">

Elbújni a világ elől

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




Kell egy kuckó, egy menedék, egy bunker. Minden gyereknek jár egy még intimebb tér. Ahova visszavonulhat, és maga lehet.

Nem vagyunk hívei annak, hogy gyerekeinket állandóan mi szórakoztassuk. Ha van egy hely, ahova elvonul, és valóban egyedül van, elmélyül abban, amit csinál, akkor azzal nem is gondolnánk, mennyi mindent jót teszünk még vele. Kutatások bizonyítják, a gyerekeknek szükségük van strukturálatlan szabadiődre, amikor a semmittevéssel foglalkoznak. Látszólag semmittevéssel. A neurológusok új dolgokat fedeznek fel a meditáció és az imádkozás emberi agyra és elmére gyakorolt hatásáról. Sharon Begley, a Wall Street Journal egyik újságírója beszámolt például egy kutatásról, és arról, hogyan termékenyíti meg a tibeti buddhizmus ezeréves gondolatvilága a legmodernebb neuroplaszticitási kutatásokat. A neurológusokat meglepte a meditáció mérhető hatása. Az agyról készített CT-felvételek világosan mutatták, hogy a legképzettebb szerzetesek idegi aktivitásától kilengenek a mutatók. Az agynak azok a területei, ahol az olyan bonyolult érzelmi működések központja található, mint az anyai szeretetet, az empátia, az öröm- és boldogságérzet, anatómiailag meg voltak nagyobbodva, és funkcionálisan megváltoztak a szerzetesek életmódja és meditációs módszerei következtében. Mi lehet a legtöbb, amit tehetünk magunkért és gyermekünkért? Ha hagyunk neki teret és levegőt. Így megtapasztalja a szabadságot. Egyikünk sem szerzetes, hogy órákig meditáljunk, de egyik kedvenc gyerekkori történetünk magunkról az, amikor anyunk felemlegette, hogy a kertben órákig képesek voltunk a hangyák vonulását figyelni. Megbabonázva csináltuk a semmit, és neki is nyugalma volt.

Az elmélyült és megszakítás nélküli bambulás, lógás, fejünkből kinézés élő meditáció. Na ezért is nagyon fontos, hogy legyen a gyerekszobában is egy kuckó!

1. A sátor

Az egyik legdivatosabb gyerekszoba kellék. Nem is kérdés. Az indián és kalandtéma egyébként is nagyon trendi most, ami a gyerekszobákat illeti. Ilyen sátor rendelhető is, de kis kézügyességgel elkészíthetjük saját változatunkat is. Létezik a hagyományos indiánsátor, négy faléc fut össze egy origóba, egy bejárat, esetleg egy ablak. Néhány párna és takaró. Máris kész és otthonos a kuckó. A hagyományos háromszög alakú sátor elkészítése sem nagy ördöngösség. Ha valóban nekiállnátok saját kezűleg alkotni, így keressetek ötleteket: „How to make tent for kids” – elképesztően sok ötletet kaptok!

2. A baldachin

Helytakarékos és pénztárcabarát. Inkább lányszobába remek kellék. Tehetjük az ágy fölé, és kialakíthatunk vele egy békés helyet a szoba sarkában is. Olyankor néhány ülőpárnával, és további takarókkal tehetjük még otthonosabbá a mesevilágot. Ide már jöhetnek a fények is akár, ezzel még egy lapáttal rápakolunk a hercegnős hatásra.

3. Házikót az ágy végébe

Amikor egy kicsit behatárolt a látóhatár, könnyebben fókuszálunk mi is. Biztosan ti is láttatok már gyerekképeket bújócskázó gyerekekről. Akik azt képzelik, hogy ha ők nem látnak minket, mi sem látjuk őket. Na valami ilyesmi zajlik bennük kicsit idősebb korukban. Persze, hogy tudják, hogy látjuk őket, de azért mégsem látjuk őket annyira, ha az ágy negyedéig egy házat formázó borítás mögött olvasnak, rajzolnak, hallgatnak zenét, vagy csak gondolkoznak. Azáltal, hogy ilyenkor nem éri őket annyi inger, hiszen a két oldalon lévő fal korlátozza azt, mit látnak a szobából, hirtelen egyszerűsödik a világ. Kitisztul a tér, és egy irányba tudnak figyelni.

4. Más világ az emeletes ágy alatt

A térnyerés remek eszköze, és számtalan IKEA hack remek terepe, hiszen az egyik legolcsóbb, ámbár a leginkább semleges emeletes ágy ott kapható. A legegyszerűbb emeletes ágy is saját, a gyerekünkre szabott jelleget kaphat kis kreativitással. Egy komplett társalkodó tér is berendezhető alatta, babszákkal és festménnyel a falon. De lehet ez a babakonyha, játékkonyha terepe, vagy egy hely a heverészésre, álmodozásra. Ha függöny is kerül rá, még egyszerűbb lesz gyerekeinknek a zavartalan elvonulás. Ha túlságosan sötét lenne, ügyeljünk rá, hogy valamilyen fényforrást szereljün a falra!

5. Terítő az étkezőasztalra

A gyerekek imádnak az asztal alatt játszani. Fura szokás, de valójában semmi meglepő nincs benne. A bújócskázás öröme, az elbújás misztériuma az emberi természetbe kódolt. Mi most rásegítünk erre egy egyszerű ötlettel. Étkezőasztal ugyanis mindenkinél van. Mi lenne, ha most a terítő kicsit hosszabb lenne, földig érne, és kívülről egy kastélyt, várat, buszt vagy egy hajót formázna? Elő a varrógépekkel, és a mindenféle anyagdarabbal, ami már nem lenne elég semmire sem. Vegyünk egy egyszerű terítőt, azt vásárolhatjuk készen is, a rátét mintákat pedig gondoljuk ki egy adott témában. A kivágott ablak és ajtó akkor az igazi, ha függöny is kerül rá! A kész művet felterítjük az étkezőasztalra, a gyerekek bebújnak alá, és többé nem jogos az örök kérdés: „Mit keres az asztal alatt?” Nyilvánvalóan nyugalmat és menedéket!

Ti milyen kuckót alakítottatok ki a gyerekeknek? Küldjetek nekünk minél több ötletet! A legjobbakat csokorba gyűjtjük és a Facebook-oldalunkon készítünk egy albumot belőle! 

Fotók: https://www.pinterest.com