Gondolatok a szabadon tanulásról




Az utóbbi időben nagyon sokan, nagyon sok szempontból beszélgetnek, vitatkoznak a magyar iskolarendszerből. A hagyományos állami iskolák mellett több alternatív iskola is várja a diákokat, de vannak olyan szülők, akik köszönik, de inkább abból sem kérnek. Szeretnék gyermekeiket stresszmentesen, teljesítménykényszer nélkül megtanítani mindarra, amire az életben való boldoguláshoz szükségük van. És ez nem is lehetetlen küldetés. Ma Magyarországon tankötelezettség van, ami viszont nem egyenlő az iskolába járással. Így mind többen jutnak arra az elhatározásra, hogy teljesen külön utakon járnak, magántanulóként nevelik gyermeküket. Sokaknak adott nagy lökést az elhatározás felé vezető úton, az a könyv, amelyet mi is bemutattunk már egyszer, André Stern “…. és sosem jártam iskolába” című könyve.  Bennünk nagyon sok kérdés, gondolat felmerült, és nagy örömünkre a fenti könyv, és a szerző további köteteinek fordítója, a Gyermekkor Ökológiája mozgalom magyarországi képviselője vállalkozott arra, hogy a kérdéseinkre válaszol a szabadon tanulás témájával kapcsolatban. 

Egyre több szülő érzi úgy, hogy a mai iskolarendszerbe nem szívesen íratná be a gyerekét. Szerinted minek köszönhető ez a szemléletváltozás?

Ez egy nagyon komplex és mélyebb gyökerű folyamat, mint első pillantásra gondolnánk. A nyugati civilizáció oktatási rendszere egyértelműen válságban van – ez nem hazai probléma. Minden országban van egy sajátos társadalmi-politikai környezete az oktatási rendszernek – és ez ma Magyarországon különösen elkeserítő képet mutat -, de ez a kérdés az egész világon nyitott és megoldatlan. A különbség talán az, hogy egyes országokban a politikusok és szakemberek belátták-e, hogy gyökeres paradigmaváltás előtt / közben vagyunk, és néhány országban például azt is, hogy fogalmuk sincs, merre vezet tovább az út. Annyira új kihívások előtt állunk, hogy a régi toldozgatása-foldozgatása, további javítása, fejlesztése már nem elég. Jelentős különbségek abban mutatkoznak, hogy az egyes országokban ezt az oktatási szakemberek, politikusok és a gazdasági oldal képviselői hogyan kommunikálják és milyen mértékben, kiket vonnak be azokba a szakmai – társadalmi dialógusokba, amelyekben új megoldásokat keresnek.

Van-e rálátásod, hogy általában milyen alkatú, típusú szülők választják a gyermeküknek az otthonoktatást, szabadon tanulást?

Ezzel kapcsolatban is sokféle elképzelés él a társadalomban. Nem is olyan régen az otthon oktatás jellemzően vallási szempontok, egészségügyi adottságok, vagy egyéb szülői ideológiák mentén hozott döntés volt. Innen eredhet a már nagyrészt eltűnőben lévő előítélet, hogy az otthon tanulósok problémás gyerekek és / vagy szekta jellegű közösségek növendékei. Egy másik jellemző vonulat a kiváltságos családi helyzet (gazdag és értelmiségi szülők), általában egy speciális életpálya-tervvel összekapcsolódva: élsportoló, kiemelkedő művész csemete stb. Ilyen hazai példa a Polgár-család története, amely mindenkinek eszébe jut, amikor ez a téma szóba kerül. Mindig hangsúlyozom, hogy a Polgár lányok élete egy speciális történet, de semmi köze nincs a szabadon tanuláshoz. Van még néhány ilyen szempont, most nem szeretném ezeket sorra venni. Ezekben az a közös vonás, hogy egy másik, magasabb rendűnek vélt cél érdekében történt egy szülői döntés, és a gyermeket speciális körülmények közé szorították. Tűnhet ez a cél bármilyen vonzónak és nemesnek, ez mindvégig korlátozás.


A manapság érzékelhető, az utóbbi években hazánkban is felgyorsult trendnek is jelentősen más a mozgatórugója: alapvetően a meglévő iskolarendszerből való „kimenekítés” a szülői döntés mögött álló ok. Ez azonban még mindig csak „valami ellen”, „valami helyett” attitűd. A valódi szabadon tanulásnak viszont egy gyökeresen más kiinduló pontja van. Nem valami ellen, hanem valami mellett teszi le a voksát: a gyermek és a vele született képességek mellett. A tanulás képessége csak az egyik ilyen alapképesség, amely minden gyermek veleszületett ajándéka. Ez a képesség nem egyforma, nem szabványosítható, nem algoritmizálható és nem mérhető ipari minőségbiztosítási módszerekkel. A jelen iskolarendszert kettős betegség gyötri: múltbeli módszerekkel kívánja a jelenben élő gyermeket a technológiai-társadalmi változások mértéke miatt minden korábbinál kiszámíthatatlanabb jövőre felkészíteni. Lehetetlen vállalkozás.

