Könnyű álmot hozzon az éj

Szerző: Anyakanyar

Címke: , , ,




Miért van az, hogy amíg kicsik a gyerekek, nem akarnak aludni, viszont reggel már kukorékolnak? Mikor én már este 9 körül azt érzem, hogy semmire sem vágyom jobban, mint arra, hogy végre ágyban lehessek. A reggelekről nem is beszélek. Gondolom, ismerős a helyzet, ha suli van, alig lehet őket kirázni az ágyból, hétvégén meg már fél 7-kor kipattan a szemük. Büdös kölkök. :-)

Én nem voltam túl szerencsés, ami a gyerekeim alvási szokásait illeti. Mindkét gyerekem többször kelt fel éjszaka, és a napközbeni alvások is elég röpkére sikeredtek. Talán Rebekával már könnyebb volt. Következetesebb voltam az esti altatásokkal kapcsolatban. Nagyon figyeltem rá, hogy mindig azonos időpontban fektessem le, és mindig ugyanaz legyen a koreográfia. Mint egyfajta rítus. Nagyon sokáig hatásos is volt a dolog. Befektettem az ágyba, és szépen elaludt egyedül. Beninél ez sosem működött. Őt kezdetektől fogva altatni kellett. Volt, hogy jó hosszan. Minél nagyobb lett, annál hosszabban. De egyszerűen képtelen voltam arra, hogy mindenféle módszerekkel, mint például, hogy hagyjuk sírni, leszoktassam erről. Valahogy úgy éreztem, hogy ha erre van szüksége, miért ne adjam meg neki. Én is jobban szeretek a férjemhez bújva elaludni. Akkor miért akarjam azt, hogy a gyerekem egyedül aludjon el. Arról nem is beszélve, hogy pár év múlva már nem nagyon fog megkérni arra, hogy feküdjek mellé. (Már látom magam, ahogy könnyek között írom meg nektek, amikor bekövetkezik a pillanat.) Így jó ideig úgy zajlottak az esték, hogy Rebus szépen magától elaludt, ő ezt igényelte, Benivel pedig együtt bújtunk ágyba.

De aztán Rebus kinőtte a kiságyat, kaptak egy emeletes ágyat, és elszabadult a pokol. Ugyanis Beni fiús mesét akart, Rebeka pedig az altatódalokat. Ha Beni azt akarta, hogy fogjam a kezét, akkor Rebeka azt akarta, hogy simogassam a hátát. El tudjátok képzelni? Egy emeletes ágyról beszélünk. Kitekeredve hol mesét olvastam, hol pedig dúdoltam. Volt, hogy egy komplett koncertet kellett lenyomnom Rebekának suttogva. Mert Beni az iskolától kidőlve már nagyon hamar elaludt, Rebeka pedig a bölcsiben jó nagyokat aludt délután, így még nem volt fáradt. Jött a következő probléma. Hogy magyarázzam meg Rebekának, hogy az nem járja, hogy órákig altatom. Mert ha esetleg elhatároztam magam, hogy most erős leszek, és a mese, a dalok, meg a simogatás után kimegyek, akkor rázendített, amivel persze felverte a bátyját. Azt meg nem akartam, hogy szegény fáradtan menjen suliba. Áldozatul estem. És bevallom, egy idő után már nehezen bírtam a maratoni altatásokat. De közben ott volt bennem az is, hogy most Rebeka igényli, hogy vele aludjak el, akkor meg kell adnom neki. Nehéz időszak volt, de végül szép lassan beállt az új altatási rend. Nagyjából, mire vége lett a tanévnek. Jött a nyár, a nyaralások, a nagyiknál töltött hetek, és minden felborult. Mert este nem kell korán feküdni, reggel nem kell korán kelni. De pár nap múlva kezdődik a suli, az ovi. Folytassam? De nem vagyok hajlandó előre stresszelni. Már tudom, hogy csak időt kell hagyni magunknak, és minden be fog állni a normális kerékvágásba. Ugye így lesz?

Nem tagadom, nem vagyok jó altatás ügyben, de egy tanácsot fogadjatok meg. Sok helyen láttam, hogy a szünidők után az iskolás gyerekek szülei nagyon tartanak attól, hogy hogyan fog a gyerek korán kelni. Előre trenírozzák őket, meg magukat, és a vakáció utolsó heteiben már próbálgatják a korán fekvést, korán kelést. Teljesen felesleges. Ugyanis a gyerkőc az iskolában nagyon elfárad, éppen ezért szinte ájultan zuhan este az ágyba. A reggeli ébresztést meg úgysem lehet megszokni. Úgyhogy inkább aludjunk mindig jó nagyokat, amikor tehetjük. És várjuk titokban már jó előre a közelgő hétvégét, meg a következő szünidőt.

Puszi: Réka