">

Hallatlanul jó: halolaj

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , ,




Már több alkalommal írtam nektek arról, hogy mi otthon milyen hidegen sajtolt olajakat fogyasztunk rendszeresen. Ezek több szempontból is előnyösek. Például telítetlen Omega-3, -6, illetve -9 zsírsavakat tartalmaznak. Van azonban egy olyan olaj, mely nagyon jó forrása fent említett Omega zsírsavaknak. Ez pedig nem más, mint a halolaj.

A halolajat természetesen halakból nyerik, úgyhogy én is mindjárt írok nektek majd néhány olyan tippet is, hogy hogyan lehet ízletesen elkészíteni a halakat, illetve, hogy én hogy csinálom. A halolaj a legtöbb halban, így például a lazacban, makrélában, tonhalban, pisztrángban is megtalálható, de más egyéb folyami halakban is. Az én férjem nagy horgász, ő szokott nekünk sokszor olyan halat kifogni, ami nem csak azért örömteli, mert van benne halolaj, hanem azért is, mert mégiscsak más érzés, hogy az általa pecázott halat fogyasztjuk. Miután az összes halolaj gyorsan lebomlik a fény, a hő és a fémek hatására, ezért a halakat kifogásuk után gyorsan kell elfogyasztani. Tehát ha halacska került a hálóba, akkor adott, hogy mi is kerül nálunk legközelebb az asztalra, ezt könnyedén és örömmel megoldjuk :-)

A hajolajban található  telítetlen zsírsavak, amikről az előbb beszéltem, nélkülözhetetlenek a normális agyi működéshez, lehet velük stimulálni az agyfejlődést, agyserkentő hatású is. Éhgyomorra szoktam egy mokkáskanálnyit enni belőle.  A halolaj képes csökkenteni a koleszterinszintet is, így jelentősen minimalizálja a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Javítja a kedélyállapotot is, valamint azokra a hormonokra is kedvező hatást gyakorol, amelyek fontos szerepet játszanak az immunrendszer, a szív- és érrendszer, az idegrendszer és a szaporítószervek megfelelő működésében. Csökkenti az ízületi gyulladásokat, őrzi a kötőszövetek egészségét és segít az izomnövekedésben. Hasznos lehet bőrproblémák és menstruációs panaszok kezelésében is. Szóval azt hiszem, nem is kell tovább magyaráznom, a halolaj jó! Gyereknek is, felnőttnek is.

És hogy sok “jó zsír”-hoz, azaz Omega 3 esszenciális zsírsavhoz jussatok, egyetek sok halat! Néhány egyszerű tanácsot hoztam tehát arról, hogy én miképp készítem ezeket az ételeket:

“Egybehal”, ahogy én szeretem

Attila megérkezik egy letisztított, kibelezett ponttyal. Én levágom a fejét és a farkát. Ezeket lefagyasztom, mert 3-4 halfej, meg egy haltörzs remek alapanyaga lesz majd egy halászlének. Citrommal szoktam bekenni a halat, ezzel tudom elvenni azt a jellegzetes halízt, amit sokan nem kedvelnek. Én egy bio fűszerkeveréket használok, amit kifejezetten halakra ajánlanak, ezzel még megszórom, citromkarikát teszek mellé, lefóliázom és egyben sütöm ki. Nagyon egyszerű, mégis nagyszerű étel.

Halszeletek kisütve muzsdéj öntettel

Halszeleteket én úgy szoktam kisütni, hogy  pirospaprikás  lisztben megforgatom. Attila ismertette meg velem azt a finom öntetet, amely Erdélyben minden hal elengedhetetlen kísérője. Úgy hívják, muzsdéj. Fokhagyma, kis víz, kis só keveréke. Olyasmi, mint a lángososnál a fokhagymás kence. Mi úgy csináljuk, hogy nincs benne olaj, de valaki tesz bele. Attila ezt teszi a halra, és most már én is. Ő ismertetett meg ezzel, és miután az ő tányérjából egyébként is jobban esik minden falat, hát megkóstoltam, és most már én is imádom sült hal mellé.

Tonhalsaláta

Ez csak egy gyors ötlet. Nálam mindig van otthon tonhalkonzerv, mert 5 perces salátát tudok belőle készíteni. Bármilyen zöldsaláta, jégsaláta, rukkola az alap. Ehhez adok kapribogyót, olívabogyót, paradicsomot, pici bazsalikomot, citromlevet, vagy akár egy citromos vinaigrette mártást (3 egység olajhoz, 1 egység citrom). Máris kész a saláta. Ha nincs este jelenésem, én bizony a lilahagymát sem hagyom ki belőle!

Tonhalkrém

A tonhalkonzervet egészen egyszerűen bekeverem vajjal, sóval, borssal, és már kész is. Nem nagy dolog, tudom, nem is eredeti ötlet, de itt van a helye, és ezért gondoltam megosztom veletek. És nagyon finom, a gyerekek is imádják!

Halrudacskák

Ez már tényleg csak a gyorssegély kategória. Azért én jobban szeretem, ha friss nyersanyagból dolgozik az ember lánya, de lássuk be, van olyan, hogy ez így kényelmesebb, vagy egyszerűen csak erre van idő. Persze igyekszem már eleve olyat venni, amely tiszta halhúsból készül, és sütőben, olaj nélkül sütöm ki őket. Kis Attila nagyon szereti!

Vízre Lányok! Fogjatok ti is halat!!!

Puszi: Gabi