Így fessük ki a gyerekszobát!




Amikor az első babaszobát rendezzük be, akkor azt még igazából magunknak tesszük. Ma már sokan elvonatkoztatnak a kötelező rózsaszín vagy kék színvilágon, és bátran festik pasztellszínekre, vagy éppen élénk sárgára, zöldre is a bébi szobáját. Ki-ki ízlése szerint választ macis, űrhajós, vagy lepkés, tündérlányos dekorációt. Aztán cseperedik a szemünk fénye, és eljön az ideje annak, hogy személyre szabjuk a szobácskáját, temperamentuma, ízlése, igényei szerint. A gyerekek álmodoznak, elképzelnek valamit, amit persze figyelembe veszünk. De közben azért szeretnénk jelen lenni mi is, hiszen vannak praktikus szempontok, amelyeket nem lehet csak úgy a szőnyeg alá seperni. Például hogy milyen legyen a szoba fala. A szín kiválasztásába már egy kiskamasznál sem lehet beleszólni, na jó, ezt még kibírjuk. De azért, bár a gyerek megnőtt és esküvel fogadja, hogy az új szobájában vigyázni fog mindenre, nem fog bent kakaót inni, és a filctollakkal sem hadonászik többé, jobb lesz elővigyázatosnak lenni.

newsroom-dulux_kids_08_0318_v5

A mi tippünk az egy igazi bombabiztos dolog: válasszunk a Dulux EasyCare foltálló technológiájú, lemosható festékei közül! Soha ilyen könnyű nem volt még egy falfelületet tisztán tartani, ráadásul ez a festék nem is fényes, mint a korábbi mosható festékek, hanem elegáns matt. A különleges technológia megóvja a bevonatot attól, hogy túlságosan magába szívja a szennyeződéseket, így a korábbiakhoz képest akár tízszer annyi dörzsölést is kibír ez a festék, mint más festékek. A fal ugyanolyan friss, üde, és színes marad, nem tudjuk tönkretenni. (na jó, ez nem azt jelenti, hogy a lurkóknak mindent szabad, de mi legalább azzal a tudattal csukhatjuk be a szobájuk ajtaját, hogy van megoldás, ha valami galiba történne.)

Szóval a márka már tuti, a termékcsalád palettájáról pedig széles kínálatból választhatjuk ki a kedvünkre való színt, emellett biztosak lehetünk abban, hogy a falak egy kis baleset után is éppúgy ragyognak majd, mintha frissen festették volna őket.

newsroom-dulux_kids_01_0099_v5

S hogy milyen legyen az a bizonyos szín? Ebbe a fázisba már mindenképpen vonjuk be a gyerekeket is, nehogy később legyen reklamáció. Van rá esély, hogy már a klassz fantázianevektől elvarázsolódnak, meg arra is, hogy igazából több dolog között ingadoznak és nehéz lesz választani. A lányok divatjában még mindig hódít a rózsaszín, no meg a lila, de sokan kedvelik a romantikus szürke színt egy kis sárgával, vagy türkizzel megbolondítva. A fiúknál egy ütős kék vagy zöld mindig nyerő, de persze a színválasztás erősen függ az egyéb érdeklődési köröktől is.

Ha egy kis álmodozót nevelünk, egészen biztosan a kékes-szürkés pasztellszínek között fogunk elmélyedni, sőt, simán lehet, hogy felhőt is festenünk kell a falra.

A szuperhősök rejtekhelyének kialakításában már megjelennek sötétebb vagy éppen élénkebb árnyalatok is, itt a cél egy igazán vagány hangulat kialakítása.

És ha inkább a dzsungel hangulatát szeretné a csemeténk, akkor is rá kell találnunk az arányokra, mennyi zöld, mennyi kék, esetleg mennyi barnás árnyalat kell még oda nekünk. Ugye?

Döntsünk bárhogyan is, egy biztos, ennél jobban nem lehetett volna: az év újdonsága, az első beltéri víztaszító színes falfesték a gyerekszobák igazi hőse és megmentője lesz! Tuti tippünk mindenkinek, aki festésbe kezd a közeljövőben egyértelműen a Dulux EasyCare!