">

Jönnek az Egészségfalók!




Gyakori panasz anyukáktól, hogy a gyerek bizony semmilyen zöldséget, gyümölcsöt nem hajlandó megenni, ha és egyáltalán nem csupán az édesség után kajtat, akkor se nagyon kér mást, mint paradicsomos tésztát, vagy sült krumplit, maximum még valami rántott husit. Szerencsére egyre többen vannak, akik igyekeznek más felfogásban nevelni a gyereket, megkóstoltatni minél több zöldséget, új ízt, megszerettetni a gyerekekkel az egészséges táplálkozást. Sőt, ők azok, akik annak se örülnek, hogy ha étteremben, szállodában ennének, a nyaralás közben a gyerekmenü csakis a felsorolt néhány ételt tartalmazza, semmi mást. A KidsOasis most úgy döntött, kampányt indít, hogy az egészséges étkezést és főzést népszerűsítse a családok körében. 

Szeptember 11-én elindult a KidsOasis Egészségfalók pályázata, amelyre olyan kisgyermekes szülők vagy akár nagyszülők jelentkezését várják, akik számára fontos, hogy családjuk számára finom és egészséges alapanyagokból készülő, változatos ételeket készítsenek, illetve fogyasszanak, akár egy hosszú hétvégi wellness pihenés alatt is. A játékra egy főétel receptjével lehet nevezni: a szükséges hozzávalók kiválasztásánál figyelembe kell venni a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének OKOSTÁNYÉR® táplálkozási ajánlás elveit, és nem szabad megfeledkezni a kreatív, gyermekbarát tálalási módról sem.

A pályázati kiírás ötletét a KidsOasis Nonprofit Kft. több éves turisztikai tapasztalataiból merítette, hiszen visszatérő kritika a családok részéről, hogy a szállodák és egyéb vendéglátóhelyek a könnyebb ellenállás felé haladnak, azaz gyerekmenüként milánói makarónit, sült krumplit és dinó formájú csirkefalatkákat szolgálnak fel. „Pályázatunkkal szeretnénk mind a szálláshelyek-, mind a családok figyelmét felhívni arra, hogy igenis van élet a dinó falatkákon túl. Kis odafigyeléssel és anyagi ráfordítással, kreatív ötletekkel még a legválogatósabb gyerekek kedve is megjön a brokkoli-félékhez. Külföldön erre számtalan példát és gyakorlati megvalósítást láttunk, szeretnénk, ha itthon is az egészséges étkezésre igényes vendégkör, illetve szolgáltatói szektor alakulna.” – mondta Gyetvainé Zováth Anikó, a KidsOasis Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A pályázat két körös jelentkezésből áll: első körben szavazatokat kell gyűjteni a feltöltött receptekre, majd második körben a szakmai zsűri a legtöbb 15 szavazatot elért játékosból kiválasztja azt az ötöt, akik megküzdhetnek a fődíjért. A zsűri tagjai mind elkötelezettek az egészséges táplálkozás iránt: Mautner Zsófi gasztroblogger, Kubányi Jolán a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, Bernáth József séf és Gyetvainé Zováth Anikó, aki KidsOasis megalapítója és 4 gyermek édesanyja.

A zsűri által kiválasztott öt család december 4-én összemérheti a tudását egy budapesti főzőiskolában: itt a családi csapatmunka is sokat fog számítani! A döntőben részvevő családok mindegyike értékes KidsOasis nyereménycsomagot kap. Ezen kívül a fődíjat elnyerő család gazdagabb lesz egy Egészségfalók trófeával, és eltölthet egy hétvégét a KidsOasis által minősített 4 szélforgós családbarát szálláshelyek egyikében. A második helyezett nyereménye egy értékes sous-vide szett, a harmadik helyezett pedig egy hétvégét nyer az egyik 3 szélforgós családbarát szálláshelyre.

Nevezési időszak: 2017. szeptember 11. – 2017. november 5.

Szavazási időszak: 2017. szeptember 11. – 2017. november 12.

Zsűri kiválasztás: 2017. november 20.

Döntő és eredményhirdetés: 2017. december 4.

További információ: a http://www.kidsoasis.hu/egeszsegfalok oldalon.