">

Együtt rágunk, együtt nevetünk




Van, amit nem lehet elég korán kezdeni. A szájhigiéniára való nevelés éppen ilyen. Amint kinőnek az első tejfogacskák, bizony érdemes elkezdeni a fogkefével való barátkozást, hogy mire komolyabb lesz az ügy, már ne legyen probléma.  A szájhigiénia tanulható: első lépésként az a legjobb megoldás, ha a gyerek fogát a szülő mossa, és a helyes fogmosás mozdulatait, érzetét tanulja meg a gyerek. Ehhez szükség van arra, hogy maga a szülő tudja, hogyan kell jól fogat mosni, és hogy együtt tudjon működni a gyerekkel – a fogmosásban és az élet egyéb területein is. Igazából nem baj, ha a szülő legalább a gyerek 7-8 éves koráig részt vesz a fogmosásban, addigra viszont a gyermeknek érdemes megtanulnia, hányféle fogfelszín van, amelyet bizony mind sorra kell vennie fogmosás közben. Sok gyerkőcöt el lehet kápráztatni azzal is, ha kap egy „zúgós” elektromos fogkefét. Ez különösen fog tetszeni akkor, ha már a szülőknél is látta, és mint minden bekapcsolható dolog iránt, ez után is érdeklődött a csemete. És mivel szerencsére minden ízlést kielégítően lehet macis, hercegnős, pókemberes, verdás, mikiegeres, barbis és még sok egyéb elektromos fogkefét venni, ezzel bizony már sokkal népszerűbb lesz a napi kétszeri fogmosás. Ennek nagy előnye, hogy a kis fejjel mindenhová elérünk, és a szájüregen belül jól tudjuk irányítani. A gyerekek így fokozatosan megismerhetik az érzést, ahogy a fogkefe végigmegy a szájukban, ráéreznek, hogy milyen erővel kell mosni, és leginkább arra, hogy milyen jó, ha üde lesz a lehelletük.

fogmoso kislany

Március 20-a a Szájápolás Világnapja, ilyenkor különösen fontos a szájhigiéniáról beszélni, különösen a gyerekek szempontjából, hiszen a kiskorban megtanult higiéniai szokások elkísérnek bennünket a felnőttkorban is. Persze nem mindig és minden körülmények között van alkalmunk fogat mosni, ilyenkor két étkezés között egyéb lehetőségekkel is tehetünk a dologért. A cukros üdítők és a nassolás miatt a szájüregi pH érték ingadozik, és ez legalább annyira roncsolja a fogakat, mint a nem megfelelő fogtisztítás, mivel a baktériumok savat termelnek, hogy károsítsák a fogzománcot és be tudjanak hatolni rajta. Már gyermekkorban hatékony eszköz a rágógumi az étkezések között, mert a fokozott nyáltermelés miatt javítja a pH értéket, és a rágógumi tisztítja is a fogakat. A cukormentes rágógumi nagyban segíteni tud a fogak épen tartásában.

ragozo gyerekek

A szájápolás témájának fontosságára immár nyolcadik alkalommal hívja fel a figyelmet a Gyerek ARC pályázat és kiállítás, amelynek során az ARC, az Orbit főtámogatásával hirdet pályázatot 6 és 14 év közötti gyermekek számára. A pályázat címe magáért beszél:

EGYÜTT RÁGUNK, EGYÜTT NEVETÜNK

Hagyománynak számít, hogy a pályázati kiírás egy képzeletbeli lény, Biox levele nyomán születik. Íme, egy részlet az idei levélből:

“Tegnap új dolgot tanultunk a földlakókról. Egy filmet néztünk kacagó, nevető földi gyerekekről. Micsoda fehér fogsorok!… Mitől marad egészséges a szátok, és hófehér a fogatok? És az a lufi, amit felfújtok valóban segít megóvni a fogatokat?  

…Az elmúlt években rajzaitok által rengeteg hasznos információhoz jutottam a földi élettel kapcsolatosan. Most még több széles mosolyt szeretnék látni a rajzaitokon…”

gyerekarc orbit palyazat

Bármilyen, a témához kapcsolódó ötletet megvalósíthatnak a pályázók, vagy kapcsolódhatnak a pályázati kiírásban megadott tematikához: “Rajzolj Bioxnak minimum 3, maximum 6 képkockából álló képregényt a szájápolás és a rágózás fontosságáról, a fogak épen tartásáról, vagy rajzodon mutasd be egyik kedves emléked, ami a legszélesebb és leghófehérebb mosolyát hozta elő barátaidnak és neked!”

 A rajzok beküldési ideje: 2016. április 15.

A legjobb 70 rajzból idén is látványos óriásmolinó kiállítás születik, amely 2016. május 21-től június 21-ig Budapesten tekinthető majd meg.

De ez még nem minden, ami ezen a tavasszal történik az Orbit háza táján:

epres orbit

Idén április 1. és június 30. között minden megvásárolt Orbit rágó termék után 1 Ft-tal támogatja az SOS Gyermekfalvakat. A gyerekek pedig rajzaikkal tudnak további segítséget nyújtani: minél több rajz érkezik be a Gyerek ARC pályázatra, annál több pénzt juttat az Orbit az SOS Gyermekfalvaknak, ahol olyan gyerekek élnek, akik nem élhetnek a saját szüleikkel. Ezeknek a gyerekeknek az SOS Gyermekfalvak ad biztonságot, szeretetet és új családot.

Az iskolák felé is felhívással fordulnak a pályázatkiírók: a kiállításon a legtöbb pályaművel szereplő iskola, az Orbit által felajánlott Smart TV-t kapja, továbbá az Orbit vállalja, hogy az iskola 30 tanulóját a Budapesten megrendezendő Gyerek ARC kiállítás megnyitójára/díjátadójára utaztatja.

A pályázati kiírás teljes szövege, a pályázati feltételek és a pályázás módja a www.arcmagazin.hu weboldalon olvasható. További információk: www.facebook.com/arcmagazin.

Aki pedig a szájápolásról olvasna szívesen többet, ide kattintson: http://szajharmonia.hu/

Jó fogmosást, jó rágógumizást, jó rajzolást! Kíváncsian várjuk a rajzokat!