Felejthetetlen ruhácskák

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , , ,




patricia es roziEgy barátnőm néhány hét múlva szülni fog. Az unokatestvérem lánya pedig nem is olyan régen hozta világra első kislányát. És még egy baba jön a családban, családba, igaz, nem közvetlenül… de.

Két napja leültem átválogatni a kicsi ruhákat. Azokat, amiket Rozi már kinőtt. Különböző kis tárolókba rakom az ágy alá, meg egy fiókos szekrénybe. Elővettem a kis bodykat… és  egyszerűen nem hittem el, hogy az én lányom volt ilyen kicsi is. Hogy az a pöttyös kis együttes jó volt valaha rá és a cicás sapka még nagy is volt az elején, a kantáros nadrág kantárja pedig lifegett rajta. Közben a pihenőszéke is itt áll lent a garázsban, a járóka is érvényét veszítette már, nincs rá szükségünk. Tovább kell adni ezeket. De nem megy könnyen. Meglátom a pici kis darabokat, amelyek az életünknek néhány hónapja még fontos részeit képezték és szeretném visszafordítani az idő kerekét. Újra azt a pöttömnyi kis testet szorongatni, aggódva nézni, hogy sikerül-e a felállás, morgolódni azon, hogy megint be kell áztatni a nyuszis kezes-lábast, mert tele lett mindennel a joghurt következtében…  Végtelenül nehéz megválnom a pici ruhácskáitól, pedig én is nagyon sokat kaptam, rokonoktól, barátnőktől, de csigalassúsággal megy az elengedés. Csak ülök és nosztalgiázom, minden egyes kis nadrágot imádok, szeretem, megtartanék és újra és újra megszülném ezt a kislányt. Visszaemlékezem arra, miben jöttünk haza a kórházból, mit össze szerencsétlenkedtem az első öltözéseknél, apa pedig hetekig nem is próbálkozott egy bodyval sem, mert félt, mint Joey a Jóbarátokban, hogy elrontja a gyereket.

babaruhak

Aztán valahogy megálljt parancsolok az emlékeimnek, az édes könnyeknek és újabb válogatást eszközölök. Csinálok két dobozkát, amibe azokat a ruhákat teszem, amit megmutatok majd Rozinak, ha nagy lesz. A pöttyös ruhát, amiben első tévés szereplésekor tündökölt.  A macis szerelést, amit még a nagymamám vett az unokatestvérem lányának és amit Rozi örökölt. A masnis kis ingecskét, amit még az uncsitesója hordott, aztán Rozira is imádtam ráadni. Az első sapkát, amit még Anyu kötött neki az első takarója fonalából. Ezeket nem adom, most már soha senkinek. Még egy Sudocreames tégelyt is elteszek, persze, kimosva, üresen, mert ezt annyira szereti, hogy a babáit is ezzel keni, nyilván csak akkor, ha Apszi baba „bekakilt”. Aztán elkészül a másik csomag is, amit már Gyöngy baba fog kapni, aki nemsokára megérkezik a bolygóra. Aztán még pityergek kicsit.

Nektek is ilyen nehezen megy az elengedés, megválni a gyermeketek régi dolgaitól, vagy csak én vagyok ennyire érzelgős?

Szabó Patrícia

újságíró, blogger

Nesze!szer blog