Mindjárt itt az év vége! Jó intenzív év volt ez. Te jó ég, mennyi minden történt! Én ilyenkor át szoktam gondolni, hogy mi minden történt. Szeretek elrendezni mindent. Ne maradjon félbemaradt ügy, ne vigyek át tartozást a következő esztendőre. Pedig igazából nem vagyok babonás, de valahogy jobb a lelkemnek így. A legnagyobb dolog ebben az évben az természetesen az, hogy vagyunk. Így együtt, mi Anyakanyarosok. Veletek együtt, igazi közösséget alkotva. Annyi mindent éltetek meg velünk, és mi veletek. Olyan jó, hogy sokan szavaztok bizalmat nekünk és osztjátok meg velünk örömötöket, bánatotokat. És az is jó, hogy mi is megoszthatunk veletek sok-sok mindent. Amikor elindultunk, voltak álmaink, vágyaink. Szerettünk volna adni valamit, amit talán más nem tud. De azt álmunkban sem gondoltuk, hogy mi is ennyi mindent kapunk majd. Tőletek, kedves anyukák, apukák, nagymamák. Lányok, nők, asszonyok. És tőletek is kedves „barátaink”, akik figyelmünkbe ajánlottátok termékeiteket, szolgáltatásaitokat. Sok olyan tudásra tettem szert az Anyakanyar által, aminek azóta nagy hasznát veszem. Megismertem olyan embereket, akiket a szívembe zártam. Lássuk csak!
Emlékeztek a Fragolás kisfilmre?
Volt benne egy tündéri kislány. Mint egy igazi kis hercegnő, úgy vezetett be a szülei birodalmába. A papájával készültünk beszélgetni, de végül úgy alakult, hogy ő mutatta be nekünk kedvenc fagyijait. Természetes volt és őszinte, amilyen csak egy gyerek tud lenni.
Aztán nagyon jó volt a Normakertben forgatni. Nem is sejtettem, hogy van Budapesten egy hely, ahol, ha piknikezni támad kedvem, akkor ilyen könnyen megtehetem. Merthogy készítenek nekünk jó kis piknikkosarat. Gabival jól be is kolbászoztunk. Hú de finom volt! Na jó, azt is elárulom, hogy a forgatási nap végén már annyira fáradtak voltunk, hogy a fűben rohangálva Edda-dalokat énekeltünk. Szerencsére nem készült felvétel róla. Bár a sárkányeregetős képeken látható valami ebből a hangulatból.
Ha már az evésnél tartunk! Életemben nem ettem annyi fagyit, mint aznap, amikor a fagyikommandós anyagot vettük fel. Szégyellem bevallani, de a végére már a fülemen is fagyi jött ki. Brrrr. Még az a szerencse, hogy nem sokkal később vettük fel a Pilateses anyagokat, így gyorsan le tudtam dolgozni az esetleges felesleget.
Bár még sosem dolgoztunk Gabival együtt 
az Anyakanyar előtt, nem kellett sok idő, hogy egymásra hangolódjunk. A forgatások második felére már többször megesett, hogy kimondtuk, amire a másik gondolt. Csak a nagy családi fotózások okoztak némi zűrzavart, az amúgy olajozott Anyakanyar-gépezetbe. Kár, hogy nem láthatjátok, amikor a négy gyereket egyszerre próbáljuk fotózni. Nagyon mókás ám. Miközben Gabival töretlenül mosolygunk, próbáljuk a gyerekeket rábírni, hogy nézzenek bele a kamerába. Szegény fotósunk, Réka! Szerencsére tudja, hogy nagyon szeretjük és hálásak vagyunk neki, hogy szépnek láttat minket. Mint ahogyan nagyon sok mindenkinek tartozunk köszönettel és ez az év végi számadás remek alkalom erre.
Tehát nagy köszönet:
Freund Juditnak és Fónyad Orsinak, akik megálmodták és folyamatosan álmodják velünk együtt az Anyakanyart. A lányoknak, Szilvinek és Krisztinek a kreativitásukat és minden segítségüket. Jennynek, aki az álmokat a valóság medrébe tereli. Kövesdi Rékának a szép fotókat. Kövesdi Dórának a grafikákat. Fodrászainknak, Koczkának, Katának, Anettnek. Sminkeseinknek, Pöpinek és Kingának. A stylist csapatnak. És természetesen az operatőröknek.
Látjátok, mennyi mindenki dolgozik velünk együtt azon, hogy napról napra friss élményekkel gazdagítsunk benneteket? :-)
Összegeztem, elrendeztem, megköszöntem, lezárom. Ágyő 2012!
Puszi: Réka
