">

Hatásvadász sálak

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , ,




kekzoldgabirekaTalán még emlékeztek, hogy esett szó itt nálunk az Anyakanyaron kendőkről, sálakról. Mit esett szó… Fogtuk magunkat és nekiálltunk sálakat, kendőket tekergetni nemcsak a nyakunk, hanem a fejünk, derekunk köré is. Mert a kiegészítők szerepe rendkívül fontos az öltözködésben. Mivel ugyebár a rendelkezésünkre álló ruhatár mérete nálunk úgy általában nem végtelen, ezért nyilvánvalóan nem árt, ha a meglévő ruhadarabokat minél sokszínűbben, minél változatosabban kanyarítjuk magunkra. Feldobhatjuk vele az unalmasabb pulcsikat, blúzokat, ruhákat, és ezáltal persze a napjainkat is.

Ezért is nagyon örültünk, salszalon_amikor a már fent említett videók után kaptunk egy nagyon kedves levelet Gyöngyösi Ilditől, aki saját magát nemes egyszerűséggel hatásvadász sálkészítőnek aposztrofálta. Ahogy Ildi mesélte, egyetemi tanulmányai után kizárólag férfias dolgokkal foglalkozott a munkahelyén, és igazából azt is nagyon szerette, ám megváltozott az ő világa is, mikor megszülettek a gyermekei. A lakás szépítgetése, színek felfedezése után valahogy egyenesen vezetett az útja a sálak és kendők megálmodásáig. Ildi korábban egyáltalán nem foglalkozott textíliákkal, bár varrógépe mindig volt. Úgyhogy részt vett a Divatiskola egyik varrótanfolyamán, utána pedig egy textiltervező iparművész színkurzusán, majd nekivágott a Sálszalon megalapításának. Ildit, mint sálkészítőt az anyag inspirálja: ha meglátja benne a jó színeket, mintát, akkor veszi meg, és csak később születik meg a terv, hogy mi készüljön belőle.

Ahogy Ildi mondja Sálszalon nevű weboldalán: “nagyon hiszek az első benyomás hatalmában, ha ránézek egy ismeretlen arcra, azonnal képek villannak fel az életéről, és ilyenkor minden apró részlet befolyásol, kiolvasom belőle a személyiségét. A kendőim célja a hiteles impresszió, az, hogy akár farmerhez, akár kosztümhöz veszi fel valaki, egyből tudjam, hogy kicsoda ő valójában.” Kíváncsiak lettünk hát rá és hatásvadász sáljaira, így megkértük egy kis bemutatóra.

Kalandozzatok hát Ildi weboldalán bátran, és fedezzétek fel ti is a sálak világát! Színes négyzet alakú kendőket (Francia sikk), kapitálkendőket (óriás méret), és hosszú, színes textileket azaz sálakat egyaránt találtok majd. Ahogyan a Manus kategóriában férfi díszzsebkendőket is. A sálak elnevezése pedig színtelen nagyon egyedi: Sötétkék égbolt, vagy Szerelemvirágok, Zölderdő vagy Kockás Country. Megannyi kedves név, ami vásárlásra csábít. Figyelem! Karácsony előtt nem is rossz ötlet! Nézzetek körül a Sálszalonban!
Puszi: Réka és Gabi