Kalandozás Annie Sloan világában




Talán még emlékeztek, nem is olyan régen olvashattatok nálunk az Annie Sloan festékekről. Akkor Szendrődi Enikő, a Nemiskacat webáruház tulajdonosa, a márka magyarországi forgalmazója, és nem utolsósorban használója és rajongója mesélt nekünk arról, hogy ezekkel a termékekkel egyrészt gyerekjáték a festés, másrészt tényleg bárki képes lehet arra, hogy kopott, régi, vagy egyszerűen csak megunt bútorokból varázsoljon valami újat. Olvasva Enikő ajánlását, megnézve jó néhány videót, Annie Sloan Youtube-csatornáján, vettünk egy nagy levegőt és magunk is belevágtunk a nagy kalandba. 

Lakberendezni amúgy is imádunk, de eddig sokszor az volt a gyakorlat, hogy inkább gyorsan megvettünk valami újat, és az került az áhított helyre, de ennek mostantól tuti vége lesz. A szerelem az Annie Sloan krétafestékkel és viasszal menthetetlenül lángra lobbant! Nyilván ehhez kapóra jött egy nyaraló-felújítás is, ahol több dolog is tálcán kínálta magát ahhoz, hogy teszteljük az idén 25 esztendős márka termékeit. A folyamatnak még nincs vége, az alkotás folytatódik, de hadd meséljünk el néhány tapasztalatot nektek is, hátha kedvet kaptok így ősz felé ti is egy kis bútorfestéshez.

Az első kísérlet óvatosan indult. Az történt, hogy ebben a nyaralóban korábban minden fenyőfa-burkolattal bírt, így az évtizedekkel előbb készült egyedi gyártású ajtók is natúr, most már érett fa-színűek voltak. A felújításnál az ajtók lekerültek, egy kivétel maradt, ahol a régi ornamentüveggel együtt fentmaradt az ajtó, a fürdőszoba. A ház belső hangulatához viszont most nem illett ez a régi natúr szín, így Annie Sloan Country Grey festékével indult a kísérlet. A sima fafelület csodálatos alanynak mutatkozott, örömmel, könnyedén szívta magába a festéket. Amely tényleg úgy viselkedik, ahogy olvastunk róla. Nem csöpög. Nagyon bénának kell lenni ahhoz, hogy a festék a padlón, a falon, a ruhánkon végezze, nyilván érdemes némi előkészületet tenni, tehát, ahol keskeny sávot (jelen esetben ajtófélfát festünk), ott nem árt, egy-egy papírlapot odatenni, a földre sem gond, ha teszünk papírt, de amúgy tényleg cseppmentesen lehet dolgozni vele. Csíkmentesen is, mert bőven előfordult, hogy valamiért szünetet kellett tartani, és ott lehetett folytatni, ahol abbahagytuk. Az egyik ajtókeret ráadásul valamiért korábban fapáccal volt sötétre kenve, ezt is simán befogta a világos festék, igaz, ezt talán kétszer-háromszor is át kellett kenni. Amúgy a festék csodálatosan fed, és könnyen, gyorsan száradt a nyári melegben. Kis pihenéssel simán megvolt egy délután 4 ajtó, ebből 3 keret és egy teljes üveges ajtó is. Sima ügy volt, és annyira jó volt ránézni! A következő látogatásnál került rá a viasz, amelyből ezúttal a színtelenre esett a választás. Valóban úgy kell bánni vele, mintha egy puha krémet dörgölnénk el a felületen, ahogy ez rákerült, tökéletesedett a látvány, és mélyült el egy picit az árnyalat. A színskálából a választás tökéletes lett, később kiderült, hogy több, korábban vásárolt dísztárgy is hozza a házban ezt a színt, szóval az ajtóra ránézni azóta is nap mint nap öröm.

