Járó-kaland

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




patricia es roziRozinak van egy járókája. Megközelítőleg három hónapja szereztük be neki. Az indulás a szokásos volt, amivel egy anyuka úgy általában találkozik. Mindenki mást mondott.

A nagymama azt mondta, most már kéne venni neki egyet. A védőnő azt mondta, teljesen felesleges, rövid ideig fogja csak használni, kicsi lesz egy idő után, nem kell. Apuka azt mondta: te tudod. Én meg azt mondtam, nézzünk körül és majd kitaláljuk. Mert már már leszakadt a kezem, hátam, mert a nappaliban kőporcelán padlólap van, nem rakhattam a földre a gyereket, a kanapén csak másodpercekre hagyhattam egyedül, így állandóan jobbra-balra cipeltem őt. Az emeletre felmenetelnél mindig vinnem kellett, még akkor is, ha csak egy papírzsepiért szaladtam fel. Így elkezdünk járókákat nézni. Találtunk ovális alakút, ami nagyon modern variációnak nézett ki, ám valahol azt olvastam, az nem jó neki.  Meg természetesen arról is értesültem, hogy szakértők sokszor nem igazán ajánlják a járókát, de nyilván azt sem javallották volna, hogy soha többet semmit ne tudjak megcsinálni, csak egy kézzel. Aztán hosszas válogatás után találtunk egy darabot. Rendes, négyszögletes. A hálósokban nem igazán hittem, mert nem tud mibe kapaszkodni a gyerek. A mi darabunk praktikusan összecsukható és ami a legfantasztikusabb benne, hogy kerekei is vannak, tehát ide-oda huzigálható. Ezt a funkciót imádja Rozi, bejön neki az utazás, ha például sepregetni kell alatta, vagy más miatt áthelyezni az állomáshelyét.

jarokaland

De vissza a kezdetekhez. Hazahoztuk a járókát, összeszereltük és persze konstatáltuk, hogy ni, a szoba némileg zsúfoltabb lett. Elsőre nem töltött sok időt a járókában, ám azt kell mondanom, mára imádja. Tele van az egész a játékaival, gyakorlatilag most már garázsvásárt is tarthatnánk az ott elhelyezkedő nyuszikból, teknősbékákból, műanyag palackokból, melyekből időről-időre szanálok. Tudom, hogy azt mondják sokan, a járóka olyan, mint egy ketrec. És tényleg. Ám közben tudja, hogy az ő kis birodalma az, és nincs nála a földön boldogabb gyerek, mint amikor kipihent, jó kedve van és a járókában állva rugózhat. Sikongat örömében. Persze, irdatlan nagyokat koppan néha. Így állandóan különféle takarókkal, nagy plüss állatokkal bélelem ki neki a lehetséges becsapódási helyeket. Nem könnyű a ketrecharcos élete, ugye?! Már egy fokozattal lejjebb is kellett állítanunk, amióta ácsorog. Ettől a fázistól persze kicsit féltem, mert a kisebbik kutyánk a legjobb barátnője. Így Franci időnként kokettál vele, megnyalja a kezét, bedugja az orrát és megszagolgatja a plüss játékait. Persze, ő ezt imádja, én meg érzésre fertőtlenítőzöm Rozi kezét. Viszont a járóka lehetővé teszi, hogy akár olvashatóan is alá tudjak írni, ha csomagot hozott a postás. A nyűgös gyereket ugyanúgy a felvétel és az anyai ölelés nyugtatja meg legjobban. Ha van járóka, ha nincs.

Szabó Patrícia

újságíró, blogger

Nesze!szer blog