">

Hozd magad formába!




Támadást indítunk a puklik ellen! Legyen szó akár nagyról, akár kicsiről…

Amikor végiggondoltuk Rékával, mi mindenről is írhatnánk, akkor rögtön szóba került, hogy hogyan őrizhetjük meg a formánkat, mikor babát várunk. Ő 22 kilót hízott terhessége alatt, és nem esett jól neki hallani, ha valaki ezt 8-9 kilóval megúszta. Szóval, amikor ez szóba került, abban maradtunk, hogy mindenképpen fogunk szólni arról, hogyan lehet terhesség után újra formába kerülni. Az alábbi módszer, ami ha úgy tetszik, diéta, ha úgy tetszik, életmód, már a terhesség alatt is követhető, sőt, utána is folytatható, ha jól esik, én például máig nem hagytam abba. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Van, hogy kilengek, vannak kevésbé fegyelmezett napok, mondjuk amikor egész nap dolgozom, akkor nem bírok én sem ellenállni egy szelet csokinak (majd meg fogjátok látni, mennyire édesszájú vagyok:-), meg ugyanennek a diétának van egy kevésbé szigorú fajtája is, de a lényeg, hogy az elején azért vegyétek komolyan ha elkezditek!

Már most szólok, mindent csak mértékkel szabad csinálni, nehogy túlzásba essetek! Én az arany középútban hiszek. Ha úgy érzitek, hogy túlzásba vittétek az evést, túlsúlyosak vagytok, de egészségesek, akkor kezdjétek el nyugodtan. Ezt az étrendet nem javasolják cukorbetegeknek, daganatos megbetegedésben szenvedőknek, ill. azoknak, akiknek magas a vérnyomása. Terhesség alatt a legjobb, ha egy dietetikus folyamatos felügyelete mellett folytatjátok a diétát.

Nem mondok semmi újat, a szétválasztás a lényeg, amiről a Testkontroll-hívők, vagy a 90 napos diéta iránt rajongók már biztosan ezerszer hallottak, sőt tán ki is próbáltátok már. A párom, Attila tanácsára én nem 4 napra, hanem 2 napra osztom el az ételeket, és néha egymást követő napokon is ugyanolyan típusú dolgokat eszem.

Arra épül az egész, hogy a különböző kategóriájú ételek emésztéséhez más-más emésztőnedvre van a szervezetünknek szüksége. Fehérje napon csak fehérjét és zsírt viszünk be, szénhidrát napon meg csak szénhidrátot. Szervezetünknek így könnyebb, meg nekünk is, hogy könnyebben nyeri ki a táplálékból az energiát és nincs összezavarodva, hogy mit is csináljon, mit is termeljen, mindent termeljen, mindent egyszerre kezdjen feldolgozni, lebontani, ne adj isten raktározni. Ha kevesebb energia kell emésztésre, akkor több marad a méregtelenítésre, zsírégetésre is, és máris beindulhat a fogyás. Egy orvos nyilván megkövezne ezért a nagyon leegyszerűsített magyarázatért, de most magunk között vagyunk.

Fogok majd nektek sok-sok, én úgy hívom, hogy szétválasztós receptet hozni. Menni fog! Higgyetek nekem!

És mielőtt elkezdek a részletekbe merülni, gyorsan megosztom veletek a három legjobb hozadékát:

  1. csökken a cellulit (fontos! cellulitnak hívjuk, a cellulitisz már az bőrbetegség) – a karfiolos bőrnek annyi, fájdalmas búcsúról szó sincs
  2. fogyunk, szálkásabbak leszünk, lemegy rólunk a víz, csökkenek azok a kis gömbök, kiállások, egyebek
  3. nem fogunk puffadni – én puffadós vagyok, ha nem eszem jól, pocakom nő egy nap alatt, mint egy pici labda, olyan lesz, hát azt nagyon utáltam mindig is. Mióta odafigyelek erre, ez a problémám megszűnt.

Na és akkor most, hogy már tudjátok, milyen eredményeket lehet elérni, jöjjön a tuti!

SZÉTVÁLASZTÓ DIÉTA GG (ez lennék én) módra AA (ez lenne a párom) alapján:

Töltsd le itt: Szétválasztó diéta Gabitól

Összefoglalom a lényeget: tehát praktikusan, ha szénhidrát napot tartotok, csak a fenti élelmiszereket tartalmazó zsákból főzhettek, mintha csak az lenne otthon, „Abból főzünk, amink van ” alapon.

Erről egyelőre ennyit akartam írni nektek, arra gondoltam, hogy majd mindig rakok fel újabb és újabb recepteket, hogy a lemondás és a szenvedés szavak eszetekbe se jussanak az új étrendre való rászokás közben.

Van egyébként a diétának egy könnyített változata is, azt is megosztom veletek, türelem, csak nem tudok egyszerre olyan sok mindent leírni…

Feltöltök majd nektek egy táblázatot is, amit a párom csinált, hogy mit mivel lehet enni, milyen ételpárosítások ideálisak. Abban nagy a szigorúság, mert ott a szénhidrát napon belül is van egy olyan szigorítás, hogy nem keverheted a krumplit a liszttel. És abban majd fogjátok látni például azt is, hogy friss zöldséget sózni nem ajánlatos! Belejöttök majd! Könnyű lesz, és változatos! Én veletek vagyok és hozom a tippeket!

Puszi:  Gabi