Gasztrokirálynőségem története

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , ,




rekakardiganosGasztrokirálynő lettem, láttátok? Mondjuk ez egy icipicit vicces, de azért mindenképpen megtisztelő. Ezek szerint a lecsóm tényleg messze földön híres. Azt hiszem, a barátaim meg tudnak erősíteni ebben. Kis túlzással tényleg ez az egyetlen dolog, amit bármikor be merek vállalni. Egyébként pedig szívesebben hagyom  a főzést a férjemre. Ebből nem csinálok titkot. Nem kényelemből teszem, hanem mert ő nagyon szeret és nagyon tud főzni. Én viszont csak nagyon szeretek főzni. Nem vagyok tipikus kétbalkezes a konyhában, de egyszerűen nincs olyan érzékem hozzá, mint Bencének, ezt be kellett látnom. Ha egy olyan családba kerültem volna, ahol én tudok a legjobban főzni, akkor sem lenne nagy baj, de azért valljuk be, ez így van jól.

Hogy hogyan alakult így? Amikor kicsi voltam, imádtam kuktáskodni a konyhában. A nagymamámnál, anyukám vagy apukám mellett. Egészen fiatalon szerettem meglepni a szüleimet valami finomsággal. Vasárnap délutánonként sokszor próbálgattam sütirecepteket, amíg a szüleim pihentek. Nem mondom, hogy átütő sikerrel, de mindenképpen reményt keltően. Aztán elkerültem Pestre, Bence pedig Szegedre albérletbe. A hét első felében azt ettük, amiket a szülők csomagoltak. Ebben nem volt különbség Szegeden a fiúk albérletében és nálunk a csajos lakásban Pesten. Abban viszont igen, hogy a fiúk mindenféléket elkezdtek kotyvasztani maguknak. Mi viszont nem. Sőt Bence egy ideig együtt lakott egy ma már igen elismert séf barátjával. Igazából ő alapozta meg a férjem konyhatudományi ismereteit, amit azóta ösztönösen fejleszt tovább. Én is fejlesztem persze mellette. Kezdek ráérezni arra, hogy a főzéshez is kell egyfajta magabiztosság. Már nekem is megvan az az érzés, hogy elképzelek egy ízvilágot és nagyjából tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy meg is tudjam valósítani, ha meg nem, akkor hívom a férjem. Vagy az anyukám.

Egyketto_junius_

Most viszont, amikor ilyen menő csapatban, profi gasztrobloggerinák között kell bemutatnom az Egykettő Fröccsliget holnap esti programjában, milyen az igazi Anyakanyaros lecsó, kicsit össze kell kapnom magam önbizalmilag. Tudom én, hogy mindenki tudja, hogy én igazából egy egyszerű háziasszony vagyok és a világ legszimplább, hagyományos lecsóját főzöm. És azt is tudom, hogy a legtöbben ezt szeretjük a legjobban, ami pont olyan, mint a nagyi csinálta anno. De azért mégis! Én, mint gasztrokirálynő? Hacsak úgy nem, hogy imádok jókat enni, szeretem, ha mások is osztoznak velem ebben az élményben. Ha valami jól sikerül, azonnal megosztom a tapasztalatokat rajtatatok keresztül egy csomó emberrel. Sőt ha a férjem remekel a konyhában, arról is azonnal hírt adok. Ha meg elbénázok valamit, azt sem szégyellem. Anyakanyaros bloggernek lenni pedig igazi királyság. Ha így nézzük, akkor csak összejön ez a Gasztrokirálynőség. Legalábbis Lecsóországban.

Puszi: Réka