Egy hely, tele szeretettel

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , ,




Megígértük nektek a bemutatkozó filmünkben, hogy sok érdekességet mutatunk majd be, számos különleges helyre viszünk el benneteket. Ez a hely, ahová most invitálunk titeket, legalább egy rövid beszélgetés erejéig, már sokak számára lehet ismerős, de persze sokatoknak, akik nem Budapesten élnek, viszont nem könnyen megközelíthető. Pedig csuda egy épület ez! 1929-ben az akkori Szent Rókus Gyógyszertár tulajdonosa álmodott magának egy villát a Németvölgyi út egyik legszebb helyére, 2010-ben pedig egy családi vállalkozás keretében alakult át a közel százéves épület Buda egyik gyöngyszemévé. Wirtz Albrecht közgazdász és felesége, Wirtz Ágnes művészettörténész vállalkozását szó szerint a szeretet ihlette. Ennek az épületnek minden zegzuga boldogsággal, örömmel, szeretettel van kitalálva, itt mindenki jól érezheti magát, akár csak egy egészséges péksüteményért ugrik be a földszintre, vagy az első emeleten elfogyaszt egy könnyű ebédet, esetleg egy délutáni süti-kávé kombót, és ne is beszéljünk arról, ha az ember hagyja magát elcsábítani a második emeleten lévő lakberendezési boltban. Nekünk arra most nem jutott időnk, de nem kizárt, hogy még egyszer visszamegyünk. Most az egészséges és jó reggeliről és a hely szelleméről beszélgettünk a házigazdánkkal, Wirtz Ágnessel.

Természetesen az egészséges és jó reggeliről, meg úgy általában a közös étkezések fontosságáról is nagyon sokat fogunk még beszélgetni, egymással, másokkal és veletek is. Addig pedig álljon itt egy kis képes ízelítő, amíg ti magatok is eljuttok egyszer a Villa Bagatelle-be, vagy más, hasonló szeretetet sugárzó helyre.

Képek: Villa Bagatelle

Tényleg! Nektek mi a kedvenc helyetek, amelyről ugyanilyen lenyűgöző, elvarázsoló, jó benyomásotok van? Ne habozzatok, írjátok meg nekünk, mi is várjuk a jó ötleteket!

Puszi: Gabi és Réka