">

Figyeljünk egymásra és magunkra!




Napsütés, pihenés, kikapcsolódás, vakáció, feltöltődés! Csak néhány kiragadott fogalom, amelyet a nyárhoz társítunk. Az évnek ez a pár hónapja az, amelyet korra való tekintet nélkül mindannyian talán a leginkább várunk. Elég csak egy pillantást vetnünk nyári szokásainkra, rutinunkra, hogy lássuk: ez az időszak valóban a pihenésünket szolgálja. Bő három hónap áll rendelkezésünkre, hogy feltöltsük elemeinket, hogy testileg, lelkileg kipihenve érkezzünk a kevésbé napsütéses, kevésbé vitalizáló őszbe.

figyeljunk egymasra es magunkra (1)

A hosszú, meleg, lustább nyári napok alatt, életünk kevésbé tűnik kaotikusnak. Olyan, mintha időnk is több lenne, mintha az év többi időszakához képest lassabban telne a napi 24 óránk. Ezért rajtunk áll vagy bukik, hogy mennyire tudjuk okosan, önmagunk javára fordítani ezt a lelassult időt. Éljük úgy meg nyarunkat, hogy maximálisan kihasználjunk annak minden napsütötte percét! A napfény szervezetünkre gyakorolt jótékony hatását már régóta ismerjük, a szabad levegőn töltött aktív vagy passzív pihenés fontosságát sem kell elismételnünk. Pusztán egy harmonikus, mértékletes középutat kell megtalálni, amely során mindezt az egészségünkre fordíthatjuk!  Elég csupán kissé tudatosabbnak lenni, és ezzel a tudatos figyelemmel kísérni testünk jelzéseit, és máris megtettük a legfontosabb lépést egészségünk megtartása és szervezetünk feltöltése felé.

figyeljunk egymasra es magunkra (3)

Testünk minden esetben jelez. Szédülünk, fáj a fejünk, ha folyadékpótlásra van szükségünk, vagy bőrünk érzékennyé válik, ha túl sok napfény éri, viszket, kipirosodik. Inkább a könnyű, laza salátákat kívánjuk a nehezebb ételekkel ellentétben, a műszálas ruhákkal szemben jobban érezzük magunkat természetes anyagokban, pamutban vagy lenvászonban. Nagyon hasznos és fontos útmutatókat olvashatunk mindarról, hogy a nyári hónapok alatt mit és hogyan érdemes csinálni, milyen táplálékot, milyen arányban fogyasszunk, milyen időszakban és hány percet tartózkodjunk a napon, vagy hány liter folyadékot szükséges meginnunk egy átlagos nyári nap folyamán. Mi mégis azt tanácsoljuk, hogy az általános forgatókönyv helyett inkább saját szervezeted jelzéseit figyeld és kövesd. Így önmagadhoz kerülsz közelebb, önmagadról szerzel újabb és újabb ismereteket, mely ismeretek lelki feltöltődésedet szolgálják, és nem csupán a nyári hónapok alatt segítenek a mindennapokban.

figyeljunk egymasra es magunkra

A nyári időszak extra mértékben sűríti magába a rendezvényeket, fesztiválokat. Ez az az időszak, amikor a legtöbb időt társaságban, nyilvános helyen töltjük.  Felmérés alapján, ma Magyarországon az egyik vezető halálok a szívhalál, naponta átlagosan 70 embernek áll le a szíve, és szintén felmérések alapján ezeket a betegeket 20-30%-ban nyilvános helyen éri utol a rosszullét. Ezért is fontos látnunk és tudnunk ezeket a számokat és arányokat, mert az évnek ez az időszaka az, amikor a legnagyobb eséllyel tudunk segíteni, megmenteni embertársunk életét.

figyeljunk egymasra es magunkra (5)

Légy része te is a nagyon nagy sikerrel zajló TEVA kezdeményezésnek, amely immár két éve több mint 3.000.000 érdeklődőhöz jutott el a TEVAgy a Hős kampány során!  15 percre, 1 labdára, elszántságra és segíteni akarásra van csupán szükséged ahhoz, hogy elsajátítsd az újjáélesztési technikát, bátorítanak Klupács Péter és Mészáros Zalán, a kezdeményezés elindítói! 5 lépésben könnyedén bárki megtanulhatja ezt a mozgássort, amely ha elkezdődik a kritikus 4 perctől való visszaszámlálás, jó esetben és nagy valószínűséggel, sikerrel és életben maradással zárul.

Jó és egészséges dolog önmagunkra figyelni, saját igényeinket szem előtt tartani, de mindeközben segíteni és vigyázni a bajbajutott, rászoruló embertársainkon, ez az igazi misszió! Ezért, szinte mindannyiunk kötelessége, hogy rászánjunk az életünkből 15 percet arra, hogy ezzel potenciálisan bármikor képesek legyünk mindennapi hősökké válni, és megmenteni azt, ami minden körülmények között, mindig a legfontosabb: egy ember életét!