">

Kencekonyha – egy igazi boszorkányműhely

Szerző: Anyakanyar

Címkék: , , , , , , , ,




DSC_0551okSeprűt ugyan nem láttunk befelé menet, de azért biztosan van, hiszen patikai tisztaság fogadott bennünket, ahogy beléptünk ebbe a barátságos kis szentélybe. Hófehér falak, natúr színű bútorok, rengeteg zöld fűszernövény, gyönyörű kaspók, ragyogóan tiszta üvegcsék. És egy bűbájos háziasszony, Gáspár Viki, aki inkább tündér, mint boszorkány, hiszen hosszú évek óta az a munkája, hogy arcokat tesz még szebbé, karakteresebbé, hiszen sminkmesterként dolgozik. Viki igazán beható ismeretséget kötött mindenféle és fajta kozmetikummal és így kezdett el azzal is foglalkozni, hogy miként lehet megúszni azt, hogy a kozmetikai ipar termékeivel rengeteg káros melléktermék is kerüljön a bőrünkre, amiért ráadásul rengeteg pénzt fizetünk. Nagyrészt a márkanévre, a tégelyre és egy illúzióra költünk, miközben nem tudjuk, hogy mitől is nem érzi jól magát a bőrünk.

Viki elkezdte kutatni, hogy vajon  miképp lehetséges az ember bőrtípusának igazán megfelelő szappant, krémet, testápolót, miegymást készíteni, milyen eszközök, alapanyagok kellenek hozzá. Mennyire fontos a tisztaság, a sterilitás és a pontos mérés, és milyen jó érzés  ezeket a kézzel készített termékeket kipróbálni, használni, netán ajándékba adni. Tapasztalatait pedig egy idő után áthelyezte a saját konyhájából ide, ebbe a mesebeli kis Kencekonyhába, ahol néhány nappal ezelőtt mi is tettünk egy rövid látogatást.

A Kencekonyha honlapján mindenki megtalálja azokat az időpontokat, amelyeken kezdő és haladó tanfolyamok vannak. A haladó tanfolyamokon való részvétel feltétele a kezdő tanfolyam elvégzése, hiszen az alkalommal ismerkednek meg a látogatók az alapanyagokkal, megismerik az alapvető lépéseket, és magáról a bőrről is hasznos tudnivalókat gyűjthetnek be. Egy-egy alkalommal pontos receptúra szerint készül arckrém, sminklemosó, testápoló, ajakápoló, vagy kézkrém, a saját készítésű kencéket természetesen hazavihetik a résztvevők. Ahogy a szappankészítő tanfolyamon a kézzel készített illatos csodákat is, a kezdő tanfolyamról a hallgatók körülbelül 1 kilogrammnyi szappannal távoznak. A haladó kurzuson tusfürdőt és mosószert is készítenek, ennek receptúrája is természetesen hazavihető, így semmi akadálya nem lesz annak, hogy a szappan és kencekészítés akár otthon is folytatódjon. És hogy ez mennyire lesz hobbi, és csak a családi szükséglet ellátására korlátozódik majd, vagy esetleg saját vállalkozásba is kezd szappan- és kencekészítési tanulmányai alapján.

felirat16

Igazán izgalmas kaland, remek kikapcsolódás és hasznos információk egy-egy alkalommal, ha szeretnétek megismerkedni a natúr kozmetikumok készítésével, szóval ajánljuk nektek is sok szeretettel figyelmetekbe a Kencekonyha programjait!

Puszi: Réka és Gabi