Milyen kompetenciákkal bírjon a szülő aki otthon szeretne oktatni? Milyen más tevékenységekre, tanítókra van szüksége a gyermeknek?

André Stern mondja el minden előadásában – és ezzel nem kis felháborodást vált ki -, hogy az otthonoktatás a legrosszabb dolog, ami egy gyermekkel történhet. A legrosszabb állami iskola is jobb annál, amikor a szülő otthon tartja a gyerekét, és ő maga akarja tanítani. Stern nagyon egyszerűen fogalmaz: az otthonoktatásban egyesülnek az otthon és az oktatás legrosszabb jellemzői. A gyermek nem csak a szülő – az egész világ tudásához képest törvényszerűen! – korlátolt tudásában osztozik, hanem a szülők félelmeiben és egyéb korlátaiban. Ez végzetes kimerüléshez és súlyos családi, személyes konfliktusokhoz vezet.

A szabadon tanulásnak mi a legjobb definíciója? Milyen kereteket érdemes szabni, hogy azért ne essünk át a totális szervezetlenségbe?

Nem törekszem lexikonba illő tudományos és idézhető definícióra! Azt gondolom, a szabadon tanulás nem egy módszer, hanem egy attitűd és egy minden percben tartó folyamat, amelynek soha nincs vége. Kimaradnak az olyan állomások is, mint a felvételi, a vizsgák, a ballagás, a diplomaosztó. Ami a szervezetlenséget illeti, az általam ismert szabadon tanulók sokkal szervezettebben élnek, mint az intézményesített családok. Csakhogy ez a szervezettség nem kívülről (iskola, hatóságok, büntetéstől való félelem) ered, hanem belülről, a család által számukra kialakított és követett rend szerint.   


A szabadon tanulás egy folyamatos jelen idejű megfigyelés, és a látottak (tanultak!) szerves integrálása a meglévő tudáskészletbe. Így válik élővé, szervessé, és valóban tartóssá  a tudás. Minden korábbi ismeret egy élő rendszerbe, de teljesen egyéni – a tanuló – látószögébe kerül, így válik lehetővé az, hogy egy olyan új dolog szülessen, amely korábban nem létezett (ez mindennapos jelenség, de a kimagaslóan jelentőseket találmánynak, gazdáikat feltalálóknak nevezzük). Amikor a szülők egy ilyen döntést hoznak a gyermekeikkel kapcsolatban, akkor ezt teszik lehetővé számukra, ez az elsődleges rendező elv minden mozzanatban, nem csak azokban a jelenségekben, amelyeket klasszikusan a „tanulás” témakörébe sorolunk. Mivel az információ keletkezése és megosztása soha nem látott mértékben gyorsul, ezért a versenyelőny nem az információ / tudás abszolút birtoklása és védelme lesz, hanem a relatív, azaz mások információival / tudásával való összekapcsolás gyorsasága, minősége és végeredménye. Az evolúció következő fokán nem az a kérdés, hogy „én mit tudok” a legjobban, de legalábbis minél több embernél jobban, hanem az, hogy én, te, ő, mi, ti és ők mivé kapcsolják össze a tudást, és mit tudunk / tudnak együtt létrehozni. Ehhez a kihíváshoz egyelőre nem látok hatékonyabb tanulási formát, mint a valódi szabad tanulást. Azok a szülők, és azok a gyermekek, akik a valódi szabad tanulás eszméjét magukévá tették, jobban mondva visszatértek ehhez a mindenkiben meglévő alapállapothoz, és e szerint élik a mindennapjaikat, ők fogják megtalálni azokat a formákat is, amelyekben a tanulás fogalma újra definiálódik. A szabad tanulás kiáradás a nagyvilágba, kapcsolódási lehetőség a világon fellelhető minden tudással, illetve együttműködési potenciál. Ehhez képest bármilyen más, a legjobb próbálkozás is csak korlátozást hordoz.

Milyen kompetenciák kellenek a szülő részéről, hogy alkalmas legyen a szabad tanulásra?

Bizalom. Bizalom. Bizalom. Minden más adott!

Aki a témáról többet szeretne megtudni, itt talál olvasnivalókat: www.sosemjartamiskolaba.hu.  Az itt található könyvek mellett további hasonló témájú könyvek várnak megjelenésre, érdemes figyelni az oldalt továbbra is!