Keltsünk tudatosan érdeklődést!




A legtöbb szülő fejében már a gyermekvállalás előtt felvillan egy kép. A kislányunk balettozni fog, csellón játszik, csodaszépen fest és rajzol, természetesen remekül beszél majd nyelveket, a fiunk pedig virtuóz módon kezeli majd a számítógépet, sakkban legyőzi az egész családot, persze remekül focizik, de akár az olimpikon vízilabdázók között is el tudjuk képzelni őt. A lányunk természetesen egyenesen menetel a diplomáig, híres divattervező lesz, vagy esetleg ügyvéd. A fiunk pedig komoly betegségek ellenszerét fogja feltalálni, vagy informatikai vívmányokat ad a világnak. A lényeg, hogy sokra viszik majd, nem kérdés. Aztán megszületnek a gyerekeink és imádjuk őket olyannak, amilyenek, de sok álom van, amit nem engedünk el. Nem biztos, hogy őszintén szembenézünk vele, hogy a gyerekünknek nincs hallása, vagy éppen botlába van, de azt sem mindig mérlegeljük, hogy kell-e már a gyerek fejét egészen kicsi korban is angol grammatikával vagy földrajzi ismeretekkel terhelni.

Vékony jégen egyensúlyozás ez: egyrészt semmilyen téren nincs jobb annál, mint amikor a tudatosság ösztönökkel is párosul, és ez a gyermeknevelés terén is éppen így van. A gyerek sok mindent szeretne, azt is, amit csak utánzásból miattunk, a szomszéd bácsi vagy az óvodástárs miatt tesz. Esetleg valamelyik rajzfilmben látta, hogy Barbie lovagol, Sam pedig tüzet olt, és őket éppen szívesen lemásolná ebben. Nem baj, ha a szülő finoman terelgeti a gyereket, és reálisan méri fel, hogy melyik irányba érdemes indítani, hol és milyen mértékben kell befektetni ahhoz, hogy később „szüretelhessük” ennek a gyümölcsét.

Általános tény, hogy a kisgyerekeknek mindennél jobban a szabad játékra van szüksége. Ismert szakemberek, pszichológusok véleménye, hogy a kisgyerekeket nem kell folyamatosan szórakoztatni, animálni, hanem hagyni kell, hogy maguk fedezzék fel az őket körülvevő világot. Ez már a csecsemőkre is vonatkozik: sokkal vagányabb, önállóbb lehet az a kisgyerek, akit nem tartanak egész nap kézben, nem gügyögnek hozzá folyamatosan, hanem mondjuk hagyják csak úgy nézelődni a kiságyában. A totyogóknál természetesen minimalizálni kell a veszélyforrásokat, de ők is úgy fedezik fel jobban a környezetüket, ha szabadon matathatnak, ténykedhetnek. Óvodás korban aztán sokak számára úgy tűnik, hogy elvárás már a különóra, és komoly beosztás szerint rángatják a gyereket úszásról karatéra, néptáncról angolra. Egészen biztos előnyben részesül az a gyerek, aki már háromévesen is tanulja az angol szavakat, nagyon jót tesz valamilyen kontrollált mozgás is, de a szakemberek szerint 1 vagy 2 programnál több egy óvodás gyerek életében felesleges. Iskolásként amúgy is épp elég teher éri a lurkókat, legyen idő még az önfeledt játszótéri délutánokra, a családdal otthon együtt töltött minőségi időre. Az iskolakezdés mindenképpen egy komoly életmódváltás, így az első évre is csak nagyon „light-osan”, lazán érdemes extra időtöltést kitalálni.

Sok helyen az iskola szervez különórát: sakk, úszás, idegen nyelv, zongora – ez szerencsés helyzet, mert akkor legalább földrajzilag nem kell odébb rángatni a gyereket a tanórák után. Ahol mégsem, ott azért komoly logisztika lesz abból, pláne többgyerekes családoknál, hogy ki mikor hová, melyik különórára ér oda időben a csemetével.

Akkor hát mit is gondolunk voltaképpen a különórákról? Kellenek egyáltalán? Igen! Lehet mondani, hogy 7-8 éves kortól mindenképpen érdemes már tudatosabban irányba állítani a gyereket. Addigra minden korábbi elképzeléshez képest is tisztán látjuk a gyerekünk képességeit, jó tulajdonságait. Ezt összesimíthatjuk a szülői elvárásokkal és kereshetünk a kütyüfüggő, a számítógépről levakarhatatlan gyereknek például programozói gyereksulit. Rendkívüli magabiztosságot nyerhetnek ezáltal, és potenciálisan akár egy remek karrierlehetőséget is. Ha idegen nyelvekben erős a gyerek, nem kérdés, hogy ezzel érdemes foglalkozni, akkor szánjunk extra időt a nyelvtanulásra, akár többre is párhuzamosan. De ma már tényleg a legszélesebb spektrumon találunk akár mini business-kurzust, akár filmes foglalkozásokat, akadnak tudományos kísérletező vagy művészeti alkotó közösségek egyaránt. A sport és a tánc, színjátszás, zenetanulás pedig mint klasszikus különóra nem konkrét karrierlehetőséggel kecsegtet, hanem fegyelemre szoktat, közösségi élményt ad, kudarctűrést és sikerorientációt taníthat.

Egyszóval a különóra-választás segíthet a konkrét érdeklődés felkeltésében is: a tudományok, a pénzügyi világ, a művészettörténet, vagy akár a matematika és informatika iránt. Másrészt ily módon hozzájárul a gyerek személyiségének formálásához, állóképességre, kitartásra ösztönöz és nem utolsósorban megnyugtatja a szülőt is, hogy nem tétlenül telnek el a napok-hetek.

Mert lássuk be, a csellengés, a közösségi média és egyáltalán a digitális világ beszippantó hatása olyan nagy, hogy annál sokkal jobb, ha már kisiskolás kortól „irányba” áll a gyerek, felkeltjük az érdeklődését, tartalmat adunk a szabadidőnek, hobbit mutatunk neki. A felelős szülői magatartás tehát véleményünk szerint kisgyermekkorban bőséggel hagy időt a szabad játékra, fokozatosan vezeti be a kötelességtudatot a gyermek életébe, majd finoman, észrevétlenül terelgeti a gyereket abba az irányba, ahol később örömmel találhat rá saját hivatására, életcéljára.

A cikk elkészítését az NN Biztosító Életkapu programja támogatta.