalazzuk a fahéjas almát, megszórjuk a diódarabokkal, és tálaljuk. Pompás, tápláló reggeli, tízórai vagy uzsonna!

Jó étvágyat!