Honnan is kezdjem?
Mielőtt Beni megfogant, éveken át másra sem vágytam, csak arra, hogy legyen egy kisbabám.
Azt éreztem, hogy akkor lesz teljes az életem, akkor leszek igazán az, aki. Aztán megtörtént a csoda. Sosem felejtem el azt a pillanatot. Milyen őrült boldogság volt. Nem voltak kétségeim, hiszen ez volt az álmom.
Az első 3 hónap nagyon nehéz volt számomra. Folyton rosszul voltam. Reggeltől estig. Miután akkor még javában forgattam a Barátok köztben, és reggel 7-re jártam dolgozni, rémálom volt minden ébredés. És legnagyobb döbbenetemre, ha hangot adtam szenvedésemnek, jórészt azt a választ kaptam, nehogy panaszkodni merjek, hiszen micsoda nagy boldogság ért engem. Ez így is volt, de miért is nem lehet kimondani, hogy attól még naponta háromszor-négyszer hányni nem annyira kellemes? Aztán jött a következő probléma. Én gyakran használtam állapotomra azt a szót, hogy terhesség. Rendszerint kijavítottak, hogy milyen csúnya szó ez, inkább áldott állapot. Igen, persze egészen az utolsó hetekig, amikor az ember cipeli azt a 22 kiló pluszt. Ajjaj, megint elszóltam magam. Igen, 22 kilót híztam. Pedig nem faltam éjjel-nappal. Egyszerűen a 48 kilós alapsúlyomhoz ennyire volt szükségünk ahhoz, hogy egészségesek legyünk mindketten. És azt már el sem mertem mondani senkinek, hogy az utolsó forgatási napom után, mikor rádöbbentem, hogy életem egy korszaka végérvényesen lezárult, 2 napig bőgtem. Pedig én akartam, hogy így legyen, és nagyon vártam a kisfiamat, mégis nehéz volt.
Azzal is szembesülnöm kellett, hogy hiába volt a környezetemben sok kismama, nagyon sok olyan téma volt a várandóssággal, szüléssel, és az utána következő időszakkal kapcsolatban, amiről nem meséltek nekem. Mondok egy példát. Beni születése után leginkább az alvás hiánya viselt meg. 4-5 hónap „nemalvás” felőrli az ember idegeit. Nagyon megijedtem magamtól, amikor egyik éjjel, az ötödik ébredés után komoly indulatokat éreztem imádott kisbabám iránt. Félve meséltem el egy barátnőmnek, aki szintén félve vallotta be, hogy ő is érzett már hasonlót. Akkor kölcsönösen megnyugtattuk egymást, és megfogadtuk, hogy nem lesznek tabutémák közöttünk. Ebben a szellemben íródott később az a bizonyos szakácskönyv is, ami közel 10.000 kismama életét könnyíti azóta is. Juga Veronikával őszintén írtunk benne kétségeinkről, nehézségeinkről, például a szoptatás időszakával kapcsolatban. Remek tapasztalás volt a könyv bemutatóját követő közönségtalálkozók sorozata. Rengeteg kismamával beszéltünk, akik megnyugvással tapasztalták, mi is ugyanazokkal a problémákkal küzdünk, mint ők.
Aztán megszületett kislányom, Rebeka, és ismét új tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Nem is gondoltam, hogy a címlapokon szereplő sztármamák tökéletes gyereke, élete, alakja, milyen frusztráló egy átlagos anyuka számára. Aki hogy-hogy nem a szülés után 6 héttel nem lett bomba nő. Megjegyzem, én is nehezen győztem meg magamat arról, hogy tök normális, ha a szoptatás időszakában egy kiló sem megy le rólam. Így elkezdtem a magam hadjáratát. Próbáltam mindig őszintén nyilatkozni anyasággal, nőiséggel kapcsolatos témákban.
Csakhogy sosem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.
Örülök, hogy most lesz egy fórum, ahol lehet valóban őszintén beszélni igazán kényes témákról is. Ahol megoszthatjuk egymással az örömünket. Azt tapasztalom, hogy nem nagyon tudunk egymás sikereinek örülni. Szeretném, ha ezt az oldalt nem hatná át az álprüdéria. Ha nem azért beszélnénk nehéz sorsú gyerekekről, anyákról, apákról, hogy abból szenzációt csináljunk. Ha nemcsak divatos témákat boncolgatnánk, hanem fontos, igaz témákat is. Ha tudnánk alternatívát nyújtani arra, mit olvassunk este a gyereknek, ha unjuk már az Anna-Petit. Ha az az “elvetemült” nő, aki dolgozni mer gyermeke születése után, is találna egy fórumot, ahol azt mondják: “Hajrá, csináld, menni fog!”
Szeretném, ha az Anyakanyar olyan oldal lenne, ahol egy fárasztó nap után, amikor semmi sem úgy sikerült, ahogy terveztük, ingerültek voltunk a gyerekkel, (ami után persze mardos a bűntudat), megnyugvást találna az ember lánya. És elhinné, hogy attól ő még fantasztikus anya, nő, feleség, csak éppen rossz napja volt. De legalább be meri vallani.
Húúúú! Mennyi dolgunk lesz!
Szeretettel,
Farkasházi Réka
