Jeles napokra készülve

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , , ,




Vasárnap délutáni, összebújós alvás Rebekával. A világ egyik legfinomabb dolga. (Persze a fiammal is szívesen tenném, csak ő már nem alszik délután.) Én ilyenkor csak 20 percet szoktam aludni, de az nagyon kell, ez egyfajta hagyomány nálunk a családban. A vasárnapi hagyományos rántott hús, krumplipüré, uborkasaláta és persze mindezek előtt az igazi marhahúsleves utáni duruzsolós szunyókálós pihenés. Tudjátok, amikor együtt a nagy család, ebéd után belepi a szobát valamiféle tompaság. És ilyenkor olyan jó pár percre belealudni. Igazi teljesség-érzés. Tele a has, együtt, akiket szeretünk. Biztonság van. Na, ma nem teljesen ez volt, mert csak négyen voltunk. És abból csak ketten aludtunk. Vagyis Rebeka még mindig alszik. Ezért van időm most veletek megosztani a gondolataimat. Nem hagy nyugodni valami.

Egyik videós bejegyzésünk után, ami a halloweenről szólt, egyik olvasónk, kicsit ironikusan megjegyezte, hogy miért nem inkább a magyar néphagyományokat népszerűsítjük, az amerikai eleve elvetendő hülyeség helyett. Részben igaza van, mert valóban többet kéne beszélnünk az egyébként gyönyörű hagyománytörténetünkről. Részben pedig azt gondolom, hogy egy mai gyerek számára az is fontos dolog, hogy megismerjen más kultúrákat is. Már csak azért is, hogy jobban érdekelje, hogy nálunk ez vagy az hogyan működik. Aztán azt is gondolom, hogy ha nem is a szó szoros értelemében vett néphagyományokról, de hagyományokról nagyon is sok szó esik nálunk. Hiszen elődeink ránk hagyományozott szokásaikat nem azért alakították ki, mert tudták, hogy évszázadokon keresztül át fogják örökíteni. Egyszerűen élték az életüket. Kiszolgáltatva a természetnek. A tapasztalataikból tudás lett, szokás, hagyomány. Átadták nemzedékről nemzedékre. Ma pedig már, amikor nem mi aratjuk a búzát a magunk kenyeréhez, valóban nehéz azonosulni a hagyományőrzés fontosságával. Mi már más hagyományokat teremtünk. Mást örökítünk tovább. Én például szeretném átadni a gyerekeimnek a nyitottságot, az érdeklődő tudásvágyat. Talán a kedvükért, és persze mert fontosnak tartom, álljon itt egy néphagyomány. Mert szerencsére ebben ez az időszak bővelkedik bennük.

Luca napja talán a legismertebb népszokások tekintetében. Azért gondoltam, hogy a közös kalandozásunkat a magyar hagyományok világában kezdhetjük ezzel, hiszen hamarosan itt is van ez a nap. Széket nem kell faragnunk szerencsére, ahhoz, hogy valamit megízleljünk a szokásokból. Egykor ugyanis számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte. Ha van kemencétek, akkor lehet ültetni. Mi pedig várjuk a beszámolókat, milyen lesz a termés.

Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek. Azt hiszem a népszokás ezen részét igen fontos lenne ma is betartani! :-)

Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak. Máshol pedig tilos volt varrni, hogy nehogy bevarrják a tyúkok fenekét.

Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának. Ez jó közös programnak ígérkezik. Az én fiam biztosan imádná. Izgalmas lehet hónapról, hónapra megfigyelni, hogy mit produkál a természet.

Se szeri, se száma a Luca-napi praktikáknak! A felcseperedő lányok cédulás gombócot főztek a jeles napon. Cédulákra fiúneveket írtak, lekvár, vagy szilva helyett ezekkel töltötték meg gombócokat. Várható volt, hogy amelyik először feljön a víz tetejére, olyan nevű lesz a lánykérő. Ólmot azért öntöttek, hogy a kialakuló formából megtudják, mi a jövendőbeli férjuram mestersége.

Ha én ólmot öntöttem volna, akkor most lenne egy ólomkönyvem. (is). A cédulás gombóc viszont jó móka lehet kamasz lányokkal. És közben el lehet mesélni azt is, hogy ki volt Szent Lúcia, mi köze ezekhez a hagyományokhoz. Mindent nem árulhatok el én. Keressetek, kutassatok. Sőt osszátok meg velünk, hogy ti milyen hagyományokat őriztek.  Két nagyszerű könyvet is ajánlok a figyelmetekbe, ezeket forgassátok kedvetekre, ha többet olvasnátok a hagyományokról: Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás és Tátrai Zsuzsanna – Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, Ünnepi szokások c. műveit.

Szépséges decembervárást!

Puszi: Réka