">

Ezoterikus kalendárium

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




gabireka_kardiganosKözeleg az új év, ilyenkor már sok mindent előre tervezünk. Például beszerezzük a jövő évi határidőnaplót, hiszen most már akadnak olyan munkák, elfoglaltságok, amelyek a következő évek érintik, és azt jó lenne nem elfelejteni. A határidőnapló – legyünk őszinték – nem luxuscikk, ha az embernek sok időpontot, címet, nevet, telefonszámot érdemes felvésnie, de arra nem is gondolunk, hogy milyen egyéb funkciókkal is hasznunkra tud lenni egy jófajta kalendárium. Mi most találtunk egyet és azt gondoljuk, hogy igen, 2014-ben ilyen lesz nekünk is: Ezoterikus kalendárium – egyben határidőnapló, tehát igazi 2 in 1.

De hogy vajon mit is tud egy ezoterikus kalendárium?nyomdai_ezoterikus_2014 Hát lássuk csak! Ez a határidőnapló és könyv több mint 400 oldalas, tartalmaz asztrológiai előrejelzéseket és számmisztikai naptárakat. Benne találjuk a Hold állásának pontos adatait, amelyek segítik a Holddiétát, és napi angyali útmutatásokkal is segíti nekünk a könyv átvészelni a mindennapokat. Van benne egy úgynevezett Szervóra-táblázat is, amely a szervezet belső órájához igazodva segít abban, hogy jobban figyeljünk az egészségünkre. A szokásos napi bontású naptár-funkciót is megtaláljuk természetesen, ezt egészítik ki a spirituális tartalmak. Így azt is látjuk, hogy például melyik napot melyik bolygó uralja, ahhoz is tanácsot kapunk, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, vagy akár melyik kristályt vegyük a kezünkbe, hogy harmonikusabban teljen az a bizonyos nap. Hát ez jól hangzik! Végül is így egyetlen könyvnek kell csak a kezünk ügyében lenni, és az nem csupán azt árulja el nekünk, hogy honnan fogunk már megint elkésni, ha nem rohanunk nagyon, hanem azt is, hogy hogy állnak éppen felettünk a csillagok :-)

kalendarium2014_banner_2_330x_250Ajándékötletnek sem utolsó. Biztos, hogy mindenkinek van olyan a környezetében, aki bújja az újságok horoszkópjait, az asztrológiai előrejelzéseket. Autentikus kínai horoszkópot 2014-re szintén találunk a könyvben. Ha még nem tudnátok, a Ló éve kezdődik majd nemsokára :-) A nap száma segítségével kiszámolható, mit és mikor tegyünk, pláne, hogy mit ne tegyünk aznap. Napi Tarot-tanács is van benne, sőt kínai fogantatási naptár is. Angyali üzenetek mellett azt is megtudjuk, hogy vajon melyik bolygó uralja a napot, és mellette még speciális teremtő technikákat, ha jobban tetszik, bűbájokat is megismerhetünk belőle. Kulcsszavakban csak ennyit árulnánk el: Fogyóhold idején elengedés és lezárás a cél, Növőhold idején pedig az építkezés, fejlődés, növekedés. Részletekért kattintsatok a szerző, Szatmári Nóra saját honlapjára, ott több érdekességet is találtok a kalendáriumról, sőt meg is rendelhetitek. 2014 nehéz év lesz, de aki hisz a lélek csodájában, az őszinteség fontosságában, annak megjönnek az eredmények. Ha készen álltok arra, hogy pozitív változás álljon be az életetekbe, akkor készüljetek rá a kalendárium segítségével is.

Mi már megrendeltük és alig várjuk, hogy megérkezzen!

Puszi: Réka és Gabi