">

Hogyan vészeljük át a telet?

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , ,




Megérkezett a bekuckózás ideje. Kisgyerekesek nem igazán mondhatják azt, hogy nagyon várták. Eleven gyermekeink fékezhetetlen energiáit nem tudjuk most már a hosszúra nyúlt délutáni játszóterezéseken, bringázáson, rollerezésen levezetni. Egyre korábban sötétedik, s bár ismerünk olyan lelkes anyukát, aki fejlámpával szaladgált a játszótéren örökmozgó csemetéje után, a módszer nem lesz mindenki számára elfogadható. Így viszont szembe kell nézni a ténnyel, hogy a gyerekeink nincsenek eléggé kifárasztva, még bőven le kell kötni őket otthon is.

Na de mivel? Ha lehet, minél kevesebb tévé- tablet- és mobiltelefon-nézéssel, hiszen a képernyők kék fénye nagyon rosszat tesz a gyerekek fejlődésben lévő idegrendszerének, még ha a legegyszerűbb is lenne hadba állítani a digitális bébiszittert, ne tegyük! Igen, tudjuk, hogy sok gyerek egyszerűen nem tudja feltalálni magát, hiába állnak hegyben a játékok, egyedül nem izgalmas. Meg lássuk be, ha egész nap külön voltunk, akkor kell is egy kis közös, minőségi idő, amit együtt töltünk a gyerekkel, ha pedig még aprócska gyermekről van szó, akkor úgyis csak anya vagy apa a minden.

Csodás eszköz lehet az együtt töltött idő érzelmes, értelmes megélésére a bábozás. A bábok segítségével bármilyen mesét életre kelthetünk, olyat is, amelyet megírt már valaki, és olyat is, amelyet éppen akkor improvizálunk. Nem beszélve arról, hogy a bábfigurák segítségével nagyon könnyen el tudjuk játszani a hétköznapokat, fel tudjuk dolgozni az aznapi eseményeket, gondokat, problémákat, vagy éppen örömöket is. Játszhatunk külön és együtt is, lehetünk nézők mi, miközben a gyermekek adnak elő, vagy lehetünk mi a bábművészek és szórakoztathatjuk a kicsiket. A bábok segítségével könnyebb előhívni érzéseket, gondolatokat, de nem utolsósorban remekül fejleszti a térlátást, a finommotorikát, a szem-kéz koordinációt, és a szókincset is.

És hogy mi kell az otthoni bábszínházhoz? Ha komolyak a szándékaink, szerezzünk be egy paravánt, ha nincs annyi helyünk, szavazzunk egy asztali változatra, vagy egy könnyedén összehajtható textilparavánra. A Vesszőparipa webáruház kínálatában mindhármat megtaláltuk. Ugyanitt szuperklassz kesztyűs bábokra is bukkantunk, ezeket választhatjuk aszerint, hogy inkább állatokkal, vagy királylányokkal, királyfikkal játszunk-e szívesebben meséket, de egy-egy kesztyűsbábbal könnyedén bővíthető alkalmanként a kínálat.

Nagy kedvenceink az ujjbábok, mert azzal egészen kisgyerekek is remekül tudnak játszani, sőt bárhová, bármikor könnyen magunkkal vihetőek, így akár hosszabb utazás vagy mondjuk egy orvosi rendelőben való várakozás során segíthet elütni az időt. Ráadásul vannak komplett kis sorozatok, mint például a Piroska és a farkas szett, erdei vagy házi állatok, sőt, az ujjbábokhoz nagyon klassz tartóállványt is lehet választani, így tulajdonképpen a gyerekszoba díszévé is válhat ez a játék. Felnőttkézre való, de egy komplett mese eljátszható szintén azokkal a bábukkal, amelyek kombináltak, azaz például 1 macska 5 egérrel viaskodhat, vagy a farkas a bárányokkal, de van kézre való tó kacsákkal, vagy békákkal, madarak fészekben, vagy éppen egy sárkány sok fejjel.

A bábozásnak egy másik dimenziója mutatkozik be azon a terméken, amelyet szintén a Vesszőparipa kínálatában fedeztünk fel. A bolgár családi manufaktúrában készülő Pipello árnyékszínház teljesen lenyűgözött bennünket. A falapból, rétegelt lemezből kivágott bábokat otthon fény és világítás segítségével, akár egy zseblámpával vagy mobiltelefonnal is életre kelthetjük, rögzíthetjük a díszletelemeket, és máris élvezhetjük Puskin: Az öreg halász és az aranyhal című történetét. A bábukat botokkal mozgathatjuk, és akár otthon, akár egy ovis csoportban létrejöhet a bábjáték varázslata, mely a vizuális nevelés remek eszköze, és nem utolsósorban remek szórakozás.

Nincs még bábszínházatok, bábotok otthon? Akkor remélhetőleg súgtunk egy kicsit a Mikulásnak meg az Angyalkának is…