Játszva illemtudó gyerekek

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , , ,




rekapirosHogyan lesz játszva illemtudó a gyerek?
Kedves olvasóink! A fent említett cím lesz a témája következő gondolataimnak. Legalábbis ennek kéne lennie, hiszen ezt ígértem nektek. De lehet, hogy nem fog mindenki kielégítő választ kapni a kérdésre, mert ha igazán őszinte akarok lenni, márpedig kénytelen leszek igazán őszinte lenni, hiszen a kezdet kezdetén azt ígértem nektek, hogy igyekszem mindig őszinte lenni veletek, tehát most sem tehetek másként, minthogy bevallom, hogy fogalmam sincs arról, hogy hogyan kell illemtudó gyerekeket nevelni. Kell- e egyáltalán? Egyáltalán tudjuk-e  mi, hogy mi illendő és mi nem, például egy szállodában vagy egy étteremben?

Nyilván nagyjából tudjuk, azt is, hogy mi illik, és azt is, hogy mi elvárható egy gyerektől. Na és itt jön a következő kérdés, mekkora gyerektől? Mert valószínűleg egy pár hónapos kisgyerek, aki épp csak elkezdett ismerkedni az anyatejen kívüli (íz)világgal, és vidáman prüszköli szét a paradicsomszószt akár a legmenőbb étteremben, még tutira a cuki kategóriába sorolódik a “legszőrösszívűbb” étteremvezetőnél is. Míg valószínűleg egy tíz év körüli gyerektől ez már provokációnak, minősíthetetlen, megengedhetetlen, fertelmes viselkedésnek számít. Ezt tudjuk. Ez is valami. De kérdezem én, el kell-e várnunk például egy ötévestől, hogy egyedüli gyerekként végig üljön egy több fogásos vacsorát. Szülei oldalán, udvariasan, fegyelmezetten. gyerek etterembenSzerintem nem. Egyértelműen nagyon unalmas lehet ez egy gyereknek. Még akkor is, ha már az éttermek többségében lehet színezni, vagy van játszósarok. Ez kábé húsz percig érdekes, utána pedig marad az unalom. Ha pedig gyerektársaság van, pláne lehetetlen elvárás, hogy mini felnőttekként udvariasan és intelligensen beszélgessenek az óvodai étkeztetés problémáiról, vagy arról, hogy ki milyen tisztasági csomagot szokott bevinni havonta a dadusnak.

Nálunk az elvárás az, hogy normálisan egyék meg, amit rendeltek, utána pedig próbálják meg úgy elszórakoztatni magukat, hogy ne zavarják a többi vendéget és az étterem személyzetét. Ilyen helyzetekben nem nevelni kell, hanem trükköket alkalmazni arra, hogy hogyan töltsék el a vacsorák, ebédek, számukra üresjáratait. Vagyis a kajálással töltött három és fél percen kívüli másfél-két órát. Jó, ha az asztalnál lévő felnőttek felváltva besegítenek egy kicsit a gyerekeknek, akár kimenni egy kicsit a szabadba, vagy körbesétálni az éttermet, esetleg bevonni őket a beszélgetésbe. Nem gondolom, hogy a helyszínen, különböző vezényszavakkal történő nevelés bármilyen hatással bírna. Azt leszámítva, hogy frusztráljuk saját magunkat és a gyerekünket is. Célszerű még otthon napokkal a szállodai vagy éttermi látogatás előtt megbeszélni gyerekeinkkel az elvárásainkat, de azt is inkább úgy fogalmazva, hogy ezt és ezt szeretném, így és így lenne jó. Kellő rugalmassággal és lazasággal kell kezelni a helyzeteket még akkor is, ha véletlenül mégis hisztibe fordul a lakoma. Mert forró volt a leves, vagy mazsola volt a túrós rétesben, vagy nem kaphatott csak egy gombóc fagyit.

Nyugodjatok meg, a legjobb a családokban is megesik, hogy kiborul egy egész pohár narancslé az asztalra vagy hogy a gyerek magára borítja a meggylevest. És ha a pincér vagy a szomszéd asztalnál ülő néni a fejét csóválná, mosolyogva oda kell súgni, ha elfelejtették volna, hogy ők is voltak ám gyerekek!.

Puszi: Réka