A következő “áldozat” egy sok-sok évvel ezelőtt vásárolt csaknem fekete színű komód volt. Ez egy ideje már nem a szobában állt, hanem a teraszon, ahol nagyon zord látvány lett volna feketén, így kapott egy fehér öntapadós tapéta-bevonatot. Huhh! Első lépés volt tehát megszabadítani a jobb sorsra érdemes kiskomódot a tapétától, és az amiatt képződött ragacsosságtól. Ez amúgy egészen jól sikerült, szerencsére a tapéta nem darabokban jött le, hanem szinte egészben (mázli, hogy anno ebből is sikerült jó minőséget venni…) Mondjuk ilyenre már soha többet nem kerül sor, mert amit át kell változtatni, ott tuti, hogy csak Annie Sloan Chalk Paint jön szóba.  A portalanítás, zsírtalanítás után kiszedtük a fiókokat, leszereltük a fogantyúkat. Aztán nekiestünk a felületeknek, amelyek a tipikus modern kisbútor, azaz inkább furnérlemez-bevonatot képviselték. Ez nem tipikus MDF-lapos bútor volt, hanem még fát is látott jó 15-20 évvel ezelőtt, de a felületek azért másképp itták be a festéket, mint a fa. A Honfleur nevű melegbarna festék lett a kiválasztott, ez a fényes fekete-barnát több árnyalattal kivilágosította. A bekenés, száradás után jött a kérdés: milyen viasz kerüljön rá? A kísérletezés jegyében egy próba-darabon teszteltük a fehér és a fekete viaszt is, és valamiért a fekete lett a befutó. Ennek megfelelően a melegbarnára festett bútor a viaszolás után ismét elkezdett eredeti énjére hasonlítani, de frissebb, barnásabb lett talán, és mindenképpen megkapta a krétafestékkel kezelt bútorok utánozhatatlan mattságát. A felújítás az IKEÁ-ban vásárolt ezüst fogantyúk cseréjével lett teljes, és már kerülhetett is a kisszekrény az előszobában a helyére, hogy fiókjai elnyeljék a tartalék izzókat, elemeket, mécseseket, apró szerszámokat, miegymást. Amúgy egy másik bútordarabon a barna krétafestéken kipróbáltuk a fehér viaszt is, ez egy ezüstösebb, “maszatosabb”, matt barnát eredményezett, először furcsa volt, de megszokni egy pillanat műve volt. 

A fekete korszakból megmaradt egy polc is. Ez is hányódott egy ideje ide-oda, míg most kiderült, hogy a megnagyobbított konyhánál éppen adódik egy hely, ahol elfér, hogy rajta kosarakban zöldség-gyümölcs, a tetején kekszesdobozok pihenhessenek. De a feketeséggel itt is gond volt. A konyha új bútorzata szürkésdrapp és sötétszürke lett, úgyhogy valahogy itt is ebben kellett gondolkodni. A polcocska első körben megkapta a Country Grey drapp-szürke színét. Érdekes volt nézni, ahogyan az egészen sötét színű bútor habozás nélkül magába szívja a világos színű krétafestéket. Kétszer kellett átkenni, de ez inkább a saját elvárásunk volt, az első réteg is nagyon szépen befedte. Az Annie Sloan-ecsetekkel egyébként tényleg öröm a festés, az ajtófélfáknál a keskenyebb, a szekrénykénél és a polcnál a szélesebb fejű laposecset volt a befutó, bár a peremeknél azért persze itt is szükség volt a kisebb, finomabb vonásokat alkotóra is. Száradás után jött a viaszolás kérdése: itt egyértelműen a fekete viaszra esett a választás. A kerek fejű viaszecset segítségével foltonként vittük fel a viaszt, amelyet puha ronggyal törölgettünk márványosra. A végeredmény egy egészen látványos kis darab lett, amelyet még a házon dolgozó mesteremberek is megcsodáltak. Nagyszerű, hogy egy amúgy stabil, de a designba nem illő kisbútort ily módon könnyedén újjá lehetett varázsolni, és ez ráadásul szinte nem is munka volt, hanem szórakozás.

Még van pár kiszemelt tárgy, asztalka, székek, amelyek festésre várnak, de megfogadtuk Annie Sloan tanácsát, és a nagyon párás, nagyon meleg nyári napokon inkább kihagytuk a festést. De egészen biztos, hogy függők lettünk, és még sokszor fogunk ecsetet ragadni, hogy kísérletezzünk, vagy hogy új életet leheljünk egy-egy megunt tárgyba. Már csak azért is, hogy szintet lépjünk, tovább kísérletezzünk, esetleg vagányabb színekkel, antikolással is próbálkozzunk. Amúgy semmi sem túlzás: ezzel a festékkel dolgozni tényleg gyerekjáték: amíg a bútor készült, a lelkes hatéves is elégedetten tesztelte a terméket, íme, a bizonyíték!