Ezeregyéjszaka meséi

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




reka_szinesEzeregyéjszaka meséi? Na, az most nem fog menni. Mert ugyan tényleg voltam a mesés Dubaiban, a férjemet kísértem el egy könyvvásárra, csodás volt az idő is, szuper emberekkel ismerkedtem meg megint, volt tengerpart, napfény és egy pohár bor aranyárban, de egyébként minden ugyanaz volt, mint tavaly. Pontosan annyi felesleges fényűzés, ambivalencia. Furcsa szokások, még furcsább helyzetek. Vagyis semmi újat nem tudnék írni az egy évvel ezelőtti élménybeszámolómhoz képest. Sőt! Mivel az előző évben először látogattam az Emirátusokba, még rácsodálkoztam mindenre, aminek hangulatával érdemes megtölteni egy blogbejegyzést. Ma erre képtelen lennék. Még a csodás vásárfiákról sem tudok beszámolni, egyrészt, mert nem is nagyon varázsol el a boltról boltra mászkálás. Másrészt, mert pont annyira nem tudtam semmi értelmeset beszerezni, mint anno. Jó, őszinte leszek, nem a mi pénztárcánknak találták ki azt a helyet. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a Dubai Mallban tömött szatyrokra tudjon szert tenni. Mert ott egy Zarát nem találsz. Az ciki. Asszem. De minden topmárkát viszont igen. Elképesztő tömeg, csillagászati összegek. Ez nem az én világom.

A másik dolog, (inkább dolgok), ami miatt nincs affinitásom a meséléshez, hogy olyan, mintha fényévekre lenne az a pár nap pihenés. Tudom! Menjek akárhová, és fogjam be a számat, de higgyétek el, tényleg semmit nem érzek abból, amit elvileg ott bezsebeltem. Lehet, hogy azért, mert hosszú volt az út hazafelé. Vagy mert rögtön másnap belecsaptam a lecsóba és bejártam Tolnát-Baranyát. Nyakamba vettem az országot, na meg egy csomó gondot. Ez utóbbihoz remek érzékem van. Rendkívüli tehetséggel vonzom magam köré a problémás helyzeteket, de legalábbis a problémás helyzetekkel küzdő családtagokat, barátokat, ismerősöket. Ismeretleneket talán nem. Pedig annyira igyekeztem, hogy úgy induljak el, hogy mindent elrendezzek magam körül. Sikerült is minden puttonyt letennem. Elvarrtam minden elvarratlan szálat. Még meg is állapítottam a repülőn, hogy milyen nyugtalanítóan rendben vagyok testileg-lelkileg. Mondom én! Vonzom a guzmit magamhoz. stressedMár-már lételemem. Jaj, de hát én ezt nem annyira szeretem. Akkor meg miért van így? Vannak a problémák, amik zavarnak, addig ügyeskedek, amíg elrendezem, majd elkezd motoszkálni bennem, hogy vajon normális dolog-e, ha nincs min aggódni? Addig, addig, amíg megint elkezdenek gyűlni a fellegek és a kör bezárul. Kezdődik minden előröl. Kérdezem én. Nem lehet valahogy kiszállni? Meg lehet valahogy tanulni, milyen felhőtlenül élni? Mert sokszor volt rá esélyem, de azt hiszem, sosem hittem, el, hogy nekem ez jár. Kedves problémagyáros társaim! Ideje belekezdenünk egy újfajta életfelfogás elsajátításába. Első leckeként egy tézist szeretnék megcáfolni. A problémák nem azért vannak, hogy megoldjuk őket. Hanem, mert ha éppen vannak, nem kell félnünk, hogy mi van, ha lesznek. Hú, a betyár mindenit! Ez maga Paolo Coelho sem mondhatta volna szebben. Pedig esküszöm, hogy csak egy könyvén rágtam át magam.

Na, lányok! Ezt tette velem a mesés Kelet.

Puszi: Réka