Hallottam egy történetet. Nem híradóból, nem a bulvár újság hátsó oldaláról értesültem róla, viszonylag közeli beszámoló volt. Egy fiatal lányról szólt, aki hasfájással ment be a kórházba, aztán perceken belül kiderült: szülni fog. Se a szülők, se a barátok nem vették észre a terhességet. Még a kórházban, a szülőágyon is tagadta a lány: nem, ő nem terhes. Persze, az ember hazudhat magának. Leszoríthatja a hasát, de mindezt csak egy darabig lehet tenni. Mert azért úgy a hatodik-hetedik hónap tájékán már erősen látszik „valami”. De nem is ez a fontos. Hanem az, hogy hogyan nem vették észre ezt otthon a szülők. Vagy nem lett gyanús a szomszédnak valami.
Ilyenkor mindig elgondolkodtat, mennyire nem figyelünk egymásra. Inkább könnyebb egy látszólagos közönybe temetkezni, vagy a hétköznapok rutinjába, minthogy észleljük: valakinek segítségre van szüksége. Ilyesmi lehet a szülés utáni depresszió is. Én szerencsére nem tudom, az milyen, de abban biztos vagyok, hogy egy kismamának szuper már az is, ha valakinek kipanaszkodhatja magát. És az, ha kap segítséget, akár egy nagymamától, akár egy testvértől, aki néha vigyáz a picire, amíg ő pihen kicsit, vagy elmegy egy egyórás masszázsra, hogy új erőre kapjon. Mert olyan könnyű azt mondani: milyen gonosz világban élünk, milyen durva esetek történnek és ez hogy történhet meg. Pedig minden rajtunk múlik, az egyéni felelősség igen nagy. Akár az is jó lehet, ha bizonyos depresszióra utaló jeleket tapasztalsz magadon, hogy keress egy kismama klubot a közelben, ahová eljársz hetente egyszer anyukákkal barátkozni. A gyerek is feltöltődik, és te is. És az nagyon fontos, hogy merj segítséget kérni. Legyél önző, mert a kisbaba is önző, ő egy anyukát szeretne, nem egy ideges robotot. Nem kell feláldoznod magad az anyukaság oltárán. A 24 órás szolgálat megterhelő, néha add át másnak a felügyeletet. Megérdemled, és a picid is megérdemli.
Visszatérve a lányra, akivel kezdődött a történet. Ő azóta megszült, ott, akkor a szülőágyon. 3,5 kilogrammos babát hozott a világra. Haza se akarta vinni. Aztán a család melléállt és már otthon cseperedik a kicsi, akinek tényleg nem várták a jöttét, mert nem is tudtak róla. Nehéz feladatot vállalt magára a születésével.
Megtanítani a körülötte lévőket arra, hogy figyeljenek egymásra…
Szabó Patrícia
újságíró, blogger
