">

Gyors, finom, forró: főzzünk hagymalevest!

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , ,




Éppen csak egy hete, hogy átállítottuk az órákat, és máris küzdünk azzal, hogy rettenetesen korán sötétedik. Már most fél öt-öt között ránk esteledik, és ilyenkor még jól tudjuk, hogy ez december 21-ig így megy, hiszen akkor lesz a téli napforduló, és onnan legalább már picit visszafelé araszolunk a fényesebb időszak felé… Brrr! Hideg is van, a közelgő napokra is folyton esőt mondanak, szóval itt az idő, hogy felkészüljünk olyan gyors vacsoraötletekre, amelyek hamar felmelegítenek, egyszerűen, gyorsan összedobhatóak, ha este valami könnyű, de mégis meleg fogásra vágyunk.

Sokan kérdeztetek is bennünket emailben, hogy mi hogy csináljuk, hogy oldjuk meg, hogy a napi rutin mellett is finom, tápláló étel kerüljön rövid idő alatt az asztalra. Az egyik titok nyilván, hogy igyekezzünk úgy vásárolni, hogy mindig legyen otthon valami „aranytartalék”, akár a zöldségek között, akár a fagyasztóban, akár a hűtő polcain, amiből lehet varázsolni. Ezért érdemesebb olykor koncentráltabban, listával vásárolni, átgondolni, hogy mi mivel kombinálva lehet hasznunkra majd. Mi néhány héttel ezelőtt készítettünk nektek egy bevásárlólistát, ezt most újra ajánljuk a figyelmetekbe, töltsétek le és használjátok ügyesen, hiszen biztos ti is ismeritek a régi bölcs mondást: „Üres kamrában bolond a gazdaasszony”! :-)

No, és akkor most jöjjön egy olyan finomság, amelyet tényleg nagyon egyszerű elkészíteni, a siker viszont garantált, és akár a hirtelen érkező vendégeinket is meglephetjük vele, de a család is örömmel kanalazza majd. Extra hatás (bár erre inkább ne legyen szükség), hogy megfázás esetén is hasznos orvosság lehet. Hogy micsoda? A hagymaleves.

A hagymalevesnek számtalan változata van, nagyon sokan inkább tejszínnel, tejföllel készítik, összeturmixolják, de mi az igazi, lyoni változatra esküszünk. Íme, a recept:

Lyoni hagymaleves

Hozzávalók:

  • 6 nagyobb fej vöröshagyma (vagy más, édeskés pl. fehér hagyma)
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • kb.1,5 liter húsleves alaplé
  • 2-3 babérlevél, 1 kevés kakukkfű
  • só, bors, barnacukor
  • 6 szelet kenyér
  • 6 szelet zsírosabb sajt (vagy kb. 25 dkg reszelhető sajt)

A megtisztított hagymát vékony karikákra szeleteljük, majd olvasztott vajon és olívaolajon közepes lángon, gyakori kevergetéssel pirítsuk meg. Egy kanál barnacukrot is tehetünk rá, ezzel picit karamellizáljuk, de nem többet! Amikor halványan megpirult, felöntjük alaplével beletesszük a zöldfűszereket, sózzuk, borsozzuk. Kis lángon 30 percig hagyjuk főni. Amikor kész, kihalásszuk a babérleveleket belőle.

Hőálló leveses tálkákba pirított kenyérszeletet teszünk, majd erre merjük a kész levest, és megszórjuk reszelt sajttal. Ha igazán tartalmas levest szeretnénk, akkor több réteget is halmozhatunk egymásra: kenyér – leves – kenyér – sajtszelet – és a tetejére egy kis darab vaj. Előmelegített, 190 fokos sütőbe tesszük, 10 percig süssük, vagy amíg a sajt meg nem pirul, és nem kezd bugyogni.

Csodás, laktató vacsora, vagy vendégváró fogás, próbáljátok ki! A recept letölthető itt: Lyoni hagymaleves.

Meghitt szép őszi estéket és jó étvágyat!

Puszi: Réka és Gabi