">

Éljünk optimistán!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




gabireka_feherfekete1Hát elérkeztünk az első igazán ködös, borús novemberi napokhoz. Nyomasztó szürkeség, hideg, sötétség, nem csoda, hogy nyafogunk. Pedig jobban tesszük, ha nem tesszük! Hangulatunkért, érzéseinkért ugyanis elsősorban mi magunk vagyunk a felelősek. Ezt persze könnyű mondani, elhinni és eszerint élni a mindennapjainkat viszont annál nehezebb. Néha nem is sikerül. Kellenek bizonyos praktikák hozzá! Nemrég találtunk valami klassz dolgot, ami egészen biztosan segítségünkre lehet a nehézségek leküzdésében. Tadam! Bemutatjuk az Optimista Kártyát!

Az Optimista Kártya ötlete OptdobozSzatmári Nóra fejéből pattant ki, aki asztrológus, számmisztikus és névelemző, nem utolsósorban pedig egy két és féléves tündéri ikerpár anyukája, tehát szintén “kanyarodó”. A dolog úgy indult, hogy Nóra kitalálta, hogy átalakítja gondolatait, amelyek szerinte pesszimizmust sugároztak és ily módon akadályozták őt céljai megvalósításában. Nekiállt hát optimista cetliket gyártani a falra, azaz mindenhol pozitív gondolatokkal vette körbe magát. Álmait, vágyait, reményeit öntötte szavakba és ily módon bárhová ment, csak jó dolgokat olvasott maga körül “Sikerülni fog!” “Képes vagyok rá!” – és társait. Kedvence a “Sikerért indulok most útnak!” volt, mely az ajtaja belső részén lógott. Elkerülhetetlen volt, hogy útra kelvén, ne olvassa el rendszeresen! A kártyák már évekkel ezelőtt elkészültek, de akkor a csillagok állása szerint még nem jött el az ő idejük. Egyébként pedig még hátravolt a tesztelés időszaka, amikor is élethelyzetükben kicsit elakadt ismerősök, barátok próbálták ki a kártya csodás hatását.

Opt5lap“Megértő leszek!” “Elégedett és optimista vagyok és az is maradok!” “Megbocsátok mindenkinek!’ “A kis dolgoknak is tudok örülni.”  Közhelyeknek tűnnek ezek a szavak, de higgyétek el, nem azok. Tényleg ilyen apró dolgokon, egyszerű és mégis nagyon fontos mondatokon múlik, hogy tudunk-e optimistán közlekedni a világban. Ilyen és hasonló egyszerű és mégis nagyon fontos gondolatokból van egészen pontosan 50, hiszen ez egy 50 lapos kártyacsomag.  “Jó úton haladsz, legyél bátor és elszánt, így biztos, hogy sikeresen eléred azt a célt, amit sikeresen kitűztél magad elé. Jelenleg akadályok nem nehezítik utadat!” Ezeket az üzeneteket el kell raktározni a tudatunkban, és ha elakadtunk volna valahol, valamiben, akkor elő kell hívni őket.

Jó, jó, tudjuk, hogy ez leírva nagyon egyszerűnek tűnik. De egyszerűen azt gondoljuk, hogy ebben a körülöttünk rohanó, pörgős, nem mindig jó világban nincs más választásunk, mint hinni abban, hogy gondolataink befolyásolják mindazt, amit átélünk. Sokszor írtunk már nektek erről elméletben, hát tessék, most itt van egy gyakorlati segédeszköz is. Használjátok ezt az optimista kártyát, és érezzétek magatokat napról napra jobban, vagy legalábbis legyetek biztosak benne, hogy a pozitív változások már a küszöbön állnak. Sőt, tudjátok mit? Ha van olyan barátotok, barátnőtök, kollégátok, vagy családtagotok, akiről úgy gondoljátok, hogy szintén rájuk férne a biztatás, akkor ajándékozzatok nekik is egy csomag kártyát, és éljétek át együtt a változás csodáit. Ráadásul most ha 2 csomag kártyát rendeltek a www.optimistakartya.hu oldalról, akkor a harmadikat ajándékba kapjátok. Tehát kettőt ajándékba másnak, és lelkiismeretfurdalás nélkül nektek is maradt egy pakli! Így kell ezt csinálni! Csak optimistán, jöhet az eső, a szmog,  a köd, menjünk csak előre a céljaink felé!

Puszi: Gabi és Réka