Indulás előtt…

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , , , ,




reka_szinesNagy baráti nyaralásra készülünk. Négy család sok-sok gyerekkel a mesés Toscana felé veszi az irányt hamarosan. Kibéreltünk egy házat, ami a férjem, Bence kapcsolatain keresztül jutányos áron lett a miénk, ráadásul négyfelé osztva igazán baráti árat kaptunk. Szinte egy komolyabb wellness hétvége árából juthatunk el arra a helyre, amit ha kimondunk, máris kedvesen vagy valósan, de mindenképpen irigy pillantások kereszttüzében találjuk magunktat. Csak próbáljátok ki. Én még sosem voltam arrafelé, de mindig is nagyon vágytam rá, hát most végre megláthatom TOSCANAT.

Nagy csapattal már nyaraltam sokszor, toscana1van benne tapasztalatom, de azért izgalmas napok állnak ellőttünk, ezzel tisztában vagyok. Bár barátok vagyunk, mégis akadhatnak nehéz pillanatok, hiszen mindannyian mások vagyunk. Mások az étkezési, alvási, pihenési, szórakozási szokásaink. Nekem például két nap minden nyaralás elején kell, amíg akklimatizálódom, és le tudok engedni a szokásos pörgős tempóból. Ez alatt a két nap alatt vetkőzőm le magamról az összes feszültséget is. Vagyis ilyenkor rettenetesen érzékeny, olykor ingerlékeny szoktam lenni. Remélem, nem én vagyok az egyetlen ezzel a tulajdonságommal. De ha igen, akkor is vállalom. Persze igyekszem kezelni, hogy ne legyen teher mások számára futó állapotom.

vakacio_keep calmEzen felül a legtöbb konfliktus pedig a gyerekek körül lehet, amit megfelelő módon kezelve kiküszöbölhetünk. Célszerű a felnőtteknek előre tisztázni az esetleges, fontos és meg nem másítható családi szabályokat, ha esetleg nem lenne evidens egymás számára. Érdemes szülőként átgondolni azt is, hogy nem lehet-e lazítani a megszokott fegyelmi rendszeren, hogy ne legyen a nyaralás egy kiképzőtábor. A legfontosabb jelszó a tolerancia. Mindenre és mindenkire vonatkoztatva. Akár a közös étkezések, akár a közös programokra gondolunk. Nagyon fontos törekedni arra, hogy mindenki jót tudja magát érezni a közös nyaralásban, de nem minden áron. Ugyanis hagyni kell arra is alkalmat, hogy egy-egy család vagy csak egy tagja magában is tölthessen egy kis időt. Ha ezeket átgondoljuk, egészen biztosan felejthetetlen élménnyel leszünk gazdagabbak. A gyerekeknek életre szóló élmény egy ilyen nagy családi nyaralás, ahol mindig akad valaki, akinek van kedve társasozni, tollasozni, vízi pisztolyozni vagy palacsintát sütni.

Hogy mit kell jó előre megcsinálni, hogy ne járjatok úgy, mint én? Csak annyit mondok, Útlevél. Mindkét gyereknek. Gondos voltam én, hiszen közel három héttel a nyaralás előtt megnéztem, hogy hogy állunk a lejárattal. Rosszul. Viszont a normál eljárást nem mertük megkockáztatni, így fizettünk, mint a katonatiszt. Tíz napra ígérték, négyre érkezett meg. (Átsuhant az agyamon, hogy talán nem voltam elég bátor, tutira megérkezett volna normál úton is, de ezzel már nem foglalkozom.

A másik mumusunk, a nyaralás előtti autóátnézés. Szerviz, javítás, sok pénz. ÉÉÉs a kocsi lerobban. Most nem a nyaraláson, mert volt olyan is, hanem még itthon épp jókor ahhoz, hogy eldöntse a dilemmát, mi lenne, ha kisbuszt bérelnénk. Bérelünk. Most először, és fizetünk, mint a katonatiszt. Amit pedig sosem felejtek el, leginkább a fentiek miatt, az a biztosítás, az autóra is! Hogy aztán ne fizessünk, mint a…

Puszi: Réka