A héten 40 éves lettem. Nem fogok róla hosszan írni, ez most csak úgy megtörtént. Nincs nagy jelentősége. A legnagyobb ajándékom az volt, hogy egy nagyon húzós próbaidőszak után kaptam egy pihenőnapot. A gyerekek bölcsiben, suliban, nekem annyi programom volt mindössze, hogy bementem a tévébe, ahol nagyon kedvesen felköszöntöttek. Este a családdal ünnepeltünk. Ez a legnagyobb ajándék nekem.
Jól élem meg a korom, és akkor most igen, írjuk le ezt is, az idő múlását. Nincs hiányérzetem. Beértem és belül rendben vagyok.
Tudom, hogy sokak szerint a negyven az új harminc. Igen. És akkor ettől most meg kéne ijedni? Van két csodaszép gyerekem, egy valódi társam, ebben az évben pedig azt tudom mondani, hogy újra és úgy tényleg igazán, visszatértem a színpadra. Nagyon sok feladatom van, néha tényleg nehéz is ennyi mindenre figyelni.
Ahogy gondolkodtam, mit is írhatnék nektek ezzel a tényleg kerek évfordulóval kapcsolatban, arra jutottam, hogy mostanra már valóban annyira tudatosan élem az életet, hogy mindennek örülni szeretnék. Nem engedem meg azt, hogy legyen olyan élethelyzet, ami elhomályosítja azt, hogy élni jó. Vannak nehézségek, kilengések, de ezeknek is tudni kell örülni. Megadatott, hogy itt legyünk, hogy itt legyek, hogy együtt legyünk. Én már ennek is örülök. Mi egyebet kívánhatnék még magamnak?
„Amikor a dolgok jól alakulnak, és a helyes irányban haladsz, az örömöd minden egyes pillanattal egyre növekszik – mintha egy csodálatos kert felé igyekeznél. Minél közelebb érsz, a levegő annál frissebb, üdébb, illatosabb. Ez lesz az ismertetőjele, hogy jó irányba haladsz” – Osho szebben tudja megfogalmazni azt, amit most érzek. Jó irányba haladok.
Puszi: Gabi
