Főzzünk gulyást és játszóteret!

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , ,




Mostanában sokszor ébredtünk csodaszép napsütéses őszi reggelre. Így volt ez néhány napja is velem, amikor már 8 óra előtt úton voltam Röszkére. Ezúttal nem koncertezni indultam, nem is előadásom volt, hanem háziasszonyi szerepkörben bukkantam fel. Egy nagyon fontos kezdeményezést segítek azzal, hogy a sajtó és a nagyközönség számára népszerűsítem a programot. Sokszor kapok hasonló felkérést, de csak akkor tudok teljes mellszélességgel egy ügy mellé állni, ha valóban hiszek benne, ha igaznak gondolom. Az Unilever felkérésére tavaly óta vagyok a Delikát ételízesítő “Főzzünk játszóteret” kampányának háziasszonya. Amelynek köszönhetően most éppen a 46. játszótér épül Debrecenben, a 45-et pedig a napokban adták át Tényőn, ahol három évig fogtak össze egy biztonságos, modern, klassz játszótér építéséért  a helybéliek. Ja, aki nem tudná a lényeg az, hogy a Delikáttal főző asszonyok, nem csak az ételüket fűszerezhetik meg, hanem a lakóközösségük életét is. Merthogy egy komoly játszóteret nyerhetnek sok-sok Delikát vonalkódjának összegyűjtésével, és beküldésével. Tavaly ott voltam Berettyóújfalun, ahol a 40. játszóteret adtuk át. Ott volt néhány nagymama is, akiknek köszönhetően gyönyörű és biztonságos játszóteret kaptak a gyerekek. El tudjátok képzelni milyen érzés volt látni ezeket a néniket? Büszkék voltak és boldogok. Nem beszélve a gyerekekről, akik ott tényleg birtokba vették a játszóteret. Az egész falu ott akart lenni, a nagyik sütöttek főztek, az ovisok ünnepi műsorral készültek. Volt olyan anyuka, aki verset írt hálából a cégnek. Na, hát ezért tartom fontosnak ezt az ügyet. Tényleg történik valami. Játszóterek épülnek. Az egyén tud tenni a többség érdekében. Aminek óriási közösséget összekovácsoló ereje van. És azt gondolom, hogy a településeknek sem mindegy, hogy nem nekik kell kigazdálkodni egy új játszóteret. Ami egyébként is sajnos a lista végén állhat a sok egyéb teher sorában.

Röszkére pedig azért mentünk, mert ott gyártják többek között a Delikátot, 960 egyéb termék, levesek, alapok, leveskockák, sütőzacskós termékek mellett. A magyar konyhák egyik kedvenc ételízesítője immár 42 éve készül, tízféle zöldségből, és hogy egészségesebb legyen, immár jódozott só felhasználásával. Ti tudtátok ezt? És azt, hogy egy ilyen gyárba csak úgy lehet belépni, ha megfelelünk mindenféle nagyon szigorú előírásnak? Teljes védőöltözetben, ékszertelenül lehet csak belépni. Először furcsának tűnik ez a nagy szigor, de aztán inkább megnyugtató, hiszen mégiscsak olyan helyre fogok bejutni, ahol élelmiszert gyártanak, ami talán épp a ti háztartásotokba kerül. És lehet, hogy meglepődnétek, ha a fél pár fülbevalóm visszaköszönne a levesben. :-)

Ez várt tehát rám Röszkén, illetve, hogy Kállay Ákos séf segítségével főzzek egy jó bográcsgulyást a sajtó képviselőinek. Szerencsére Ákos és a remek hozzávalók mutatták az utat, így nem maradt éhesen a végén senki sem, és én sem vallottam szégyent konyhai jártasságommal… Legalábbis fűszerezni remekül tudok. Delikátot ezután is örömmel használok majd, és örülnék neki, ha jövőre már ti is ugyanilyen lelkesen gyűjtenétek a vonalkódokat. Ha igyekszünk, biztosan sikerül majd olyan helyre juttatni, ahol valóban nagy örömet okozhatunk majd a soron következő játszóterekkel!

Puszi: Réka